Babszem

Megszületett Lilla, tesóm kislánya :) Egyszerűen gyönyörű,már alig várom, hogy lássam élőben is.59 cm és 4160 gramm. :) Isten éltessen sokáig Lillus

Zsidó vallás

Karácsony? Nem tudom ,valahogy sosem az ajándékok miatt szerettem. És a vallásos része a legkevésbé sem fogott meg. Egyszerűen nem hiszek benne. Most egy olyan ember, aki ünnepli a karácsonyt, bizonyára legszívesebben megkövezne. Mert eddig ugyebár ünnepeltem, de azt hiszem, az idei év lesz az utolsó, mikor ezt megteszem. A zsidó vallás tanait sokkal közelebb állónak érzem magamhoz. Nincs karácsony, nem hisznek Jézusban, nem tekintik a földi létet szenvedésnek. Inkább azt, hogy az életet az ember erkölcsösen, dolgos munkával töltse el. Azt hiszem, a vizsgaidőszakot követően mélyebben beleásom magamat a dolgokba ezen a téren.Azt hiszem, ez megnyugvást hoz majd végre valahára.Szeretnék megtanulni héberül is. Írni, olvasni, beszélni.

Nem kell több állat

Babits Mihály

Józanság

Alszol mellettem. Repkedő szemed
kék madarát, két fürge madarát
kalitba csuktad.

Korholva nézem bolond lelkemet:
elhagy, és föl-le kémli vonalát
egy furcsa útnak.

Jer vissza, lelkem, nem való tehozzád
a bizonytalan ösvény messze hosszát
bódulva bolygani!

Elég volt járni, elég volt keresni,
két oldalt lándsás kapukon belesni,
záporral csorgani.

Száraz tetőnk alá ma behuzódva
az ablakon berémlő vert bozótba
új bajra ki ne szökj...

Lélek les ott künn lelket, mint a kobra,
s a gyűlölségek száz Medúza-szobra
mered a lomb között.

Óh, előrefutós meg visszatérős
lelkem, drága kis ebecském, be félős,
hogy nyomod ottveszik,

ha nem von vissza a szent vágy, a jó láz,
mint bölcs szimat, mint erős, ritka póráz,
az alvó kedvesig...

Vizsgaidőszak . . . ó jeeee

Ismét egy izgalmakkal és unalmakkal teli időszak veszi kezdetét. A vizsgaidőszak. Most még ugyan nem kezdődött el, de már javában tartanak a vizsgák. És rettenetesen félek!

Olyannyira, hogy kb. fél napja remegő gyomorral ülök a kórbonctan fölött, és képtelen vagyok hozzákezdeni. Nem a tanulás ténye rémít meg, hanem az, hogy mi van, ha nem tudom megtanulni? Mi van, ha nem elég, amit megtanultam? Mi van, ha nem jutok a végére?

Azt hiszem, ez az a pillanat, mikor agyilag mélypontra jutottam. NEM AKAROK TANULNI!!!

Egész félév során mást se csináltam, csak tanultam. Unom, belefáradtam, kórbizni meg pláne nem szeretnék, más vizsgára is kellene tanulnom. Most már viszont ideje lenne nekiesni a tanulásnak. Vááá, mekkora öröm lesz majd, mikor végre nem kell tanulni, mikor végre meglesz a diplomám...<3<3<3

Azt hiszem, mai bejegyzésemmel sikerült letörnöm még azt a maradék lelkesedésemet is:)

Meleg? Vagy sem?

Ülök a buszon. Rettenetesen fázik a térdem, sőt, szinte majd' lefagy. Bal lábamon érzem, mintha lenne némi fűtés a buszon. Közelebb húzódok az ablakhoz, hogy kicsit megmelengessem a másik lábamat is. Pár percig élvezem, hogy a meleg beburkolja a végtagjaimat, és nem fázom. Aztán a busz fordul a kanyarban, és ez a meleg-felhő ellibben, hogy a tőlem jobbra ülőket melengesse. Ismét elkezdek fázni. Behúzom a nyakamat, hátha úgy kevésbé érzem, de reménytelen. A fülembe süvölt a szél, résnyire nyitva van az egyik ablak. Ez már épp elég arra, hogy a jeges levegő behatoljon az óvatlanul szabadon hagyott nyakamon át, és minden porcikámba visszatér a hideg.Benyomom az ablakot, de már késő. Ez már nem ugyanaz a meleg.

Némi közjáték, felesleges részleteznem, a lényeg, hogy végre benn ülök az egyetemen.

Itt meleg van, bár kissé büdös, még akkor is, ha mindössze kilencen ülünk a padokban. Ez igazi fogyókúrás létszem, tekintve, hogy nyolcvanhat hallgató van az évfolyamon.

Ismét egy kisebb közjáték, most épp a könyvtárban kötök ki.

Akárhogyan forgolódok, tekeredek, egyszerűen fázom. Remeg a térdem, a derekam didereg. Veséig átfagytam. Pedig itt aztán nincsen hideg. Viszont igazi meleg sem. A növényeket valami bűzös trágyával feltöltötték, így aztán enyhe istállószag terjeng a hatalmas teremben. Kicsit olyan is, mint egy istálló.Én viszont eme szent napon "megszököm" egy időre erről a helyről, és megmaradok idehaza. Itt nincs büdös. De meleg! Az bezzeg van dögivel, végre nem fázom tanulás közben!

Hó...

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A hó 0 °C alatt képződött csapadék, amely vízpárát tartalmazó levegő további lehűlésével jön létre, amikor a képződött jégrészecskékre  kristályosan további jégrészecskék fagynak, és hókristállyá egyesülnek.

Tisztelettel jelentem, megérkezett az első igazi pesti hó :)

Segítség?..Minek? Mi hasznom van abból? No 2

Most már őszintén elgondolkodtam ezen én is. Mi hasznom volt abból, hogy osztálytársamnak elküldtem a nyári naplómat? Az talán, hogy szinte az egész évfolyamnak 4-es, de inkább 5-ös lett, én meg miatta szívok és kapok hármast? Mert igen, ő a hibás, erre anyukámmal közösen jöttünk rá. Én 10, ő 4 napot volt nyári gyakorlaton. Persze ebben nem teljesen ő a hibás, de biztos volt benne része. Mindenesetre én végignyomtam a 2 hetet, megírtam a napi rendszerességgel vezetett naplót, utána a teljes nyári naplót. Átküldtem neki, hogy a fontosabb dolgokat írja ki, és aztán majd a kettőt együtt nyomtatja ki és adja le. Saját bevallása szerint mindössze 2 mondat volt azonos, abból az egyikben marhaság volt, részletkérdés. A dolgozatokat javító tanár szerint inkább egész fejezetek egyeztek meg teljesen. Tehát mégsem sikerült neki annyira átírnia. De legalább annyit megtehetett volna, ha már én tartottam a hátam miatta a hiányzásokért, most ő teszi meg ugyanezt értem. Mert nem tette meg. Megmondhatta volna az igazat, és biztosan nem rontják le az övét, de én legalább egy jobban megérdemelt 4est kapok. Felháborító. De most már legalább lenyugodtam, és kissé pihentebben szemlélem a dolgot.És mindebből leszűrtem, hogy se vele, se mással soha, de soha többet nem csinálok semmit együtt. Takarmányozástan gyakorlatra egyedül megyek, mint ahogy az összes többire is. Naplót meg írjon mindenki egyedül. Mert ez nem volt fair. Nagyon nem.

Ami ezzel kapcsolatban még eszembe jutott. A naplóra kapott jegyemet úgy tudtam meg, hogy ő mondta el, dúlva-fúlva. Ezen felhergeltem magam, és felmentem. És én is csaptam egy kis patáliát.Gondolkodás nélkül elfogadtam mindazt, amit mondott nekem az illető, hogy miért is kaphattunk rá rossz jegyet.Azt hiszem, ismét felbukkant Naiva, a féleszű istennő...mert hogy eszembe se jutott, hogy igazából olyan, mintha saját magát védené.Mert így utólag, hát, teljesen ilyen. Én meg naiv vagyok, jóhiszemű, és segítőkész. Naivitásomat leszámítva azt hiszem, ilyen is maradok. De egyszerűen vannak olyan emberek, akikről nem is tudok rosszat feltételezni...

Na mindegy, nem számít. Még az is lehet, hogy felmegyek elnézést kérni a fickótól holnap, habár amilyen agresszív volt, nem érdemli meg ezt.

A becsületességről...

Ma láttam egy nagyon érdekes filmet. A címe: Egy asszony illata. Rendkívül érdekesnek, sőt kifejezetten tanulságosnak vélem (http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=14901&i_city_id=3372&i_county_id=-1 ). A téma nagyjából annyi, hogy egy fiatal, szegény fiú hétvégi melóként egy öreg, vak ezredest (Al Pacino <3 imádom) kísér hálaadáskor. A fickó kiégett, mindenkivel üvöltözik és goromba. A srác szemtanúja a kollégium igazgató ellen elkövetett csínytevés előkészületeinek. Nem akar besúgó lenni, viszont ha nem beszél, kiket látott, kirúgnák. De ami érdekes:  a végén az öreg kihúzza a bajból azzal, hogy elmondja, milyen becsületes, tiszta lelke van a fiúnak. És hogy hogyan jón mindez hozzám? A legutóbbi kórélettan ZH.

Minden gyakorlat anyagát kijegyzeteltem, hogy majd megtanulom, de nem volt időm, és kipuskáztam az egészet a füzetemből. Ez egyrészről szánalmas, más részről pedig kezd lelkiismeret furdalásom lenni miatta. Mert ezt egyszer úgy is meg kell tanulni, persze. De addig? Addig van mondjuk egy kicsit sem megérdemelt 4es vagy 5ös eredményem...Jó ez nekem?Mi történt, hogy már lelkiismeret furdalás nélkül megcsináltam mindezt? Így adja más a kezem alá a kutyáját, macskáját  vagy épp lovát? Még csak az kéne. Azt hiszem, hogy ez volt életem első és utolsó puskázása. Soha többet ilyet!

Miért jó egyetemistának lenni...

A gyengébbek kedvéért: ez egy vicc. Azért jó, mert Mikulástól Karácsonyig csak egyet kell aludni...

Az én esetemben mindez valószínűleg nagyon igaz lesz idén. Állattenyésztéstan vizsgával indulok, (a laborállat szinte nem is vizsga, nem kell rá agyontanulnom magam, halleluja). Ellenben a tenyő vizsga nem lesz egy sétagalopp. Már kb. 1 hónapja elkezdtem átnézni az anyagot, de még a végére sem jutottam. Sok is, meg unalmas is. És jó kérdés, hogy mit kellene tudnom ebből a sok maszlagból, aminek egy jó része abszolúte értelmetlen zagyvaság. Pár dolog nem igazán érint, mint leendő állatorvost. Értem én, hogy el kell tudni különíteni egymástól a lovat meg a szarvasmarhát, e hogy az összes tököm tudja milyen fajtát tanuljam meg, az egyenese idiótaság. Persze megtanulom, de akkora egy kamu tantárgy ez az egész. Bár ha jó jegyet kapok rá, akkor gond egy szál se, majd ez felhúzza az átlagomat.

És ami a legjobb, hogy karácsonyi hangulat sem ártana, bár nem tudom, hogy miként lesz, talán összejön. Bár sikerülne, nem szeretnék még egyszer nekiesni ennek a tananyagnak.

22...bódog sütinapot Katesz :)

Pff...ismét egy évvel öregebben, bár furcsa, csak most kezdtem el gondolkodni azon, hogy HŰHA, már tényleg 22 vagyok. Szerencsére se több, se kevesebb. Éppen elég ennyi. Viszont van valami vicces:) A változatosság kedvéért egy régi volt barátom ismét küldött üdvözlő sms-t. Nem igazán értem, miért rám pazarolja. Mert hogy NEM szeretem már, rég kiábrándultam belőle, sokszor csalódtam, félreismertem. Na de erről ennyit, mert ma elhatároztam, hogy igenis élvezni fogom mostantól a születésnapjaimat. Mert hát ilyen mégiscsak egyszer van egy évben. Meg aztán minek hagynám, hogy valaki belerondítson.Hát nem?

Egyébként is,ma ezt leszámítva jó napom van. Végre visszakapcsolták a netet, így aztán nem kell végre azzal foglalkoznom, hogy hol és mikor nézzem meg az email-jeimet meg egyebeket.Bár hozzátenném, nehéz szülés volt, mert kb 3-4 napja be lett fizetve, de nem kapcsolták vissza.

Fura dolog, de sosem szoktam igazán boldog lenni a születésnapomon. Nem is azért mert nincs ünneplés vagy ilyesmi, hanem mert mindig egyedül vagyok. Szinte az összes tesóm szülinapja olyan, hogy ott van a barátja, barátnője férje vagy menyasszonya.De idén más lesz, igyekszem ettől függetlenül élvezni a dolgot :) Meg attól eltekintve, hogy ma, a többi naphoz hasonlóan, tanulnom kell a vizsgáimra. Hááát, igyekszem, bár egy kis lazítás aszem még belefér ebbe is ;)

Mosoly...

"Egy magányos ember.
       Még egy magányos ember.
           Egy szégyenlős mosoly.
                 Két boldog ember."

Az egyik biztosan az, de vajon a másik is azzá lett?Mit olvashatunk ki vajon a másik mosolyából? Milyen az, amikor a másik másképpen mosolyog vissza ránk, mit másokra? Mikor érezni, hogy valami más, valami új és mély gondolat rejtezik a mosoly mögött? És vajon tényleg ott van az a gondolat, és nem csak mi képzeljük ezt így, mert így tűnik számunkra igaznak? Mikor érezhetjük úgy, hogy a mosoly, amire visszaemlékszünk, tényleg több volt, mint azelőtt, és nem csupán egy baráti mosoly. Vajon az a pár néma, boldog pillanat, ami eltelt a szótlan mosoly alatt, mindkettő magányos ember számára jelent valamit? És ha ez többször is megismétlődik, akkor mit gondolhatunk? Mit tehetünk, hogy ne rontsuk el azt, ami van, hogy ne emeljünk gátat egymás közé? Hogy a szégyenlős mosoly képe mindig olyan maradjon, mint legelőször volt?

Relax...avagy hogy ne legyünk idegesek, amikor azok vagyunk...

"Soha ne vitatkozz idiótákkal.Lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal...."

      Woody Allen

Egyetlen dolog van, ami az emberekben igazán fel tud bosszantani. Ez pedig az, amikor valaki hülyeségről vagy hazugságról próbál meggyőzni. Más dolog az, ha valaki valamit rosszul tud, és más az, hogyha tudja, hogy nincs igaza, és mégsem ismeri be. Igaz, hogy én is nehezen veszem magam rá ilyesmire, gyakran több napba telik, mire rászánom magam, de ha teljességgel bebizonyosodik, hogy nem volt igazam, akkor bocsánatot kérve megmondom a másiknak, hogy tényleg neki volt igaza.

Na, de a lényeg: ha egy ilyen emberrel vitatkozom, az gyakran átmegy veszekedésbe. Ideges leszek attól, ha valakit nem tudok meggyőzni arról, hogy igenis NEKEM van igazam, és nem neki. Persze ettől és sírógörcsöt kapok, és alul maradok a vitában. Bár, igyekszem elsajátítani a gyors relaxáció módszerét.Meg minél inkább magamévá tenni Woody Allen tanácsát...

Nincs cím...

"Ha az ember magányra vágyik, akkor nem az egyedüllét, hanem csak a megfelelő ember közelsége kell neki."

Még címet kitalálni sincsen kedvem. Mert semmihez sincsen. Még ehhez sem. pedig csak egy mondat. Egy mondat, ami az olvasó figyelmét megragadná. De most ne a figyelemfelkeltés a lényeg. Hanem maga a cikk. Hogy ha leírom, akkor jobban érezzem magam. Mert hiányérzetem van.

Egy dolgot hiányolok az életemből, az pedig egy igazi társ: egy gyengéd, szerető férfi. Akihez oda lehet bújni, és nem lök el magától soha. Próbálom pozitívan szemlélni a dolgokat, hogy egyszer nekem is sikerül, hogy egyszer én is rátalálok. De addig? Addig egyedül tengődöm, miközben belülről mardos a kín, hogy olyan embereknek sikerült párt találniuk, akikről nem is gondoltam volna, hogy egyáltalán valaha bárki is rájuk néz.

 "És ÉN? Hát velem mi lesz?"...

Nálam sokkal fiatalabbak néha rám vetik a szemüket, de azok nem ismernek, csak annyit mondanak: "milyen szép arca van!", vagy "milyen csinos!". De a belsőmet, azt értékeli-e valaki? És ha igen, miért vár? Miért vár ennyit? Miért nem lép? Igyekszem palástolni a dolgot, de néha rettenetesen magányos vagyok, amit még magamnak is nehezen vallok be. És mi ebben a legfurcsább? Az, hogy pár órával ezelőtt még féktelenül jó kedvem volt. Aztán egyszer csak RECCS!!! Mintha a jókedvemet tartó kötelet elvágták volna, én pedig a földre zuhantam.És nem tudtam megmagyarázni magamnak, mitől a rosszkedv? Mitől ez a lehangoltság? De most már értem. Hát csak ennyi lenne az egész? Elég egy negatív gondolat,egy laza mozdulat és máris összeesik a kártyavár? Ideje újra nekifogni az építkezésnek, csak stabilabb " alapanyagból".

Lehetetlen nem létezik...mentsük meg a Maros mozit...

"A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kisemberek dobálóznak,mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni,mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás.A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat.

A lehetetlen nem létezik."
Talán a kisemberek azt gondolhatták, hogy a Maros mozi immáron a pusztulás útjára lépett. Mert azt gondolhatták, lehetetlen, hogy valaha megmentse bárki is. De ezúton örömmel jelenthetem, az épület áll, relatíve jó állapotban, és egy nem túl nagy, ámde annál lelkesebb csapat nekifogott a felújításának. Bennem feléledtek a régi emlékek, amikor még én is jártam is moziba.Ha jól emlékszem a Drágám a kölykök összementek c. filmet néztük meg. Egy fényképszerű, bevillanó emlék ez csupán, egészen pontosan az, amikor a papa az evőkanálban megpillantja tejben úszó kisfiát.Remélem lesz még alkalmunk rá a jövőben, hogy megnézhessük!

Érezd a napfény érintését...

Azt hiszem, egészen jól teljesítettem a múlt héten. Már ami az elhatározásomat illeti. Mert hogy sikerült beváltani. Nem foglalkozom mások gondjaival, néha, ha tudok, segítek, de igyekszem nem átvenni mások hangulatát. Már ha az a rosszkedvvel egyenlő. Persze ez az elhatározás sem segített abban, hogy a dögunalmas kórélettan gyakorlatot egy darabban túléljem. A változatosság kedvéért továbbra is rettenetesen unalmas. De a többi előadáson tudok figyelni, vagy legalábbis úgy tenni, mintha figyelnék, de épp mást tanulok.

Ezen a héten ráadásul -fogalmazzunk finoman- iszonyatos ítéletidő volt. Engem viszont még ez sem hangolt le. Téli születésű emberként sokkal kellemesebbnek találtam, hogy egész héten esik az eső és orkán erejű szél fúj, mintha tűzne a nap és 60 fok lenne. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a meleg és a napsütés rossz, csak egyszerűen azt, hogy mindent mértékkel.Mert akkor jó az időjárás, hogyha a napi hőingadozás nem nagyobb, mint 20 fok. Kicsit furcsa is volt nekem mostanáig, hogy reggelente 10 , délre meg már 30 fok volt. Nem is tudom, hogyan lehet úgy felöltözni, hogy reggel az ember ne fázzon, de ne is legyen délutánra melege. Mert az előző hetet leszámítva az egész szeptember ilyen volt, és szerény véleményem szerint elviselhetetlen. De ez a mostani időjárás nagyon tetszik.

És erről még valami eszembe jutott. Sok olyan embert ismerek, aki nagyon utálja a hideget. És ehhez hozzátenném, hogy mind nagyon fázós. Viszont! Nem értem, hogy akkor miért nem vesz fel rendes meleg ruhát? Én is szoktam fázni, ilyenkor több vagy vastagabb ruha van rajtam, és így a közérzetem is sokkal jobb. De ezek az emberek ahhoz az időjáráshoz öltöznek, amilyennek szerintük lennie kéne most. Vagyis kb 15 fokhoz, napsütéshez, szélcsendes időhöz. Pedig hát nem az van. Én eddigi 21 és 3/4 évem alatt megtanultam, hogy felesleges az időjáráson bosszankodni, mára ebből csak a szél gyűlölete maradt meg, mert azt bizony továbbra sem szeretem. Bár abban is van valami jó. A nagy nyári melegben még mindig hasznos lehet a kellemes kis szellő! ;)

Szerintem az a lényeg, hogy ki hogyan érzi magát legbelül. Bennem most 20 fok van, napsütés és a tengerparton üldögélek egy pohár limonádéval a kezemben... :P

"Keep smiling"

Az USA-ban járja ez a mondás. Miszerint mosolyogj mindig, akkor is ha a legkevésbé sem akarsz. Ha egy idegennel beszélsz, ha rossz a kedved, ha jó a kedved, ha rosszkedvű emberek vesznek körül, ha ezek az emberek netán még rosszindulatúak is. Persze nem hagyható ki a listából az sem, hogy mosolyogj, ha fáradt vagy, ha kirúgtak a munkahelyedről vagy utálod azt az embert, aki nap mint nap melletted van. Ne mutasd senkinek, ha rosszkedvű vagy. Mindenki azt lássa rajtad, amit minden amerikai arcnak tükröznie "kell": ez a lehetőségek országa, ahol mindenki szabad boldog , és azt csinálja, amit akar. Számomra ez idáig leginkább a struccpolitikával volt egyenértékű.

Bár ha az ember jól meggondolja, ebben azért van némi igazság.

Nem arról beszélek, hogy jó dolog az, ha az ember valahol szarul érzi magát, akkor mindenképpen maradjon ott, ahol van, és igyekezzen minél jobb képet vágni hozzá. Hanem arról, hogy vannak olyan események, emberek, helyek, amiket az ember el kell viseljen. Akkor is, ha történetesen nem szereti. És láss csodát, sokkal egyszerűbb minden, ha az ember úgy áll hozzá, hogy minden rosszban van valami jó. Mert az az ember, akit utálunk, később akár jó baráttá válhat. A rosszkedv előbb-utóbb jóra fordul. A sok tanulásba fektetett munka előbb-utóbb sokszorosan megtérül. Mikor az ember egy olyan helyre kerül, ahol az egész életében a saját hivatásával foglalkozhat. Ahol nem esik majd nehezére olyan emberekre is rámosolyogni,akiket nem ismer. Bár hozzáteszem, ez az egyetlen dolog,amihez eddig is így álltam hozzá. Mert van, hogy az ember felszáll a tömött metróra, és a sok idegen emberrel összemosolyog azon, hogy egy kislány/kisfiú miket csacsog az anyukájának. Vagy hogy egy frissen műtött cicus milyen édes hangon tud nyivákolni a szűk szállítódobozban, hangot adva nemtetszésének. Vagy ha a buszmegállóban egy csöpp óvodás kislány udvariasságból nem fogadja el a cukorkát anyukájától, amíg az meg nem eszi az első szemet. Az élet apró örömei. És így nem feltétlenül kell az embernek az erőltetett mosoly, hamarosan őszintévé válik, ha az ilyen dolgokat észreveszi.

És most, hogy miért is ez jutott az eszembe? Jómagamat az optimista emberek közé sorolom. Nem az elvakult optimistákhoz, hanem a józanabbik fajtához. Ám az én életemben is vannak hullámvölgyek. Mint most is. Ez nem azt jelenti nálam, hogy minden rossz, ami körülöttem van, hanem a körülöttem lévő emberek egy része rettentően pesszimista és állandóan rosszkedvű. És ettől bizony nekem is elég gyakran rosszkedvem lesz. Mert hogy otthon, mikor felébredek reggel, általában jó a kedvem. Jókedvűen reggelizem, még ha fáradt is vagyok. Bemegyek az egyetemre, és már a rosszkedvű emberek fogadnak. Szeretném, ha mindenki egy kicsit vidámabb lenne. Azt hiszem, egész hétvégén azon fogok gondolkodni, miként oldjam meg.De, az Optimista Klub talán segít :)

Az egyetemista és a katalógus esete

Hát, igen ez egy hosszú, szép történet. Vala egyszer a távoli múltban, hogy kötelező volt bejárni az egyetemre. Ezt megszüntették, majd a mi egyetemre lépésünkkor ismét visszahozták. Nem csoda. Egyes források szerint jelentősen javult a diáksereg átlaga az órákra való járás kötelező mivolta miatt.

A saját évfolyamunkon mindezt még nem vettem észre. Ma ZH-t írtunk. Ennek örömére az évfolyam kb. 3/4-e nem jelent meg a mai első öt előadáson. Annyira vicces volt, amikor reggel a 100 ember helyett 27-30 ember jelent meg, akik a nap folyamán szépen egyesével, kettesével elszállingóztak, így a végére kb. 20 ember maradt. De sebaj, egyetemünk lelkiismeretes előadói töretlen lelkesedéssel vetették bele a saját témáikba magukat, hogy a hallgatókat ismét megörvendeztessék a különféle diszciplínák  rejtelmeivel. Még az a szerencséje a kedves évfolyamnak, hogy van pár lelkiismeretes tag, aki még eme rettentően "nehéz" ZH ellenére is képesek betámolyogni a dicső alma mater homályos, álmosító termeibe.

Mindehhez azonban hozzátenném, hogy néha förtelmes előadásokat kell végigülnünk..Noha az órák többnyire 45 percesek, köztük pedig 15 perces szünetek vannak, azért elég alaposan elüljük a fenekünket. Kezd igen alapos mozgás- és friss levegő-hiány kialakulni nálam. Furcsa és néhány tanszékre igencsak jellemző az, hogy az órák egy kis hányadát tartják csupán a hallgatható előadók, a többit meg olyanok, akik képesek még egy abszolút egzakt tudományágat is filozófiai magasságokba repíteni.Persze, tudom, ezzel akarnak valamiféle szemléletmódot kialakítani bennünk, na de kérem, ÍGY??? Ezzel legfeljebb elriasztják még azokat a diákokat is, aki legalább bizonyos szinten érdeklődnek az adott tárgy iránt.

Egy számomra rendkívül érdekes dolog jutott még eszembe.Volt még elsőéves koromban egy olyan előadás, ami fakultáció volt, ennek ellenére telt-házzal(((ezt így kell írni???aláhúzta pirossal a Word...) ))ment . Egy olyan fickó tartotta, aki állatorvosi és jogi végzettséggel és nem mellesleg hihetetlen műveltséggel rendelkezett. És akkor olyan jó érzés fogott el, hogy tényleg! Vannak még  ilyen emberek,akik fontosnak tartják , hogy aki innen kikerül, ne csak jó szakember, jó ember is legyen, ráadásul úgy adnak át információkat, hogy érdekes, és hasznos lesz az előadás. Ja,és még jegyzetelés nélkül is millió dolog ragad meg az ember fejében :)

Dens sapiens...avagy a Homo sapiens sapiens valóban okosabb-e fajtársainál a nyolcadik fog megléte miatt?

"A magyarhoz hasonlóan több más európai nyelv is a bölcsességgel hozza összefüggésben a többnyire 18 év után kinövő hátsó fogakat. Így például a bölcsességfog angolul wisdom tooth, németül Weisheitszahn, hollandul verstandskies, norvégül visdomstann, svédül visdomstand, franciául dent de sagesse, spanyolul muela del juicio vagy muela cordal, olaszul dente del giudizio, lengyelül zęby mądrości, oroszul зубы мудрости, észtül pedig tarkusehammas.

Mintául valószínűleg minden esetben a latin dens sapientiae szolgált, amelyben a sapientia jelentése bölcsesség. A latin szó egyébként a görög sophronisteres tükörfordítása, amelyet Hippokratész vezetett be."

A témaválasztásomat az ihlette, hogy 1 hete megállás nélkül sajog, most épp a bal alsó nyolcas.De sebaj, pár nap, és kihúzatom.

Kábulatban...avagy a gyenge jellemű férfi és az alkohol találkozása

Furcsa dolog, hogy milyen dolgokat hoz ki az emberekből az alkohol. Jómagam igyekszem mértékkel fogyasztani,mivel tudom, hogy én is "érdekes" dolgokat mondok vagy épp csinálok piásan. Van pár ismerősöm, akiknél azonban a jelszó: "mértékem a mértéktelenség". Ez alapjában véve nem lenne gond. A probléma abból adódik, hogy ha valaki sokat iszik, de nem bírja a mája. És ilyenkor egészen furcsa dolgokat kezd művelni, kikel önmagából és még csak nem is emlékszik rá másnap. Csak a macskajaj marad meg belőle.

Mint például egy haverom. 13 éves koromban ismertem meg, 3 évig reménytelen szerelem, összejöttünk, 2 hét együttlét, ezalatt mindössze 3x találkoztunk (összejöttünk, szilveszter, szakítás). Ergo nem volt éppenséggel egy hosszútávú kapcsolat. Annyira gyűlöltem, hogy évekig nem beszéltem vele, holott ma már családtagnak számít, tesóm legjobb barátja.Aztán egy szilveszteri éjszakán, enyhén ittasan, bocsánatot kért, amiért le akart fektetni, 16 évesen. Megmondtam neki, semmi baj, én nem haragszom. Hozzátenném, hogy nem vagyok éppenséggel egy haragtartó ember, de ha valaki nagyon megbánt, azt nem egy könnyen felejtem el.

Nem tudom, mikor mondhattam talán az egyik balatoni nyaralás alkalmával, hogy én ővele soha, semmilyen körülmények között nem feküdnék le, köztünk nem lesz szex soha.Úgy tűnik, ez megragadt az agyában, bár nem tudom miért, és arra pláne nem számítottam, hogy bármi hatással is lesz rá. Valamiféle közös családi vonás ez nálunk, hogy a srácot próbáljuk megnevelni. Nem túl sok sikerrel. Látszólag minden tisztelet megszűnik nála egy nő iránt akkor, amikor megkaparintja. Nem is elég egyszerre egy, hanem mindjárt kettő. Mindenesetre ezt a dolgot megjegyezte magának, még ha meg nem is szívlelte.

Hogy hogy is jön ehhez az ittasság kérdése? Tegnap páran alaposan felöntöttünk a garatra, jómagam mértékkel, ő pedig abszolúte mértéktelenül. A hatása az volt, hogy a hely, ahol aludtunk egyszerre kicsi lett. Én próbáltam aludni, ő meg arról faggatott, miért ez a nagy ellenszenv? Miért jelentettem ki, hogy én ővele soha, semmi szín alatt nem feküdnék le. A válaszom mindössze annyi volt: "Mert ismerlek komám, túlságosan is jól, és találkoztam már veled hasonló emberekkel." Arra kért, magyarázzam meg neki, mit értek ez alatt, de nem voltam hajlandó rá. Hogy miért? Mert nem tartozom neki beszámolni semmiről, amit ő maga is nagyon jól tud. Ha meg nem jön rá, hát úgy kell neki. Ez nem az én dolgom. Az én hercegem, noha a fehér ló már valószínűleg nem él, megtalál más módon, és nem kényszeríthet rá senki, hogy visszalépjek oda, ahol 13 évesen kezdtem.

Tisztelet kivételnek...

Ez most némi visszautalást jelent tegnap délutáni bejegyzésemre, annak is egészen pontosan a segítségnyújtásról szóló részére. Mert bizony igenis VAN kivétel.Ami nem egy utolsó dolog. A lényeg a következő. Tegnap, mielőtt leléptem az egyetemről, még elpanaszoltam egy lánynak a bánatom, miszerint nem tudom, hogy az óra, amit felvettem, milyen néven fut, és melyik teremben lesz megtartva. Sajnos ő sem tudott segíteni, de legalább megpróbálta. Mindenesetre fény derült rá, miszerint valóban megpróbálta. Ugyanis, mikor én eljöttem, pár percre rá találkoztak valakivel, aki ugyanerre az előadásra sietett, a nevét is tudta, meg azt is, hogy hol lesz. Meg is mondta az imént említett lánynak, aki fel is akart hívni, csakhogy sajnos rájött, nincs is meg neki a számom.

Ma reggel mesélte el ezt, és olyan jól esett, hogy vannak még olyanok, akik őszintén, mindenféle "ellenszolgáltatás" követelése vagy elvárása nélkül segítenek. Még egyszer Köszi V.!

Segítség?Minek?Kinek? Mi hasznom van abból?

Azt hiszem, ezzel a 3 kérdéssel röviden és tömören jellemeztem az évfolyam egy igen jelentős hányadát.Hozzáteszem,tisztelet a kivételnek!!! Bármiféle segítséget kér tőlük az ember, mind csak azt nézi, neki származik-e bármiféle haszna a dologból. Ha nem, akkor egyik fülén be, a másikon meg ki.

Nagyjából ilyen módon folyik nálunk a köszönés is. Pont ma délután, mikor keresgéltem az egyik tantárgy órájának helyszínét, összefutottam egy évfolyamtárssal. Ő is épp egy órára várt, így beszélgetni kezdtünk. Szokásos felszínes csevegés, viccelődés és így tovább. Pár percig dumáltunk, aztán eljutottunk az évfolyam köszönési szokásaiig. Hogy mennyire derogál egyeseknek az, hogy bizonyos embereknek odalökjenek legalább annyit, hogy 'helló'. Mert hogy vannak olyan emberek, akik valamilyen szinten felsőbb rendűnek érzik magukat olyanokkal szemben, akik nem tartoznak a saját baráti körükbe. Így hát köszönni sem "kell" nekik. Vagy mint ennek a lánynak, aki a felettünk lévő évfolyamba járt, csak megcsúszott pár dologgal, így hozzánk került. Neki az évfolyamról a baráti körén kívül kb. 10 ember szokott köszönni. A saját volt évfolyamtársai meg levegőnek nézve mennek el mellette. Mert hogy milyen dolog az már, hogy ŐK csak úgy köszönjenek egy olyan embernek, aki megbukottt, ezért bizonyos szinten évet ismétel. Ami egyébként, - nemcsak szerintem - nem meglepő dolog, hiszen nem középiskolában vagyunk. Itt már könnyebb a botlás, már sokkal kevésbé lehet pusztán az előadó jóindulatára bízni egy vizsga és így egy félév vagy év sikerességét. 

Kábulatban...

Igen, igen, így üldögélek jelenleg puha kis fotelomban, és a szokásos dolgokon gondolkozom, miközben Ákost hallgatok. Mi vesz rá idén arra, hogy tanuljak többet, hogy fogok végre a vizsgaidőszak elején találni magamnak végre valakit? Jó lenne, ha nem rontanám el a dolgokat megint azzal, hogy szerelmesen gondolkozom valakiről. Nálam ráadásul az ilyesmi többnyire plátói.

Most egyszerűen csak azért szerettem volna valami értelmes dologról írni, mert rém szar kedvem van. Mármint nem is igazán szar, csak éppen egykedvű vagyok, szenvedek egész nap, mert tanulni nincs kedvem, minden mástól meg lelkiismeret furdalásom van, hogy miért nem tanulok végre.

Van egy kis könyvben, aminek az a lényege, hogy hogyan is kell zenével könnyen és gyorsan tanulni. Az egyik leckében van egy mondat, amit nagyon szeretek: "Mielőtt tanulni kezdesz,mondd ki: lesöpröm a padlást",ezzel kiűzve a negatív gondolatokat a fejedből". Ezzel a módszerrel megelőzhető, hogy kudarcnak élje meg az ember a tanulást, és hogy ne eleve úgy álljon hozzá, hogy úgysem sikerül, béna vagyok stb. Hanem helyette így gondolja: okos vagyok, hatékonyan tudok tanulni, bármit képes vagyok elérni, ha akarom. Persze ebben hinni is kell, mert anélkül mindezek csak üres szavak. Meg kell tölteni elhivatottsággal, pozitív hozzáállással és sok-sok magabiztossággal. Vigyáznom kell a magabiztosságomra :)

Emberek...emberek...

Néha elgondolkodom azon, miért jelölnek be olyan emberek facebook-on, akikről lövésem nincs kik.Mint ma, valami 18 éves kis senki, aki az ország másik felén lakik, egy olyan nevű faluban, amiről nem is tudtam, hogy létezik...Megnéztem iwiwen is. Ott kb. 15-nek néz ki, de akkor még öregítettem is tulajdonképpen...Az a gond, hogy magyarul is lehet használni a facebook-ot, ezért aztán már a ki sutyerákok is regisztrálják magukat. Tiszta hülyeség!
Nem akarok se barátokat, se férjet találni facebookon. Mert nem arra való. Legfeljebb a régi, messze élő ismerőseimmel tudom így tartani a kapcsolatot...Nem az a baj, hogy nagy az Isten állatkertje, hanem hogy alacsony a kerítés...

English lingual practice...my word cloud and my impressions

                      hedgehog...bridge...arabic boy...
                 beer...5.6 percentage...hungry...

                  short... home...laugh...cake ...
               car...coffee...reading...book...

             family...road...leave...red...
         curly...black...white...june...

     try...trip...brother-in-law...

cormorant...beach...sun...
     hearts...beats...dreams...
grandma...empire...silence...air...

            stone...throw...muscle...

          plan...well...diving...shade...

                cap...chequered...black...

              spice...birthday...happyness...

                 smile...horse...eyes....forever...

Édes kis seemmmiségek...

Azt hiszem, mostanság kicsit komolytalanra fordult a blogom.Nem is volt igazán kedvem írni semmit, csak úgy, amikor épp rossz kedvem volt, akkor írtam, ami és ahogy jött. Pedig, hát ha végiggondolom józanul, eddig sem volt egyetlen olvasóm sem, persze saját magamon kívül. Többek között írtam állandóan bonyolódó és hullámzó szerelmi életemről, ami, valljuk be őszintén, a kutyát sem érdekel.

Most éppen a kényelmes kis kuckómban üldögélek, és próbálom kiheverni a tegnap éjszakát.Nem ittam sokat, nem vagyok másnapos, ellenben olyan hányingerem volt egész nap, hogy kezdtem igazán azt hinni, ez a vég :).

A mai napot is igazi semmittevéssel töltöttem, de valahogy nincsen igazi lelkiismeret furdalásom. Egyszerűen csak teszek-veszek magam körül, utána napi 3x kitakarítom a kiscicáim szemét kamillateával. Az egyikük, egy cirmos kandúr szeme különösen csúnya bakteriális eredetű conjunctivitis (gyengébbek kedvéért: kötőhártya gyulladás). Azóta úgy hívom, hogy hússzemű, mert az alsó szemhéja lefittyedt és a kilátszik a rózsaszín, nedves nyálkahártya. Már lassan 4 napja csinálom, de nem igazán akar javulni. Bár lennék már állatorvos végre, hogy egyszerűen és könnyen megoldjam neki.ˇˇ

És akkor valamit még a beillesztett képhez hozzáfűznék. Ezek kígyószerű felhők, amik igen nagy magasságban keletkeznek. Ilyen jó kép azért készül ritkán róluk, mert eleve ritkák, másrészt a turbulencia miatt veszélyes a repülőkre nézve a közelükbe merészkedni. Akár ezer méter hosszúak is lehetnek.
 És akkor, a mai nap csúcspontja. Kb. 2 hónapja napi rendszerességgel járok görkorcsolyázni, amolyan "görkoris-Cindy" módjára: feszes kis rövidnadrág, ujjatlan feszülős póló,egy enyhén rózsaszín beütésű kori,zene a füleimben, "arcomon" óriási napszemüveg. A lényeg: mozgás, kikapcsolódás.Fekete ruha van rajtam, csak hogy kevésbé legyek feltűnő jelenség. De sajnos hatalmas kebleimet még így sem tudom elrejteni. Ma kétszer mentem végig ugyanazon a terepen,mert elsőre nem fáradtam el eléggé.Egy bringás fickó, akinek az arcát sem láttam rendesen, mert nem volt rajtam rendes szemüveg, elkezdett követni. Kb. 1 km után ráunt a dologra, amit mellesleg eléggé feltűnően csinált.Lesett hátra, lassan ment előttem, aztán mikor leelőztem, ott  "lihegett"a hátam mögött, . Mikor csináltam egy hajtűkanyart, már nem volt tovább arca, hogy kövessen. A legviccesebb az egészben, hogy igazándiból valószínűleg már vagy 4-5 alkalommal minimum összefutottam vele,mert mindig ugyanarra megyek, ugyanazon az útvonalon.De eddig nem jutott eszébe utánam jönni. Az is lehet, hogy dumált hozzám ,de ezt nem tudom. Azért van zene a füleimben, hogy amikor a nagymellű, feszes fenekű fiatal lányokra ácsingózó pasik mellett megyek el, ne halljam, mit mondanak. És a napszemüveg?Hogy elkerüljem a szemkontaktust. Mert egyszerűen nem tudom megérteni, hogy milyen kapcsolat lehet az, ami úgy indul, hogy a fickó meglát egy csinos görkoris csajt, akiről semmit sem tud, de azért leszólítja, hátha pár héten belül "megejtheti" és felírhatja a listára??? Az ilyen ismerkedésektől rosszul vagyok.Nem hiszem, hogy túlságosan prűd lennék,mentem már bele pár fura kapcsolatba,de nekem az ilyenek akkor is furcsák...Na, de ne szaladjunk ennyire előre, itt még nem tartunk, hála a jó égnek...

Egy jó kis vicc az oviból XD

A gyerek nagyon kínlódott, hogy felhúzza a csizmáját, erre hát odament neki segíteni az Óvónéni. Bizony nagyon megizzadt, amire a kisfiú lábára felráncigálta a csizmát, ám alighogy letörölte a homlokáról a verejtéket, a kissrác azt mondja:
- Óvónéni, fordítva van a lábamon a csizma.
A nő látta, hogy a gyereknek igaza van, hát gyorsan lehúzta róla, és ismét nagy kínlódások közepette, most már rendesen felcibálta a kissrác lábára.
Ekkor a kisfiú megint csak megszólal:
- Ez nem is az én csizmám!
A nő egyre idegesebb lett, őrült tempóban lerángatta a gyerek lábáról a csizmát, miközben az folytatta a mondókáját:
- ... hanem a bátyámé, csak ő már kinőtte, és ma reggel ezt adta rám az anyukám.
Az óvónő már lilát látott, de uralkodott magán.
Ismét ráadta a kisfiú lábára a csizmát, pedig még mindig nagyon sok tuszkolást igényelt a művelet.
Na, végre, gondolta az óvónő, majd megkérdezte a gyereket:
- Pistike, hol a sapkád?
Mire a gyerek:
- A csizmámban!
         

A naiva....

Jelentése(ném.):női szerepkör a színművészetben, a naiv, érzelmes fiatal lány típusa.
Mai bejegyzésem témája az elmúlt 5 percben adódott. Interneten HVG-s cikkeket olvasgattam, mikor rábukkantam az alábbira:
http://hvg.hu/vilag/20090821_uj_szo_solyom_megtiltottak.aspx
Elsőre talán furcsának tűnhet, hogy mi köze van a naivának és Sólyom László Szlovákiából való kitiltásához. Természetesen nem a nagy tiszteletű köztársasági elnök úrról van szó, hanem én lennék eme naiva.
A cikket elolvasva megpróbáltam elképzelni, hogy vajon mi lehet az oka, hogy ennyire gyűlöl minket a szlovákok egy igen jelentős hányada? Vajon az okok egy régi-régi sérelemre vezethetőek vissza, vagy inkább a jelenben keresendők? Mert ugyan mi oka lenne arra egy egyébként békés népnek , hogy annyira gyűlöljön minket, hogy még a köztársasági elnökünket is kitiltja az országból? Valamit bizonyára tehettek a mieink ott a Felvidéken, hogy nem kedvelnek. Vagy ha nem erről van szó, akkor miért nem vagyunk képesek túllépni ezen a múltbéli eseményen.
Eszembe jutott, hogy a trianoni békekötést követően a NAGY Magyarország megszűnt,és a Felvidék egésze Szlovákiához került. Így ezzel ők igen jól jártak, mivel rengeteg bánya,hegy és erdőség maradt rájuk. No meg persze egy nagy rakás magyar. Akiket a jelen események szerint legszívesebben kihagytak volna a "szeretetcsomagból"...Viszont ha már ott vannak a magyarok, miért nem tudnak velük együtt élni? Egyszerűen megtenni, amit szeretnének. A parlamentbe magyar képviselőket,az iskolákban magyar nyelvű oktatást, és mellé szlovák nyelvet is. És ne nyelvtörvényt meg kitiltást.
Nálunk miért fér meg annyi nemzetség békésen egymás mellett? Ennyire különböznénk a szlovákoktól?Persze, tudom, nálunk a cigányság van igen rossz helyzetben, de az egészen más, mert a magyar átlag és a roma átlagember élete és a kultúránk is jelentősen eltér.
Hozzá kell tenni viszont, hogy nagyon sokan lázadoznak trianon miatt, amit viszont NEM lehet visszacsinálni. És nem is lenne ebből gond, legyen a Felvidék a szlovákoké, csak akkor bánjanak a vérünkkel tisztességesen. Meg kellene fogni azokat a dolgokat, amik összekötnek a szlovákokkal, nem pedig azokat, amik elválasztanak.
Vagy túl naiv lennék én, és ez sosem lesz megvalósítható?

Love is in the air...<3..or not?

Azt hiszem, betegesen vonzódom azokhoz a nagyon kedves emberekhez, akik velem soha, semmilyen körülmények között nem jönnének össze. És a leghihetetlenebb, hogy teljesen olyan érzésem van, mint amikor az ember szerelmes. Miközben tisztában vagyok vele, hogy ez NEM az. Hiszen alig ismerem, pár apróságot tudok róla, pár olyan dolgot, ami közös bennünk, és máris vonzódni kezdtem. Ez néha egyszerűen rettenetes. Nem tudok mit kezdeni magammal, egész nap vergődöm, látni szeretném, hallani a hangját, látni azokat az elmélázó, ábrándos barna lószemeket. És közben az ellenkezőjét is. Hogy bár sose látnám többet, nem gondolnék rá, pár hét és elfelejtem. De nem, mert tudom, hogy még jó párszor összefutunk majd az idén. Még az is lehet, hogy tévedek abban, amit a legelső mondatomban állítok. Lehet, hogy szeretne jobban megismerni, lehet hogy én vagyok neki az igazi, bár ez így most leírva elég furcsa, és valahogy igaznak sem érzem.
A legfurcsább az egészben, hogy annyira nyomott hangulatban vagyok tőle, hogy az valami egészen elképesztő. Nem tudok semmire koncentrálni, pedig lenne mit csinálnom. Szeretnék például nyelvvizsgázni. Még az is eszembe jutott, hogy mostantól a blogot angolul írom. De aztán elvetettem, mert annyira nem tudok folyamatosan írni és gondolkodni, mint magyarul.
Egy hete ugyanazt a 3 számot hallgatom, mindegyik angol szövegű szerelmes dal, lassan már tudom a szövegüket is. " Got lost in your eyes /I can't do well when I think you're gonna leave me, But I know I try, Are you gonna leave me now, Can't you be believing now."
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!
Az jutott még az eszembe, hogy az elmúlt években, amíg csak egyszerű naplót vezettem,l(először írva, majd gépelt formában) mindig valamiféle átok sújtott le azon kapcsolataimra, amelyekről írtam. Ha valakivel már nem bírtam tovább egyszerűen leírtam minden nyomasztó dolgot, és máris megoldottam fejben az egészet. És innentől kezdve már pl. egy-egy szakítás is sokkal könnyebben ment. Mert fejben előtte lerendeztem a dolgot. És nem is voltam elkeseredve ezek miatt.
Most viszont? Félek, hogy most itt, a nagy nyilvánosság előtt közre téve a dolgot, még teszek rá egy lapáttal. Még van bennem remény, de lehet hogy ez a kis naplóbejegyzés ismét megbélyegzi eme fura kapcsolatomat. És megint nem lesz belőle semmi, amit viszont sajnálnék. Ha viszont most ezt nem írtam volna le, akkor meg még jobban nyomasztana, és lassan megőrülnék a nyár hátralévő részében. Ajvé, szép az élet, de bonyolult...

Don't worry I'm happy..XD

Néha eszembe jut, hogy édesanyám milyen gyakran is mondta nekem az elmúlt fél évben, hogy ne panaszkodjak annyit, mert attól ő sem érzi magát jobban, sőt!
És igaza volt.Mintha egyszerűen átraknám rá a saját gondjaim terhét. Mintha azt szeretném mondani neki: "Nekem ez rossz, most szenvedj a problémáimtól te is !". Néha úgy érzem, én vagyok a család lelki konyhamalaca. Csakhogy ez a malac lassan megtelik, és finoman szólva visszaöklendezi, amit eddig lenyomtak a torkán. Népes családomat sem kerülik el a mindennapi és egyéb gondok, így aztán mindenki panaszkodik egy kicsit nekem. "Sajnos" bíznak bennem, hogy nem fogom továbbadni azokat a dolgokat, amiket egymásról mondanak. Tény, hogy nem vagyok pletykás és nem is fogom elárulni őket egymásnak, de kicsit érzékenyen érint ez a fene nagy őszinteség.
Most pont olyan érzésem van, mint kb. 10 évvel ezelőtt. Akkoriban még azt láttam, hogy az anyai nagynénik és nagybácsik milyen jóban vannak és mi, az unokatesók is bírtuk egymást. De ahogy öregedtünk, még ha csak 5 évet is, minden megváltozott. Addig azt hittem, hogy az imént említett rokonok mindig jóban lesznek. Pedig csak annyi változott, hogy azok a dolgok, amiket eddig nem értettem, már fel tudom érni ésszel. Azt hittem, mindig jóban lesznek, de ma már folyton szidják egymást. És most újra ezt látom. Mindig azt gondoltam, hogy mi hatan mindig jó tesók leszünk. De az elmúlt héten, ahogy össze voltunk zárva a nyaralás alatt, valahogy annyi dolog balul sült el. Néhányunknál kibújt a szög a zsákból.
Még én magam is vitatkoztam, kiabáltam nem egyszer. De elég sok esetben inkább én voltam az, aki kibékíteni próbáltam őket. Fura dolog ez, mert igaz, hogy én vagyok a család legvitatkozósabb embere, mégis én próbálom elsimítani a zavar hullámait. Ez nem csak a nyaralás alatt, hanem utána is így volt.
A legfurább dolog viszont ma történt. Moziban voltunk, összefutottunk sógornőm egyik ismerősével, akit én is ismerek. Mikor elment,sógornőm "kedvesen" megkérdezte, honnan ismerem én ezt a ribancot/ vagy kis kurv@'t. Majdnem dobtam egy hátast. Még ha ilyen is volt 3 éve még, vagy ha még most is az, nincs neki joga ahhoz, hogy bíráljon valakit ilyen súlyos szavakkal. Én kedvelem ezt az ismerősömet, nem ribizlinek ismertem meg, és ha az is, nem érdekel. Mert nekünk nem ezt az arcát mutatja. Ő lenne Janus, a kétarcú isten(nő)?

Mars&Hold..avagy viszlát és kösz a halakat!

"FIGYELEM!!
Augusztus 19-én éjfélkor bárhol vagy, igyál meg hat sört, kilenc fröccsöt, fél liter vodkanarancsot és nyolc feles tequilát, majd nézz föl az égre... Két holdat fogsz látni, esetleg hármat, valamint a vodka minőségétől függően a Napot, a Marsot, a Vénuszt, az ufókat és Buddhát egy unikornison."

Igen, azt hiszem, ez jellemző az emberekre. Ezt az előbbi üzenetet egy halálosan komoly verzióban olvastam pár napja, miszerint augusztus 23-án hajnali fél egykor a Hold mellett lesz a Mars, "ugyanakkorában", a mi szemeinkkel nézve legalábbis. Ezt pedig egy ismerősöm rakta fel iwiwen üzenőfalra. Azért is tartom igazándiból viccesnek, mert pár napja hogy befejeztem a Galaxis útikalauz stopposoknak című ötrészes "trilógiát" ( XD ), és annyira feltűnően látom a valóság és a könyv közötti összefüggéseket, hogy az egyszerűen hihetetlen. Rengeteg olyan történet és esemény van a könyvben, ami különböző bolygók népeiről szól. És ezek szinte egytől egyig beazonosíthatóak valamely valóságos földi néppel vagy embercsoporttal. Itt konkértan annyi összefüggést látok, hogy rengeteg bugyuta ismerősöm van, akik az említett körüzenetet a Mars&Hold együttállásról ehitték. Mert eszükbe sem jutott, hogy talán nem igaz. Mert nem néznek utána. Mert annyira el vannak foglalva a saját kicsinyes problémáikkal, hogy már oda sem figyelnek arra, mit adnak tovább. Ilyenkor örülök az ismerősömhöz hasonló értelmes embereknek, akik nemcsak hogy nem adják tovább a baromságokat, hanem mér ki is gúnyolják eme tréfás üzenettel a birka embertársakat. :P

Planéták

Van egy jó viccem:
Két bolygó beszélget:
- De rosszul nézel ki!
- Ne is mondd, homo-sapiensem van.
- Azt nem kell piszkálni, elmúlik magától!
:P

Vizsgaidőszak záró partiáradat

Azt hiszem, egy ideig mellőzni fogom az éjszakázást. Tegnap este voltam bulizni, és hajnali fél 5re értünk haza. Aki velem volt, ő korán be kellett menjen, így aztán bekísértem egy darabon. Aludtam 2 és fél órát. Hulla vagyok. A legviccesebb az egészben az, hogy ma még lesz egy névnap, plusz este egy szülinapi buli. Alkohol, zene, tánc, alkohol berúgás. Azt hiszem, tegnapra elegendő májsejtemet pusztítottam el, egy időre hagyom megtisztulni a szervezetemet. Ugyanakkor mindig egy-egy ilyen buli után jövök rá, hogy tulajdonképpen erre igenis szükségem van, félévente egyszer. Annyi feszültség és idegeskedés gyűlt össze bennem, hogy azt hiszem, ez segített. Túllépni az elmúlt másfél hónap gyötrelmein, a kínzó várakozáson, hogy vajon meglesz-e az adott vizsga és így tovább. Végre gondolkodás nélkül belevethettem magam abba, amit egy normális ember életnek tart. És ami alapesetben hiányzik az egyetemi hétköznapjaimból. A sok beszélgetés és nevetés, a sörözgetés az egyetem parkjában.

Mindent vagy semmit....avagy a javítóvizsga :D

Jelen pillanatban egy igen nagy dilemma előtt állok. Visszamenjek-e kijavítani a biokémia hármasomat. Sok minden szól mellette és ellene is. Ezek alapján kellene eldöntenem.
Kontra:
-akár le is ronthatom
-szeretnék már nyaralni
- kérdéses, hogy lesz-e így ösztöndíjam

Pro:
-javítok vele az átlagomon
-biztosan kapok ösztöndíjat
- nyugodtabban és büszkébben fejezem be a másodévet
- kevésbé leszek pénzügyileg a szüleimre utalva.

Azt hiszem, nem kérdés, hogy meggyőztem magam....A pro lista sokkal hosszabb...

Egy kis fricska...

Ezt azoknak küldöm, akik az olyan vicceket hangoztatják, amikben szó esik Ádámról,Éváról, és hogy a nők hibásak mindenért.Egy kedves kis mese XD
"Miután megalkotta Isten Ádámot és Évát, azt mondta nekik:
- Még két adományom maradt. Az egyik, az állva pisilés művészete és.....
- Én!!! Én!!! Én!!!! Én akarom Istenem, kérlek, kérlek, kérlek!!!!! -
szakította félbe azonnal Ádám- ez annyira leegyszerűsítené az életemet....
Éva beleegyezett , neki nem volt fontos ez.
Isten Ádámnak adta az első ot. Ádám kiáltozott örömében, szaladgált
az édenkertben, minden fa mellett megállt pisilni, kiszaladt a tengerpartra,
pisilve rajzolt a homokba....
Isten és Éva nézték egy darabig a boldog férfit, aztán Éva a
Teremtő felé fordult és megkérdezte :
- Melyik a másik ?
- Az agy, Éva, az agy...."

Égi áldás

Már 2 napja esik. Ez most furcsa lesz talán, de én ennek nagyon örülök. Mindig is sokkal jobban szerettem esőben tanulni. Kinyitom az ablakot, és hallgatom az esőcseppek lágy susogását. Megnyugtatóbb, mint bármelyik relaxálós zene. Kicsit ugyan kiábrándító, hogy esőillat helyett az autópálya kamionjainak bűzét érzem, de sebaj. Az emberek, főleg a fiatalok jó része sokkal jobban örülne annak, ha most nem esne az eső, hanem hét ágra sütne a nap. Pedig szerintem ez annyira jó. A földek megtelnek vízzel, a száraz, kókadozó növények ismét növekedni kezdenek. És legfőképpen, végre NINCS meleg. Sokkal jobban szeretem a hűvös vagy hideg időt. Mert az ellen lehet védekezni. Az ember felvesz meleg ruhát, és már nincs zavaróan hideg. Na de melegben? Ha egyszer elmegyek itthonról papucsban, miniszoknyában és ujjatlan pólóban, akkor már nincs is mit ledobálni magamról. Ráadásul folyik rólam a víz, teljesen rosszul vagyok a melegtől. Azt mondják, igazi téli nyilas vagyok. Szeretem a havat és a mínuszokat is. A legjobb, amikor lehet hokizni a tavon. -8 fokban, na akkor a legjobb. Idén is ezt csináltam. Teljesen lefárasztottam magam ezzel a vizsgaidőszakban. Hát, remélem esni fog az eső szerdán is, nincs kedvem kánikulában vizsgázni :) És nem mellesleg eső után gyakran van nálunk szivárvány.
Csak azt az egyet sajnálom, hogy ilyen időben nem tudok elmenni görkorcsolyázni. Igaz, tegnap akkorát estem, egy hatalmas lila folt van a lábamon, a középső ujjamon meg egy fájdalmas vérhólyag. De már sokkal jobb, mint tegnap, mert akkor még gépelni sem tudtam rendesen.

Mikor már az egész agyam az ágyat kívánja, pontosabban az alvást

Furcsa dolog, hogy mostanában délelőtt nem tudok tanulni.Elmegy az egész délelőtt azzal, hogy szenvedek, és sajnáltatom magam, persze csak gondolatban. amiért a lakásban ülve kell senyvednem. Merthogy kiülni nem tudok a kertbe. Tiszta időben idehallatszik az új MO-s autópálya zaja, ami egy idő után már nem zavar, tehát ezzel igazából nincs különösebb gond. De a sors furcsa fintora, hogy a szomszédságban lakó férfiakra mindig valahogy a vizsgaidőszakban jön rá a barkácsolhatnék. Tavaly ilyenkor az egyik egy légkalapáccsal 2 hétig napi 5 órában masszívan nyomatva verte szét a betonteraszt, hogy hozzáépítsen az eredeti házhoz. Most a másik szomszéd épít "várárkot" a ház köré, és egész nap fúr. Ráadásként még itt van a kerület pár utcájában zajló útfelújítás, aminek nem mellesleg nagyon örülök, mert végre nem fog szétmenni a görkorim kereke a rossz utaktól :)
Tehát, ami az eredeti témát illeti, térjünk rá vissza. Délutánonként valami hihetetlen tudásvággyal nekifekszem az anyagnak. Utána rájövök, kb. este 8 körül, hogy úristen, a mai napra tervezett tananyagot átnézni lehetetlen. És itt jön az, ami igazán érdekes. Nem merek ránézni az ágyamra, mert szinte hívogat a puha paplan, a finom illatú párna....nem is folytatom, mert mindjárt kidőlök.
A mai koffein adag: reggelire és estére 2 bögre kávé, plusz egy bögre tea, majd még kétszer fél liter gyömbértea. Azt hiszem, ma, ha igazán akarnám, sem tudnék elaludni...