Az USA-ban járja ez a mondás. Miszerint mosolyogj mindig, akkor is ha a legkevésbé sem akarsz. Ha egy idegennel beszélsz, ha rossz a kedved, ha jó a kedved, ha rosszkedvű emberek vesznek körül, ha ezek az emberek netán még rosszindulatúak is. Persze nem hagyható ki a listából az sem, hogy mosolyogj, ha fáradt vagy, ha kirúgtak a munkahelyedről vagy utálod azt az embert, aki nap mint nap melletted van. Ne mutasd senkinek, ha rosszkedvű vagy. Mindenki azt lássa rajtad, amit minden amerikai arcnak tükröznie "kell": ez a lehetőségek országa, ahol mindenki szabad boldog , és azt csinálja, amit akar. Számomra ez idáig leginkább a struccpolitikával volt egyenértékű.
Bár ha az ember jól meggondolja, ebben azért van némi igazság.
Nem arról beszélek, hogy jó dolog az, ha az ember valahol szarul érzi magát, akkor mindenképpen maradjon ott, ahol van, és igyekezzen minél jobb képet vágni hozzá. Hanem arról, hogy vannak olyan események, emberek, helyek, amiket az ember el kell viseljen. Akkor is, ha történetesen nem szereti. És láss csodát, sokkal egyszerűbb minden, ha az ember úgy áll hozzá, hogy minden rosszban van valami jó. Mert az az ember, akit utálunk, később akár jó baráttá válhat. A rosszkedv előbb-utóbb jóra fordul. A sok tanulásba fektetett munka előbb-utóbb sokszorosan megtérül. Mikor az ember egy olyan helyre kerül, ahol az egész életében a saját hivatásával foglalkozhat. Ahol nem esik majd nehezére olyan emberekre is rámosolyogni,akiket nem ismer. Bár hozzáteszem, ez az egyetlen dolog,amihez eddig is így álltam hozzá. Mert van, hogy az ember felszáll a tömött metróra, és a sok idegen emberrel összemosolyog azon, hogy egy kislány/kisfiú miket csacsog az anyukájának. Vagy hogy egy frissen műtött cicus milyen édes hangon tud nyivákolni a szűk szállítódobozban, hangot adva nemtetszésének. Vagy ha a buszmegállóban egy csöpp óvodás kislány udvariasságból nem fogadja el a cukorkát anyukájától, amíg az meg nem eszi az első szemet. Az élet apró örömei. És így nem feltétlenül kell az embernek az erőltetett mosoly, hamarosan őszintévé válik, ha az ilyen dolgokat észreveszi.
És most, hogy miért is ez jutott az eszembe? Jómagamat az optimista emberek közé sorolom. Nem az elvakult optimistákhoz, hanem a józanabbik fajtához. Ám az én életemben is vannak hullámvölgyek. Mint most is. Ez nem azt jelenti nálam, hogy minden rossz, ami körülöttem van, hanem a körülöttem lévő emberek egy része rettentően pesszimista és állandóan rosszkedvű. És ettől bizony nekem is elég gyakran rosszkedvem lesz. Mert hogy otthon, mikor felébredek reggel, általában jó a kedvem. Jókedvűen reggelizem, még ha fáradt is vagyok. Bemegyek az egyetemre, és már a rosszkedvű emberek fogadnak. Szeretném, ha mindenki egy kicsit vidámabb lenne. Azt hiszem, egész hétvégén azon fogok gondolkodni, miként oldjam meg.De, az Optimista Klub talán segít :)
Bár ha az ember jól meggondolja, ebben azért van némi igazság.
Nem arról beszélek, hogy jó dolog az, ha az ember valahol szarul érzi magát, akkor mindenképpen maradjon ott, ahol van, és igyekezzen minél jobb képet vágni hozzá. Hanem arról, hogy vannak olyan események, emberek, helyek, amiket az ember el kell viseljen. Akkor is, ha történetesen nem szereti. És láss csodát, sokkal egyszerűbb minden, ha az ember úgy áll hozzá, hogy minden rosszban van valami jó. Mert az az ember, akit utálunk, később akár jó baráttá válhat. A rosszkedv előbb-utóbb jóra fordul. A sok tanulásba fektetett munka előbb-utóbb sokszorosan megtérül. Mikor az ember egy olyan helyre kerül, ahol az egész életében a saját hivatásával foglalkozhat. Ahol nem esik majd nehezére olyan emberekre is rámosolyogni,akiket nem ismer. Bár hozzáteszem, ez az egyetlen dolog,amihez eddig is így álltam hozzá. Mert van, hogy az ember felszáll a tömött metróra, és a sok idegen emberrel összemosolyog azon, hogy egy kislány/kisfiú miket csacsog az anyukájának. Vagy hogy egy frissen műtött cicus milyen édes hangon tud nyivákolni a szűk szállítódobozban, hangot adva nemtetszésének. Vagy ha a buszmegállóban egy csöpp óvodás kislány udvariasságból nem fogadja el a cukorkát anyukájától, amíg az meg nem eszi az első szemet. Az élet apró örömei. És így nem feltétlenül kell az embernek az erőltetett mosoly, hamarosan őszintévé válik, ha az ilyen dolgokat észreveszi.
És most, hogy miért is ez jutott az eszembe? Jómagamat az optimista emberek közé sorolom. Nem az elvakult optimistákhoz, hanem a józanabbik fajtához. Ám az én életemben is vannak hullámvölgyek. Mint most is. Ez nem azt jelenti nálam, hogy minden rossz, ami körülöttem van, hanem a körülöttem lévő emberek egy része rettentően pesszimista és állandóan rosszkedvű. És ettől bizony nekem is elég gyakran rosszkedvem lesz. Mert hogy otthon, mikor felébredek reggel, általában jó a kedvem. Jókedvűen reggelizem, még ha fáradt is vagyok. Bemegyek az egyetemre, és már a rosszkedvű emberek fogadnak. Szeretném, ha mindenki egy kicsit vidámabb lenne. Azt hiszem, egész hétvégén azon fogok gondolkodni, miként oldjam meg.De, az Optimista Klub talán segít :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése