Görcs a gyomorban

Ismét egy nehéz vizsga vár rám, én meg itt aggódom, hogy nem fog menni. Oké, tény, hogy az előző vizsgám után kb. 3 és fél napot lazulással töltöttem, abban a hitben, hogy ráérek, úgyis van még egy csomó időm. Most meg, szopok, mint a torkos borz, mert hogy a rendelkezésemre álló 9 és fél napomból már csak 6 maradt, és hétfő reggel gyakorlati vizsga. Amin viszont át kéne menni, különben gáz lesz, nagyon nagy gáz, mert pénteken nem mehetek elméletre. És persze, a változatosság kedvéért megint nincs kedvem tanulni. Pedig azt hiszem, bíznom kéne magamban, hogy meg tudom csinálni, hiszen január eleje óta tulajdonképpen mázlistának mondhatom magam. Sikeres vizsgák, ZH-k és év végi eredmények. És már csak tényleg 4 vizsga van hátra, és akkor jön jön jön igen, jön a nyár. Amit viszont angol tanulással és fordítással fogok tölteni, de még mindig jobb, mint itthon rohadni. Unom már a szobám négy falát. Hétfőtől azt hiszem a könyvtárban fogok tanulni. Némileg talán nagyobb hatásfokkal, mint idehaza…Viszont talán erőt öntene belém, ha rájönnék arra, hogy higgyek abban, hogy képes vagyok megtanulni még a gyógyszertant is. Mert hogy előző félévben sikerült, eléggé jól, mert benne voltam abban a pár emberben, aki félév végén 5ös érdemjeggyel kezdhette meg a vizsgaidőszakot. Talán ez lehet a kapaszkodó ahhoz, hogy sikerüljön megtanulni. Mert hogy egyelőre azt sem tudom elképzelni, hogy tanulással eljussak a végére. Pedig sikerülhet, az agyam tudja, de az érzéseim nem, bár azok elég gyakran tévednek ilyesmiben. Hát, remélem most is tévedni fognak…

Romantikus 7vége Mik Robival, avagy a szigorlat és én

Egy élmény volt ez a vizsga,de tényleg :) Makrai tanár úr állati vicces, de komolyan, megállás nélkül poénkodik:)
Tuboly, hát, ő fütyörészett,miközben dolgoztam ki a tételt, alig kérdezett bele, nagyon gyorsan lezavartuk. Még magyarázott is ezt-azt, mindenesetre sikerült.
És Bakonyi...hát, őrá mondta Tuboly,mikor megkérdeztem, mikorra várható a jegybeírás, hogy csak rajta múlik, mert ő órákig vizsgáztat...amúgy ha felel nála az ember, nagyon,nagyon kedves, vigyorog folyamatosan, úgy bólogat, hogy azt hiszed, le akar fejelni, és ha nem a szemedbe néz, akkor a homlokodat fixírozza (én már komolyan elgondolkodtam azon, amit valaki mesélt, hogy biztosan valami óriási kelés van a fejemen,és azt nézi)...és aztán mikor a végén megkapod az indexedet, úgy állnak a könyvtárszobában, mint három hatalmas beszívott óriás.Az egyik komoran nézi a cipője orrát, a másik nevetgélve fogja a hasát, a harmadik meg csak boldog vigyorral az arcán, büszkén néz rád...ma csak az bukott, aki visszaadta... érdemes  volt megpróbálni...ez volt életem eddigi legjobb vizsgája <3 Szinte szívesen megcsinálnám még egyszer, annyira élveztem.És most pedig: ráhangolódok a gyógyszertan gyönyöreire, hiszen ismét egy fergeteges szigorlat a láthatáron :) Viszont nem félek tőle.

peace & love kiskaticabogaar

Peace&love

Múlt pénteken valami ostobaság miatt összekaptam egy évfolyamtársammal.Nem, nem tévedés, évfolyamtárs, nem pedig barátnő. Sose volt az, bár ő talán azt hihette( nekem mindössze egy barátnőm van, akivel már 1 éve tervezzük, hogy a vizsgaidőszak után összefutunk).A lényeg, hogy az összeveszés tárgya az, hogy nem vagyok hajlandó vele tölteni az egyetemen fel-felbukkanó szabad óráimat, hanem inkább mások társaságát választottam. Csak mert jobban ismerem őket, nem bizalmaskodnak velem, viszont jó fejek, viccesek, szeretnek erre az egyetemre járni, és ha tanulunk, akkor ők is tanulnak. Az illető viszont, akivel összevesztem, haragszik az egész világra, gyűlöl kb mindent és mindenkit, de legfőképpen az egyetemet, az évfolyamunkat, a tanárokat, a lányokat, a fiúkat, a fiatalokat, az öregeket, a csinosakat, a vékonyakat, az egészségeseket, a vidámakat, a gyakorlatokat, az előadásokat, az 5ös csoportot és így tovább. Nem folytatom. Ennyi elég is, mert egy könyvet lehetnem megtölteni azzal, amit ő szeret. Mennyivel egyszerűbb lenne összegyűjteni azt, amit tényleg szeret. Ez valószínűleg ráférne egy félbetépett írólap kisebbik felére, szép nagy betűkkel. A másik dolog az anyáskodás. Egy anyám van, akit nagyon szeretek, ha ő anyáskodik felettem, az teljesen oké, ez az ő privilégiuma. De ne akarjon már gondoskodni rólam egy nálam több, mint 10 évvel idősebb, testileg-lelkileg roncs nőszemély, ha már egyszer nem az anyám.Most úgy tűnik, "öri-hari" (ez egyfajta tiniszleng). De nem bánom, mert múlt péntek óta olyan vagyok, mintha egy haldoklókkal teli kórteremből léptem volna át egy olyanba, ami újszülött csecsemőkkel van tele. Egyszerűen felszabadultam, eltűntek a felhők a fejem fölül, a kövek a mellkasomról, és így tovább. És ez most jó. Nagyon jó.

peace & love kiskaticabogaar

Csak úúúúgy 2.0

Ismét csak úgy, nyomasztó gondolataim miatt ragadok ismét billentyűzetet, hogy az éterbe bocsájtsam mindazt, ami miatt most olyan vagyok, mint egy atombomba. Nem mérges, nem, nem az. Csak majd' szétfeszít valami belülről, és nem tudnám megmondani, mi is az tulajdonképpen. Egyszerűen csak széthullottak miatta a gondolataim. Nem ott járnak, ahol én azt szeretném, hanem egy másik dimenzióban. Szerelmes vagyok? Á, dehogy, már nem, nem tudom, milyen is az igazándiból szeretni valakit. Én csak kedvelek. Kicsit, nagyon, végtelenül <3

Csak úúúgy

Azt hiszem, kicsit hosszú időre eltűntem a színről. Talán túlságosan is hosszú időre. Ha jól emlékszem, legutoljára valamikor március közepén született bejegyzésem, tehát több, mint egy hónapja.

Az ok? Egyszerű: ezer dolgom van, már azt sem tudom, hol áll a fejem.Hétről-hétre készülök a vizsgáimra, és épp ma este,a kórbonctan zh előtt 2 nappal pukkantam le agyilag. Nem csak fáradt vagyok, hanem lelkileg is kimerült. Ráadásul jött valami front. és most a fájdalomcsillapító ellenére majd' széthasad a fejem. Legszívesebben most elmennék aludni. De hát ugye,nem lehet, mert...mert nem lehet. Mert " meg kő ezt tanulni" (Dr. V.T.).Ennyi. Azt hiszem, ideje elővennem csodás problémamegoldó képességemet :) 

peace & love <3 kiskaticabogaar

És most, folytatom, persze csak röviden, nehogy már elvegyem a drága időt a tanulástól. Kezdek kicsit felélénkülni. Nem mintha nem lennék fáradt, csak úgy érzem, talán némileg több lesz bennem a lelkesedés. Hozzátenném,kóbor lelkem most messze jár. Ismét visszakanyarodok egy ismerőshöz, akinek az arcán anno azt a kedves mosolyt láttam. Félreérthető volt, bár így utólag, nem is baj. Attól még kedves és őszinte volt. Érzem, hogy kicsit talán szeretnek itt engem <3.
Nem éppen témába vágó, de ma hazafelé jövet érdekes dolgot láttam. Borongós arccal, mélyen elgondolkodva ültem fel a vonatra, a szokásos helyemre. Olvasgattam, tanulgattam, végül halk szisszenéssel elindult a vonat, és felnéztem. A szél vadul tépte a fák lombját, a beígért vihar közeledett. Cinikus mosollyal konstatáltam, hogy ismét zseniális voltam. Elhoztam az esernyőt, hurcoltam magammal, mégsem esik az a fránya eső. A lényeg, a vonat 5 perc múlva beért a következő megállóba, ahol egy termetes párocska álldogált, tulajdonképpen a nagy "betonsemmi" közepén, és előjátéknak beillő módon falták egymást. Körülöttük egy kis yorkshire terrier ugrált fel-alá, de ők ügyet sem vetettek rá. Aztán egyszer csak abbahagyták, a lány furcsa mozdulattal letörölte szája széléről a maradék nyálat, és ránk néztek, a vonatban ülőkre. Mivel nagyok az ablakok, észrevehették, hogy sokan figyelik őket, és egymással beszélgetve a vonat felé fordultak. Elmosolyodtam rajtuk, mert az egészből már csak az hiányzott, hogy az utasok tapsvihara közepette mélyen meghajoljanak, és eltűnjenek a színről. Persze végül nem így történt, és a vonat egyszerűen továbbgurult, de azért valljuk be, érdekes lett volna...