A rettegés foka...

A rettegés a tetőfokra hág. Még 2 és fél hét a szorgalmi időszakból, ugyanakkor ismét ennyivel közelebb a vizsgaidőszakhoz. Kezdek megint rettegni, de főleg attól, hogy a rettegés miatt nem fog menni. Azt hiszem, tényleg ideje lenne felkeresnem egy jó pszichológust...Vagy, ami még jobb, idén nemcsak hogy megfogadom, de tényleg be is tartom azt a minden évben megtett fogadalmamat, miszerint egyetlen vizsgámat sem teszem át más időpontra. Még a parazitológiát sem.Mindenesetre egy dolog biztos, hogy halálra fogom tanulni magam. Éjjel-nappal, buszon és vonaton, állva és ülve, éberen és félálomban, kedvvel,kedv nélkül. És nem azért mert kell, hanem mert szeretném.

Ha már viszont itt ülök a gép előtt, beszámolnék első Üllőn töltött éjszakai ügyeletemről:"...". Igen, az a 3 pont pontosan azt szimbolizálja, amire az ember elsőre gondol: a SEMMIT. Átmentünk ketten, a kólikás istállóban némán álldogált 3 ló: egy sánta, egy facialis-bénulásos és egy pár napja még kólikázó ló. És rájuk kellett felügyelnünk. Nos, hát mondanom sem kell, mindebből annyi lett, hogy este fél 7kor rájuk néztünk, hogy minden oké, aztán semmi munka nem lévén, leadtuk a nevünket telefonszámmal együtt, és egyszerűen elmentünk aludni. Másnap reggel 8kor pedig eljöttünk. Ennyi volt a fenomenális ügyelet. Nagyon tanulságos volt. Mindenesetre remélem, hogy a péntek esti is hasonlóan eseménydús lesz, mert legalább a születésnapom előestéjén szeretném kialudni magam. Viszont érdekes , hogy gyakorlatilag hetek óta először történt meg velem, hogy tényleg kialudtam magam rendesen :)

Egy fárasztó szerda ....

Ma nem csináltam túl sok hasznosat. Reggel TDK konferencián voltam, megnéztem pár embert, de aztán a takarmányozástan gyakorlatról visszatérve inkább elmentem a laborba. Nem vagyok benne biztos, hogy ez nyerő ötlet volt. Kicsit azt reméltem ettől az egész "laborosditól", hogy nyújt némi sikerélményt, de egyelőre ez nem igazán vált be. Pozitívumnak kijelenthető, hogy zseniálisan megtanultam gélt kiönteni, DNS-t izolálni KIT-tel, PCR-t összerakni. De valahogy a hosszabb, több lépésből álló folyamatoknál mindig becsúszik valami gikszer. Csak azt nem értem, hogy miért, ha egyszer igyekszem nem kapkodni, mindent 3x elolvasok, megnézek. És ráadásul lassabban csinálok egy csomó mindent.Szeretnék, igazán szeretnék pozitívan hozzáállni ehhez az egészhez, de egyszerűen valamiért nem akar menni a dolog. Jó jó, tudom, hogy ez a "research", de lassan már az én bénázásomon múlik, hogy haladunk-e végre, vagy sem. Pedig nem vagyok béna, csak minden egyes alkalommal egye jobban rettegek attól , hogy megint elrontom. Tudom, hogy a pozitív hozzáállás hiányzik, de sajnos félek attól, hogy a Nagyfőnök kitalálja, hogy "ennyi, szevasz-tavasz, mehetsz amerre látsz". Nem szeretek csalódást okozni másoknak. Meg aztán ez a kapkodás...én nem kapkodok, csak az agyam, és nehéz ezt legyűrni.

Kedd este

Beszélgettünk ma az egyik gyakorlaton. Kórbonctanon,bár tulajdonképpen a coli-hasmenéses malac helyén akár lehetett volna az ebéd is, és a helyszín lehetett volna a menza. A lényeg, hogy szóba került, hogy az, hogy az ember reggeltől estig benn dekkol az egyetemen, nem jó, mert egyre fásultabb lesz tőle az ember. Nehéz is tulajdonképpen kizökkenni. Múlt héten már-már engem is elkapott ez a mókuskerék-érzés. Hogy az ember csak megy és megy, de ha van is ideje pihenni, akkor sem lesz az már valódi pihenés, mert a napközben megivott orbitális mennyiségű kávétól nemcsak a kezei remegnek, hanem már az agya is. Tulajdonképpen ez néha úgy nyilvánul meg, mint valódi stressz, amikor az embernek csak aludni van kedve, valamikor meg abban, mint nekem is most, hogy féktelen energiát érzek magamban bármire. Legyen szó arról hogy másszuk meg a Mount Everestet, vagy hogy tanuljunk ma még valamit.

Arról is szó esett, bár akkor már csak az egyik fiúval beszélgettem, hogy tulajdonképpen sokkal egyszerűbb lenne bármit megtanulni, hogyha úgy állnánk hozzá még akár egy szigorlathoz is, hogy meg tudom tanulni, szeretem, érdekel stb. Meg az is érdekes, hogy vajon miért van az, hogy az ember, mikor gyerek, olyan 10-12 éves forma, akkor hihetetlenül érdeklik a dolgok, és annyi minden megmarad benne. És persze ezt most magamra is értem. Fura, hogy annyira tartok a vizsgáktól, hogy már a felkészülés alatt rettegek, és ez érezhető, mert visszafog. Nem akarok fogadkozni, mert úgysem tartom be, hiszen ismerem magam. Elég könnyen találok kifogást bármi ellen. És irtó könnyen meg tudom győzni magam arról, hogy igazam van. Egy dolog miatt irigylem kicsit a gyerekeket, az pedig az, hogy sokkal kevesebb bennük a félelem bármi iránt, beleértve a tanulást is.

Csak...csak úúúgy :)

Tudom, hogy ez már minimum a harmadik olyan bejegyzés, aminek ezt a nem túl fantáziadús nevet adom, de ennek oka van. Mégpedig az, hogy vannak napok, amikor igazából semmi érdemleges dolog nem történik velem, csak éppenséggel az a sok-sok apró - talán mások számára érdektelennek tűnő-esemény, ami mégis megesik, összeadódva valami egészen érdekes, pozitív felhangot adnak a napomnak. A sok vicces, vagy éppen szívet melengető történés, amiken szabadidőmben képes vagyok órákig merengeni.Persze nem egyhuzamban, hanem mondjuk buszon ülve, egy unalmasabb órán.  :)
peace&love kiskaticabogaar