Egy hosszú nap éjszakája

Nem is említem azt a tényt, hogy hány nappal állok a sorsdöntő vizsgám előtt, de azt viszont biztosan kijelenthetem, hogy egész egyszerűen beijedtem. Sokat tanultam eddig is, és be is akarom fejezni a tanulást, de most, 67 tétellel a vége előtt egész egyszerűen beijedtem. És azt is tudom, hogy mitől. Attól félek, hogy mi lesz, ha végigveszem, és nem emlékszem semmire, mi lesz, ha nem sikerül végigvenni, mi lesz, ha három alkalomból egy sem jön össze. Most valahogy tisztábban látom ezt az egészet így, a nap végére, noha a reggel 6 óta tartó maratoni Everwood-filmnézés alaposan lefárasztotta az agyamat. Nem akarom az időmet rettegéssel, és a napok, órák, percek számolgatásával tölteni. Elvégre nem véletlen, hogy képes voltam egy teljes hónapot arra szánni az életemből, hogy megtanuljam ezt az anyagot, aminek a befogadására tavaly ilyenkor még totálisan képtelennek tartottam az agyamat. És most szinte hihetetlen sebességgel vagyok képes tanulni, sőt néha még élvezem is, hogy valami újat tanulhatok. Ez pedig jó, nagyon jó, őszintén örülök annak, hogy végre most, a nap végére ráébredtem arra is, hogy sokkal jobban meg kell bíznom magamban, és soha többet nem szabad a jövőről feltételes módban beszélni, vagy akár csak így is gondolni rá.

Ha tavasz, akkor...vizsgaidőszak

...és ha tavasz, akkor bizony előkerülnek az eddig a pince mélyén porosodó kerti gépek, amiket persze mindenki egyszerre kezd használni. Így a sövényvágó, a fűnyíró, a szegélynyíró, az ütvefúró, a csiszológép, a csempevágó...sorolhatnám, de minek, ezen kedves gépek hangjának kakofóniája mellett igazán élvezetes a tavasz, és arra is emlékeztetnek, hogy irány vissza tanulni, mielőtt valaki tényleg előveszi a betonkeverőjét ...

Éjszakai bagoly

Bár a kávéivásról leszoktam, azért még így is képes vagyok éjszakába menően tenni-venni. Most éppen agyalok, izgulok, mert 10 nap múlva vizsgázom. De erről most ennyit. Most épp nincsen kedvem tanulni, meg aztán már fáradt is vagyok hozzá.Majd holnap.

Odakinn üvölt a szél, lehet vagy 15 fok, de idebenn még mindig 29 fok van, pedig 4 perc múlva éjfél. A szobám falán a klíma beltéri egysége fel van ugyan szerelve, de gyakorlatilag csak dísznek, így hát még mindig meleg van, gépelés közben is izzadok, a homlokomon, a hátamon csurognak végig a cseppek, pedig ez még csak május közepe. Őrület.

Amúgy meg, azért is kezdtem most bele az írásba, mert szokásomhoz híven már napok óta írni akartam valamiről, csak éppenséggel nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá. Most se tudom, de legalább az elszántság megvan. Eszembe jutott, hogy valójában szerintem sosem volt semmi bajom az emberekkel, vagy úgy az emberiséggel általában, viszont van egyetlen egy dolog, ami hibaként róható fel nekik, ez pedig az, hogy szélsőségesek.