Ünnepek között

így, félúton karácsony és szilveszter között furcsa érzések kerítettek hatalmukba. Most már érzem, hogy bár még több, mint 4 hónap, azért mégis csak közeleg az a május.Ezért úgy gondoltam, hogy ha a részletes kórbinak nem is, de a kiskórbinak mindenképpen itt az ideje nekiesni. Mindezzel nincs is gond. Csakhogy.

Csakhogy mialatt írogatom a tételeket, az agyamban felgyülemlett negatív gondolatok tömege napalmként robbantja szét az elmúlt 3 hónapban kínkeservesen felépített önbizalmam falait. És tanulás közben érzem, hogy vissza-visszatérnek azok az érzések, amik korábban is szinte lehetetlenné tették azt, hogy hatékonyan legyek képes tanulni.

Közben pedig felütötte fejét az alkotói válság. A kis regényem egy újabb fejezetét kellene megírnom, de egész egyszerűen nincsenek ötleteim. Egy hete be vagyok zárva a lakásba, se hó, se jég, hogy legalább szánkózni vagy korizni ki lehetne mozdulni.

A lényeg, hogy tudom, hol kellene folytatni, de ideje a lelkem mélyére ásni, és onnan előszedni valami megrázó élményt, hogy folytathassam a regényemet.És ezáltal mozdíthassam elő lelki felépülésemet. De végre találtam egy jó sztorit. Megrázó lesz, de azért talán elég jó ahhoz, hogy folytathassam a történetet.   

Spur(i)

Tegnap,már amennyire emlékszem rá, valami nagyon bölcs bejegyzést szerettem volna írni, de aztán csak annyi lett belőle, hogy megosztottam egy számomra oly kedves regény egyik -szerintem legjobb- filmadaptációjának egy részletét, és a kedvenc idézetemet a könyvből. Tény, hogy az idézet és a filmrészlet "időben" távol áll egymástól, szerintem azonban még így is jó. De erről ennyit.

Amiért ma viszont írni akartam: már majdnem 2 hónapja dolgozom. Általában heti 4-5 napot, de van, amikor sokkal kevesebb nap jön ki. De nem is baj, szerintem túlélhető. A lényeg, hogy ugye megjött a fizetés, amit én persze gondolatban már előre elköltöttem. Pedig utánaszámolva, tulajdonképpen két dolog van csak, amire nagyobb összeget szándékozom költeni. Az egyik egy MP4 lejátszó, és ma végre felhívtak, 1 héttel a rendelés leadása után, hogy mehetek érte. A másik a többiek karácsonyi ajándékait kitevő könyvek sokasága. Mindenkinek találtam valamit, ami szerintem tetszeni fog az illetőnek. Csak ez a kettő dolog együtt 35K, és akkor még ott van, hogy végre kiválthattam a csuklószorítót (3K), utána vennem kellett nadrágot (6K, de 3 db van benne). És már alig maradt valami. Anyukám picit kiakadt, hogy miért nem spórolok, elvégre azért dolgozom, hogy hozzájáruljak a tandíjamhoz. Úgyhogy végre sikerült erőt vennem magamon, hogy tényleg spóroljak, elvégre megdolgoztam ezért a pénzért. Viszont ez is az oka annak, hogy nem az MP4-en és nem a család karácsonyi ajándékain fogom elkezdeni a spórolást. Igenis megveszem azokat a könyveket, mert szeretném meglepni vele a többieket. Elvégre körülbelül 4 éve nem volt egy nyugis karácsonyom. De most végre lesz.

Emma

"S hogy a kandalló mellett [...] háborgó lelke tüzet ne fogjon, sürgősen elköszönt, és hazagyalogolt hűvös, magányos otthonába."

Yann Tiersen C'était ici

<3<3<3

Valljuk be...

Jómagam a népszámlálásnál büszkén vallottam magam ateistának. De most őszintén elgondolkodtam azon, hogy ez azért talán nem egészen igaz.


"S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi, emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen, ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennük lévő rosszat."

/Wass Albert/

A munka gyümölcse...

Éjszakai üzemmód bekapcsolva...Sorban ez a 4. éjszaka, amit nem itthon fogok tölteni, mert éjszakára megyek dolgozni. Amolyan bagolyba kapcsolásról van szó...nem vagyok halálra fizetve, de a semminél jobb :)

Észak és Dél

Hát, igen, tudom, ezzel lelövöm a "poént"....de annyira gyönyörű...

New Age

New Age...Ez alatt a következőt érthetjük mindig megbízható forrásom, a Wikipédia leírása alapján:

"A New Age (angol; „új kor”) az Egyesült Államokban létrejött utópisztikus mozgalom. Istenhívő vallásnak tulajdonképpen nem tekinthető, nincs leszabályozott dogmarendszere, a hangsúly az egyénen van, akinek a saját lelki útját kell követnie."

Most a Winamp-rádión new-age rádióadást hallgatok. Kellemes zene, ellazít, és segít a gondolatok igazán pontos megfogalmazásában.

 Úgy tűnik, kis életem egy új korszakához érkezett, valami változás állt be. Úgy érzem, 23 és 3/4 éves létemre lassan, de biztosan felnövök. És ezzel az is együtt jár, hogy ténylegesen felelősséget kell vállalnom a saját tetteimért. Valamit, valahol az elmúlt 4 évben alapvetően elszúrtam. Szerintem egyszerűen 4 évben mást sem csináltam, mint igyekeztem nem kiesni az egyetemről, miközben azon örömködtem, hogy felvettek, hogy doki leszek és hogy még mindig itt vagyok. Most nem vagyok szomorú alapvetően azért, hogy megcsúsztam egy kicsit. Nem is bánok semmit, és ha az egy év pihenésnek az az ára, hogy azt a nagy összeget ki kell fizetnem, és emiatt kénytelen vagyok az életemet rögtön hiteltörlesztéssel kezdeni, akkor legyen.

..most pedig egy kicsit más téma...

Hosszú lenne azt elmesélni, mi is történt a szakdolgozat témámmal, a lényeg az, hogy most se munkám, se szakdolgozatom. Tehát hamarosan keresnem kell másik témát, de ezt majd csak akkor, amikor végre találtam munkát. Mégpedig sürgősen.

Eddig nem értettem, mit jelent a munkanélküliek depressziója. Azt hittem, hogy ezt egyszerűen az váltja ki, hogy valakinek nincs munkája. Aztán rádöbbentem, hogy szó sincs ilyesmiről. Mert az egy dolog, ha az ember nem is talál semmi olyan munkalehetőséget, ami passzolna az elvárásaihoz és a képességeihez, de az egyenesen lehangoló, mikor lenne munka, jelentkezik is rá az ember, és az is derogál a munkaadó cég HR-esének, hogy egy emailt "dobjon" a munkakeresőnek, hogy bocsi és kösz, de nem kellesz nekünk. Mert az ember elküld minden szükséges információt, CV, bizi, nyelvvizsga...És mikor elküldte, elkezd reménykedni, hogy "Talán kapok munkát, és nem kell többet itthon tespednem a lakásban tétlenül!!!!", DE, mondom DE ilyenkor pár nap és a jelentkezési idő lejárta után feladja, és megint nekikezd a reménytelennek tűnő munkakeresésnek. Egyelőre megszabadultam a depressziótól, bár munkám még nincs. Viszont derűlátásom kisegített a bajból, és most már látom a kiutat a gödörből :)

peace&love kiskaticabogaar

Fantázia

Bevallom őszintén, nem gondoltam volna, hogy van annyira élénk a fantáziám, hogy még saját magamat is képes vagyok megrémiszteni. Pedig de, ez bizony így van. Már egy jó ideje csak punnyadok, és jó, ha hetente egyszer sikerül rávenni magamat arra, hogy végre elmenjek bringázni. Ma a nap végére sikerült is eljutnom oda, hogy elindultam, csak éppenséggel kicsit talán túl későn, és mire az erdőhöz értem, már szinte vaksötét volt. Na jó, ez nem teljesen igaz, mert telihold van, és a fehér biciklilámpám is világított, de azért kellően sötét volt ahhoz, hogy csak az út szélét szegélyező fákig lássak be az erdőbe, azon túl tényleg vaksötét volt.Én meg a ma esti szatíros álmom hatása alatt állva minden elképzelhető gonoszt beleképzeltem a sötétbe. Brr...legközelebb korábban indulok.

Egy Adj többet, mint amennyit elvárnak tőled, és ezt örömmel tedd.

Kettő Akármihez fogsz, szenvedéllyel csináld végig.

Három Harapd el szavaid, ha kritizálni akarsz, de a dicséreteket a tetőről is kiáltsd.

Négy Mikor azt mondod Szeretlek, érezd komolyan.

Öt Mikor bocsánatot kérsz, nézz az illető szemébe.

Hat Bízzál az emberekben, de láss keresztül a hímezett hazugságokon.

Hét Te egyedüli lélek vagy, aki valamiben a legjobb a világon, ezért bízzál magadban és találd meg azt a valamit, ami lekötelezve az emberiség javát szolgálja.

Nyolc Sose nevesd ki senki álmait. Akinek nincs álma, annak nincs is sok mindene. Ha te az emberekben magadat is megismered, az a te lelki biztonságodat fejleszti.

Kilenc Szeress mélyen és szenvedélyesen. Akkor is, ha fájdalmas lehet a szakítás, ez az egyetlen módja annak, hogy teljessé tedd az életed.

Tíz Nézeteltérésben küzdj becsületesen - gúnyolódás nélkül.

Tizenegy Ne ítélj el senkit a rokonain keresztül vagy az első benyomásból.

Tizenkettő Tanulj mások hibájából.

Tizenhárom Ha valaki kérdez tőled valamit, amire nem akarsz válaszolni, mosolyogva kérdezz vissza: miért akarod ezt tudni?

Tizenégy Jusson eszedbe, hogy a nagy szerelem és a nagy siker nagy rizikóval jár.

Tizenöt Az igazságot és a kegyelmedet soha ne hagyd el, akaszd e kettőt nyakadba, hogy mindig és mindenhol a szíved közelében legyen.

Tizenhat Ha vesztettél, ne veszítsd el a tanuláságot is.

Tizenhét Jusson eszedbe a TTF. Tisztelet magad iránt, Tisztelet mások iránt, és Felelősség a saját tettedért.

Tizennyolc Ne hagyd, hogy egy kis nézeteltérés tönkretegyen egy nagy barátságot.

Tizenkilenc Amint rájöttél, hogy hibáztál, igyekezz azt kijavítani.

Húsz Mosolyogj, miközben felveszed a telefont. A hívó érezni fogja a hangodból, hogy jó szándékkal gondolsz rá.

Gyerekkor? Mikor nem is kívánjuk vissza?

Már egy ideje foglalkoztat a kérdés, hogy azok a dolgok, amik történtek velem gyerekkoromban, milyen befolyással vannak rám most, a jelenben. Elsősorban most olyan eseményekre gondolok, amik rosszak voltak. De nem azért, mert borús hangulatban lennék, hanem mert végre meg tudom fogalmazni azokat a gondolatokat, amik eddig mindig utazás során vagy egyéb nem túl alkalmas időpontban jutottak az eszembe. 

Első ilyen dolog, hogy 4 évesen perforált vakbélgyulladásom volt. Több okból is nehéz lenne elfelejteni. Egyrészt, mivel megnőttem, az eredetileg kicsi vágás a hasamon mostanra kb. 20 cm-esre nyúlt. Furcsa, hogy igazából sosem zavart, még kamaszkoromban sem, ugyanakkor nagyon érdekes, hogy szinte a testem részének tekintem, mintha mindig is ott lett volna. De néha azért eszembe juttatja azokat az emlékeket.

Másrészt mindig eszembe jut a 2 hónapos kórházi tartózkodásomról 2 jelenet, amolyan emlékfoszlány. Az egyik egy számomra oly kedves világoskék bögre, amin egy nap és egy hold volt. Borzasztóan sírtam, amikor leesett. És nem lehetett már összeragasztani. Most is hallom, ahogy csörömpölve padlót ér, és ezer darabra esik szét. Az éjszakás nővérke összeszedte, és kidobta, semmi vigasztalás, pedig nekem négyévesen is sokat jelentett már. A másik emlék több időpont összemosódott emléke. Ülök az ágyon, nézem a Bethesda ablakából, ahogy a kórház mögötti tűzoltóság piros autóit befedi a hó. És sírok. És most is, ahogy ez eszembe jut. Meg a szüleim arca, mikor megkérdeztem tőlük másnap, hogy én már akkor örökre itt fogok lakni? Aznap mindketten sírva mentek haza.

Van még valami, de ezt szinte félve mondom el. Az elveszített önbizalmamról szól, ami nem tudom, mikor tűnt el szinte végleg, de nyoma veszett. Hatan vagyunk testvérek, én vagyok a harmadik. Tehát középső. És amolyan mellőzött középső. Egészen idáig nem volt velem gond, de így sem kaptam elég figyelmet, azt hiszem. Én nem hibáztatom a szüleimet ezért, de az biztos, hogy ha egyszer lesznek gyerekeim, nem azért nem lesz sok, mert sokba kerül, hanem mert nem akarom, hogy az legyen, mint velem, hogy a középső, tökéletesnek tűnő jó gyerek arra a sorsra jusson, mint én. Magamtól tanultam, jó jegyeim voltak, szerettem-nem-szerettem másokat. Volt bennem ambíció, hogy márpedig az leszek, aki mindig is lenni akartam, állatorvos. Akkoriban még nem gondolkodtam azon, hogy miért is akartam az lenni, de mostanáig  elveszettnek tűnt a lehetősége, hogy valaha is megtudjam, mi vezényelt erre a pályára.Lesz egy szabad évem kitalálni, hogy mit is akarok kezdeni azzal, amit választottam. És érzem, hogy nem az egymillió forint az, ami bosszant, hanem hogy mi lett volna, ha tovább megyek, elvégzem az egyetemet, és semmit sem tudok. Ha nem találom meg azt, aminek hiánya miatt az elmúlt 4 év után a jövőt sötétnek fogom mindig is látni.

Szeretnék úgy diplomázni, hogy azt a magabiztosságot érezzem magamban, amit régebben is, hogy tudom azt, amit tudnom kell ahhoz, hogy doktorként elboldoguljak Magyarországon. Gyűjtöm az energiákat, és a pozitívumokat, amik szemben állnak azzal, ami az elmúlt 1 évben történt velem. Ezt a listát most el is kezdem, és azt hiszem, a jövőben bővülni fog.

1. visszanyerem az erőmet

2. egy kis kétkezi munka jót fog tenni a lelkemnek

3. lesz időm délutánonként biciklizni menni

4. eldönthetem, hogy mit szeretnék átismételni, vagy éppen ténylegesen megtanulni az előző évek tananyagaiból

5. megrajzolhatom a gyógyszertan TK ábráit úgy, hogy közben nem éppen két vizsga között állok

6. belekezdhetek egy olyan szakdolgozatba, ami tényleg érdekel és nem kell miatta előadásokat kihagynom

7. megszabadulok néhány nemkívánatos osztálytársamtól

8. kereshetek egy rendelőt, ahol hajlandóak fogadni, hogy magamba szívjak némi gyakorlati tudást

9.  nem kell azon agyalnom, hogy jajajajajaj , nem tudok ennyi tételt megtanulni egy nap alatt...

10. talán sikerül találkozni az igazival :)
11. állítólag az alattunk lévő évfolyam nem olyan pofázós, nagyképű, mint a mienk

...egyelőre ennyi jutott az eszembe, de szerintem valóban bővül még a lista...

...és a listával szemben csak egy dolog áll: azt az egyet sajnálom, hogy bár lett volna több lelki erőm tanulni, de ez most már halottnak a csók, kár is ezen rágódni, inkább úgy veszem, hogy beteg lelkem most szólaltatta meg a vészcsengőt, nekem pedig le kell állítanom tartalék üzemmódra a motorokat, hogy később ismét nagy erővel induljanak újra :):):)

Rocky 3.0

Vajon ad-e most is erőt, mint ahogy 2 hónappal ezelőtt, vagy most cserbenhagy?

Mehetünk vizsgázni.  :) vagy :(   ? Azaz sírjak vagy nevessek? Inkább nevetek, mert ez jó, csak félek. Rettenetesen félek. Pedig igazából nincsen vesztenivalóm. A nevemet úgyis tudják már. Ha sikerül, az jó, ha nem sikerül, azt is túlélem, nem lehet rosszabb, mint ami most van, csak jobb, vagy ugyanolyan. 4 nap tanulást talán még én is kibírok, az ügyeletekkel együtt is. Nem fogok sokat aludni. Négyen megyünk el. Én picit foglalkoztam az anyaggal eddig. Egy lány hasonló cipőben jár, egy másik ki se nyitotta eddig, tehát ha el is jön, nem sok esélye van a sikerre. Az utolsó ember egy fiú, akiről nem tudok semmit, ja és van még egy lány, aki el sem akar jönni, mert hogy neki elege van.

"Mondok valamit, amit már amúgy is tudsz. A világ nem csak napfény és szivárvány. Ez egy kegyetlen undok hely, és bármilyen tökös srác vagy, térdre kényszerítenek ha hagyod és soha nem engednek felállni. Senki nem tud olyan nagyot ütni, mint az élet...De nem az számít mekkorát ütsz, hanem hogy mennyi ütést állsz ki, mikor talpon kell maradni. Bírni kell a pofont és muszáj menni tovább. Csak így lehet győzni... Ha tudod, hogy mit érsz, menj és küzdj meg azért, ami jár és közben viseld el a pofonokat!
Ne mutogass másra, ne mondd, hogy -nem te vagy a hibás, hanem ő vagy ő vagy akárki-, ez gyáva duma és te fiam nem vagy gyáva!! Te jobb vagy annál!!!"

És éppen ezért, most visszamegyek, és megteszek minden tőlem telhetőt, hogy büszkén mondhassam, hogy...hogy...na, mindenki tudja, mire gondolok...

Helyzetjelentés

A szobámban ülök, a klíma kijelzője szerint 35,1 Celsius fok van itt, és a hangszóróból Liszt Ferenc művei szólnak, egy zseniális zongorista, Leslie Howard előadásában.
KIBÍRHATATLAN EZ A DÖG MELEG !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Mindenkinek más

Úgy tűnik, néha a legváratlanabb helyről érkezik a segítség. Mint most is. Nem tudom megmondani, mekkora a valószínűsége, de igen nagy, hogy elmehetünk még egyszer vizsgázni szeptember elején kórbonctanból. Hihetetlen. Ötünk közül 2 ember úgy gondolta, hogy megéri kiharcolni magunknak, hogy még egyszer elmehessünk vizsgázni. És feltehetően el is mehetünk majd. 

De ez most milyen érzés is most? Kettős. Egyrészről örül a lelkem, hogy nem úszott el az utolsó lehetőség, hanem ismét felbukkant ez az opció, tulajdonképpen a semmiből. Vagyis, azt azért hozzátenném, hogy ha a  gödör fenekére értél, onnan ugye csak fölfelé van út :) A hátborzongató villásreggeli után ez egy jó hír. Másrészt viszont az is előfordulhat, hogy nem jön össze, de én ezt nem hiszem el, tehát bízom benne, hogy ez az utolsó lehetőség biztosan fennáll, és szeptember elején vizsgázom, 4 másik emberrel együtt.

Most pedig egy kicsit más téma.

Egy hetet töltöttem a Hortobágyi Madárkórházban. Annyira jó volt, hogy az hihetetlen. Legszívesebben ruhamosás után visszamennék. De ugyebár ezt nem lehet, egyrészt mert nincsen rá pénzem, hogy még egyszer leutazzak, másrészt pedig mert jövő hét keddtől ügyelet. Zsír.De nem is baj, hétfőn szerintem meg még elugrom a laborba, hátha tudok kezdeni magammal valami értelmeset.

A héten esett egész végig az eső. És nem is magam miatt, hanem a két kis gólyafióka volt az oka, amiért annyira örültem, hogy tegnap egész nap sütött a nap, és ki lehetett őket tenni napozni.

Eszembe jutott a tavalyi hét is, amikor lenn voltam, és az is, hogy még mindig vannak emberek, akik nem változnak, és ugyanazt a pozitív energiahullámot árasztják magukból, amivel boldogítják az őket körülvevőket :):):):)

Annyira érdekes volt az is, hogy mikor lementem, mindent elfelejtettem, ami az eszemben járt idehaza, mielőtt elmentünk. Most viszont úgy tűnik, nem kell ilyesmikkel foglalkoznom, mint pl. munkakeresés.

Ez az egész a fejemben van, egy gomolygó "boldogságfelhő", majd megosztom, ha már nyugisabb leszek kicsit. A legfontosabb, hogy visszaadta a hitemet ez a hét, hogy én tényleg ezt szeretném csinálni, segíteni az állatokon. KÖSZI!!!!!!!!!!

Egy hátborzongató villásreggeli krónikája

Már hetek óta nem írtam semmit, és mondhatom, nagyon jó okom volt rá. Egyrészről nehezen vettem rá magam most is, hogy végre írjak valamit, de azt hiszem, a saját érdekemben ez a legjobb, amit tehetek, az elmúlt hét  után.

Szóval, az egész azzal kezdődött, hogy volt 12.-én egy dékáni vizsgám, mégpedig kórbonctanból. A vizsga 3 részes, én ebből 2-t (ami igazából smafu, de ez most lényegtelen) addigra már teljesítettem. A 9 órai villásreggelire hatan voltunk hivatalosak, és öten jöttünk el. Az egyik résztvevő lemondta, és jó étvágyat kívánt hozzá nekünk. Mi tehát öten (vagyis először csak négyen) bevonultunk a tanszékre, hogy szóljunk, itt vagyunk, kezdhetjük. Mind beültünk a terembe, fél óra késéssel pedig megérkezett az 5. ember is. Tehát, egymás után kipakoltuk mindenünket a terem egyik falánál álló székekre, így mindenkinél csak egy toll maradt. Véletlenszerűen választottunk az étlapról, ki-ki a maga szája íze szerint. Leültünk, elkezdtük kóstolgatni a kapott (t)ételeket. Valakinek annyira ízlett a menü, hogy röpke két óra után felállt, hogy meséljen róla. Mi még szenvedtünk a magunké felett, nem sok sikerrel. Mindenki dugig volt, teleette magát az előtte való 6 hét során.

Az, aki elsőként vonult ki, szép csendesen előadta a mondanivalóját, de úgy tűnt, a kritikusként kivezérelt nőnemű tanerő úgy érezte, ez nem az igazi, és sűrű bocsánatkérések közepette elbocsájtotta az első jelentkezőt. Jómagam rákérdeztem egyik sorstársamtól, menne-e következőnek. Még a válasz sem érkezett meg, amikor a már említett nőszemély leüvöltötte a fejemet, hogy ne kóstolgassuk egymás (t)ételeit. Mikor ezek után halkan elnézést kértem, újabb üvöltés érkezett, miszerint ez nem bocsánatos bűn volt. Így tehát kussoltam, és a mögöttem ülő felállt, mit következő jelölt. Megmutatta a tányérját, de mivel az egyik a három kövül szinte érintetlen volt, kritikusunk úgy döntött, páros lábba "rúgja ki" az ajtón. A hölgyemény fejét lógatva távozott, majd hármunk közül én voltam a következő, aki felállt. Sikerem hasonló volt, mint második sorstársamé. Ezek után az utolsó két ember következett, és persze nekik sem kecsegtetett túl sok sikerrel a vizsga. Mind az öten megbuktunk hát. Pontosabban hatan, bár a hatodik illető valószínűleg úgy döntött, hogy egy osztrák konyhán folytatja tanulmányait. Mi öten mind passzív félévre vonulunk, és jövő májusban ugyanitt, ugyanekkor , de remélem más tanárnál, folytatom ezt a kóstolót.

Hogy mi volt az első reakcióm? Hát nem az, amit fentebb írtam. Mikor kiléptem a teremből, elsírtam magam. Teljesen jogos volt, mert egyetlen dolgot nem szerettem volna, hogy fizetnem kelljen a tanulmányaimért. Márpedig most kell majd. Egymillió forintot. Istenem, bárcsak nyerne valamelyik rokonom a lottón. Akkor akár szeptemberben csinálhatnám tovább az egészet. De egyelőre ennek nem sok esélyét látom.

Most, hogy eltelt azóta 10 nap, kicsit megváltoztak az érzéseim. Örültem, hogy nem kell tanulnom legalább egy darabig, mert kezdett komolyan elegem lenni belőle. Az állandó stressz, kuksolás a szobában, amíg mindenki más élvezi az életet. Kicsit olyan érzés, mintha valaki megcsalt volna, és utána szakítottunk volna. Szinte érzem, hogy hiányzik valami. Szeretem ezt a helyet, szeretek itt tanulni. Szeretem az embereket, akikkel itt megismerkedtem. És vissza fogom szerezni, amit most talán egy időre elveszítettem:  az önbecsülésemet.

Mindenekelőtt, februárig találnom kell valami jól fizető elfoglaltságot, amit munkának neveznek. Úgy számolgattam, hogy legrosszabb esetben havi 40 ezret kell félretennem. Ha szerencsém van, talán a rokonság hajlandó besegíteni majd a finisben, mert ugye akkor kell majd kipengetnem azt az egyelőre csillagászatinak tűnő összeget.

De, félre a pénzügyekkel. Sokat gondolkodtam az egészen a vizsga után is. Egészen érdekes összeesküvés-elméleteket gyártottam arról, mi lehetett az oka, hogy ilyen csúnyán elbántak velünk. Az egyik az, hogy vagy a tavalyi dékáni vizsga miatt, vagy, és ez a valószínűbb lehetőség, az idei sorozatos csalások miatt. Azt hiszem, sőt szinte biztosan állíthatom, hogy az évfolyam 30-40 %-a puskázott, mikor teljesítette a vizsgáját. És ez nem fair. De ha nem is az, a tényeken sajnos ez nem változtat. Az én lelkiismeretem ezen a téren mindenesetre tiszta. De őszintén remélem, hogy ezen emberek mindegyike követ el majd olyan súlyos, akár egy állat életébe kerülő hibát, ami majd belesüti bélyegét az illetők lelkiismeretébe, és minden reggel úgy kelnek majd mindezek után fel, hogy "bárcsak megtanultam volna jobban anno a kórbonctant".

És most, egészen jól érzem már magam. Kiadtam magamból a mérget. És elkezdek tervezgetni. Most egy hét önkéntes munka Hortobágyon, utána 1 hónap nem éppen önkéntes (rabszolga-) munka a KIK-en. Szeptembertől munka, közben tanulás az angol középfokú nyelvvizsgára, és minden héten(vagy hónapban) más tantárgy anyagának átismétlése. Mindeközben persze az idegeim pihentetése, mert most már igencsak rám férne egy kis nyugalom. Persze félek, hogy mi lesz, ha ez meg az történik, vagy valami nem sikerül. De hiszek abban, hogy képes vagyok bármire. Én erre születtem. És véghez fogom vinni. Az én lelkemet nem tapossák a trágyás földbe ezek a szarrágó diplomások. Mert velem ezt nem lehet megcsinálni. Újra és újra fel fogok állni, és megmutatom, hogy én jobb vagyok náluk.

peace&love kiskaticabogaar

"Amikor elfogadjuk, hogy még a kevésbé fejlett aggyal rendelkezők is éreznek fájdalmat, új megvilágításban kezdjük majd átgondolni a többi állathoz fűződő kapcsolatunkat. Nem csak alázatosak leszünk, hanem szégyenkezni is fogunk, mivel nemtörődömségünk és tudatlanságunk oly sok kegyetlenséget okozott."

Jane Goodall 

"Mikor valami aggaszt, jobban teszed, ha nem gondolsz rá túl sokat. (...) Nos például, képzeld el, hogy szennyes ruhák hegyei vesznek körül, annyi, hogy mozdulni sem tudsz. (...) Mikor végzel vele? Meg tudod csinálni egyáltalán? Minden kérdéssel egyre bizonytalanabb leszel. De egy idő után azt gondolod majd, "végül is, nincs mit tenni", és felveszed azt a ruhát, ami ott van a lábadnál. Azt kimosod, aztán majd lesz valami. Persze közben szemmel tartod az egész szennyeskupacot is, de ha csak a távolba nézel, könnyen megbotlasz abban, ami pont előtted van. Úgyhogy fontos, hogy gondolj a mára is, és arra, hogy mit csinálsz itt és most, mert ha szép lassan, egyesével látsz neki a munkának, egyszer csak azt veszed észre, hogy készen vagy. Így könnyebben meglátni a napfényt, nem igaz?"

Takaya Natsuki

"Kergesd az álmod, ennyivel tartozol magadnak,
És meglátod, egyszer csak azt veszed észre, hogy szabad vagy!"

DSP Bradaz

"Sokkal könnyebb bátornak lenni, ha tudjuk, hogy nincs más választásunk."

Cressida Cowell

"Ha az ember nem aggodalmaskodik túl sokat bizonyos dolgok felett, akkor minden simán megy."

Fabio Geda

"Föltehetően van a fejemben és biztosan minden ember fejében is egy olyan önálló gondolat, amely más gondolatok együttműködése nélkül dönt, amelyet azóta ismerünk, amióta önmagunkat ismerjük, amellyel bizalmasan tegező viszonyban vagyunk, amely hagyja, hogy mi vezessük, és közben elvisz oda, ahová úgy hisszük, hogy tudatosan el akarunk menni.

José Saramago

Every teardrop is a waterfall...

„Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra.”

„Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra.”

„Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra.”

Szakdolgozat

Ha már amúgy is holnapig kell leadni a szakdolgozat címét, íme hozzá egy vicc:

Nyuszika ül a fa tövében és írogat. Arra megy a róka és megkérdi:

- Mit írsz nyuszika?

- Szakdolgozatot arról, hogy a kis állatok hogyan tudják megvédeni magukat a nagyvadaktól!

- Ez hülyeség! Gyere a bokorba és mutasd meg!

A róka csupa véresen jön ki, de a nyuszikának semmi baja!

Arra jár a farkas is és ő is megkérdi a nyuszikát:

- Mit írsz nyuszika?

- Szakdolgozatot arról, hogy a kis állatok hogyan tudják megvédeni magukat a nagyvadaktól!

- Ez hülyeség! Gyere a bokorba és mutasd meg!

A farkas csupa véresen jön ki, de a nyuszikának semmi baja!

Arra jár a medve! Megkérdi:

- Mit írsz nyuszika?

- Szakdolgozatot arról, hogy a kis állatok hogyan tudják megvédeni magukat a nagyvadaktól!

- Ez hülyeség! Gyere a bokorba és mutasd meg!

A medve csupa véresen jön ki, de a nyuszikának semmi baja! Kijön utána az oroszlán és így szól:

- Látod nyuszika, nem az számít, hogy miről írsz szakdolgozatot, hanem az, hogy ki a konzulensed!

peace&love kiskaticabogaar

Fokozatok....

"Minél többet látok a világból, annál kevésbé tetszik nekem..." Elizabeth Bennet

És milyen igaza volt itt...Most jövök egy újabb fantasztikus családi összejövetelről.Eleve nem szeretem ezeket, mert noha nem vagyok alapvetően embergyűlölő, unatkozom az emberek között. Mit kezdjek magammal egy rakás olyan rokon között, akiket vagy sose láttam, vagy nem emlékszem rájuk, mert vagy 10 éve nem találkoztunk.És mindemellett még az is dob egyet az egészen, hogy vettem egy új ruhát, külön erre az alkalomra. Kapásból terhesnek néztek, és Lillával a kezemben megkérdezték, hogy "Na, és milyen lesz a következő? Á, de mindegy is, csak egészséges legyen.." Aztán hazafelé sógornőm kérdi, h van-e még vizsgám, erre én, hogy igen, és mi a válasz? "Á ne aggódj, hosszú még a nyár!"...Ha nem apu vezetett volna, ráüvöltök, hogy ANYÁD!!!!!!!!!Azt hiszem, be is fejezem, mielőtt még egyéb rondaság is kicsúszna a számon...és landolna kopogva a billentyűkön...Azt hiszem, minél többet látok a világból, annál kevésbé tetszik...  : /

Rocky 2.0

Találtam egy jobb fordítást, előző bejegyzésemben ugyanis kicsit félresikerült, mert nem a legjobb helyről szedtem le a videó szövegét. Íme tehát:

""Mondok valamit, amit már amúgy is tudsz. A világ nem csak napfény és szivárvány. Ez egy kegyetlen undok hely, és bármilyen tökös srác vagy, térdre kényszerítenek ha hagyod és soha nem engednek felállni. Senki nem tud olyan nagyot ütni, mint az élet, de nem az számít mekkorát ütsz, hanem hogy mennyi ütést állsz ki, mikor talpon kell maradni. Bírni kell a pofont és muszáj menni tovább. Csak így lehet győzni. Ha tudod, hogy mit érsz, menj és küzdj meg azért, ami jár és közben viseld el a pofonokat!
Ne mutogass másra, ne mondd, hogy -nem te vagy a hibás, hanem ő vagy ő vagy akárki-, ez gyáva duma és te fiam nem vagy gyáva!!"

peace&love kiskaticabogaar

"Kiforgatod szavaimat azzal a forgószéleszeddel!"

Azt hiszem, Shakespeare Sok hűhó semmiért című vígjátékában ez a kedvenc mondatom.Benedek mondja Beatrice-nek.
"Kiforgatod szavaimat azzal a forgószéleszeddel!"
Már sokadjára látom a filmet, és mondhatom, épp olyan jó, mint a dráma.És ez a mondat.Olyan... hogy is mondjam...finom. Ahogy a szereplő mondja, annyi szeretet van belezsúfolva. Mindig olyan boldog leszek tőle, ha csak meghallom.:)
De most vissza tanulni :)

Vizsgaidőszak

"Ha félek, magamhoz húzom a félelmem tárgyát. Megjelenik. Azzal festem a falra, hogy elgondolom, hogy teret engedek neki, hogy az aggodalmammal, a pesszimizmusommal magam éltetem."

/Tisch Ferenc/

Eme csodás hat hét a vége felé közeledik. És mint így, én meg a kétségbeesés határait feszegetem. Még két hét és két vizsga. De most ügyes leszek, és egyiket sem rakom át másik időpontra. Nem azért, mert az egyik esetben meg sem tehetem, mert ugye nincs is másik vizsgaidőpont. Hanem mert...mert meg akarom őket csinálni két hét alatt, mert elegem van az itthon gubbasztásból és a tövig lerágott körmökből. Más is parázik ezen, nem csak én. Tehát tulajdonképpen én még egészen jó vagyok. És nem lesz szükségem a dékáni vizsgára, mert arra nem szeretnék alapozni. sikerülni fog mindkét vizsga, mégpedig elsőre. És most kikapcsolom a gépet.

Kóbor lélek visszatér...ismét

Vajon mitől függ egy vizsga sikere? Az, hogy valaki mennyire tanul, vagy hogy mekkora az önbizalma? Szerintem ez a kérdés nem csak engem foglalkoztat, hanem másokat is. De azt hiszen, talán kijelenthetem, hogy a mi egyetemünkön ez fele-fele arányban. Mert ha valaki megtanulja az anyagot, az még nem elegendő. El kell hitetnie magával, hogy valóban tudja, és nem jöhet közbe semmi váratlan esemény, ami romba döntené a magabiztosságát. Mint az én esetemben. Rájöttem, hogy ha az elejétől fogva megpróbálom úgy nézni a dolgokat, hogy szeretek tanulni új dolgokat, és hogy néha csak az az akadály, hogy túl sokáig foglalkoztam valamivel. Mert hiszen nálam nem gond az, ha sokáig kell tanulnom. Néha szinte még élvezem is, de komolyan. És innentől kezdve ha a tanulás része megy, akkor már tényleg csak az marad hátra, hogy hinnem kell magamban. És abban, hogy képes vagyok bármire, ha igazán akarom. Mert mint tudjuk, az élet nem csak napsütés meg szivárvány :) Mert az is van benne épp elég, no meg hát a félelmek és önkínzás birodalmából vezető kiút éppen ide vezet. De állnom kell a pofonokat, amiket az élet ad. Azt, hogy néha nem sikerül valami, hogy leszűröm a következtetéseket, és hogy nem mindig másokat hibáztatok azért, ami történik. És ha tévedek, akkor javítok magamon, és akkor minden sikerülhet. Mert ha előre rettegek attól, amit ide le sem merek írni, akkor van esély rá, hogy bekövetkezik. De erre nem is szabad gondolni. Nem azért tanulok, hogy ama rettenetes végkifejlet ne következzen be, hanem azért, hogy sikeresen befejezzem ezt a félévet, hogy boldog ötödévesként folytathassam azt, amibe négy éve belekezdtem. Az állatorvosi egyetemet. És most ez a fontos.

Kóbor lélek visszatér...

Kóbor lélek visszatér, de csak annyi időre, hogy megossza veletek élete legkedvesebb videóját.

Íme: Rocky -rendkívül hatásos-motivációs üzenete:

"...Mondok neked valamit, amit már úgyis tudsz.A világ nem csak napsütés meg szivárvány.Ez egy aljas, undorító hely.És nem érdekel, milyen kemény vagy,térdre fog kényszeríteni,és ott is ragadsz, ha hagyod magad.Se te, se én nem tudunk olyan keményen ütni, mint az élet.Nem lényeges, milyen keményen ütsz.Hanem mekkora pofonokat viselsz el, és mégy tovább előre. Mennyit bírsz ki, és menni tovább előre. Így kell győzni. Ha tudod, hogy mit érsz, kérd meg az árát, de a pofonokat is el kell fogadni, nem ujjal mutogatni,
hogy emiatt vagy amiatt az ember miatt nem érted el azt, amit akartál. A gyávák teszik azt,
és te nem vagy az. Te jobb vagy annál..."

...és itt a videó,természetesen TeCsőről:

http://www.youtube.com/watch?v=qcB4iLvV9G4

A lényeg a fontos...már akinek

Hát, csak az a kérdés, hogy kinek mi a lényeg. Apám a minap kedvesen megjegyezte, hogy ha én is a Képzőre felvételiztem volna, akkor én is kapnék 5ösöket, mint a húgom. Rendkívül figyelmes megjegyzés volt, apámnak úgy tűnik nem az a fontos, hogy ki mit tanul, vagy hogy mennyit, hanem az, hogy hányast kap érte. 

Csak az a gáz benne, hogy nem gondolkodik el azon, hogy húgomnál egy szigorlatra való felkészülés időigénye is kevesebb, mint nekem egy egyszerűbb, kétkredites vizsga. Mégis milyen alapon hasonlítja össze kettőnk teljesítményt, ha egyszer ég és föld a két egyetem??! Az enyém komoly diplomát ad a legvégén, az övé meg egy barkácsolós büfészak, és a papírját altestének kitörlésére fogja tudni használni. Nagyjából. Nem azt mondom, hogy nekem meg lazán megy majd a munkakeresés, de talán mégis egyszerűbb lesz egy kicsit.

Tudom, ezen aztán igazán nem kellene bosszantanom magam, de idegesít, hogy így gondolja. Oké, tudom, hogy nem vagyok éltanuló. De nagyon nagy a nyomás, az én önbecsülésem amúgy is kb. a béka feneke alatt van, és ilyen és hasonló beszólásokkal nem sokat segít a helyzeten. Nehezen veszem rá magam a tanulásra, sajnos ez van, nem lustaságból, hanem mert szorongós vagyok. Apu azt gondolja, hogy ezt pár biztató szóval pikkpakk meg lehet oldani. Pedig elképzelni nem tudja, milyen  nehéz dolgom van. És nem azért, mert sokat kell tanulni, hanem mert mindig félek, és az kattog az agyamban, hogy mi lesz, ha... . Márpedig ez nem a legjobb dolog, így tehát az én esetemben egy vizsga nem azért nehéz, mert ténylegesen az, hanem mert mindig azzal kell kezdenem a tanulást, hogy legyőzzem halogatós, problémakerülő, szorongós természetemből fakadó félelmeket. És ez nem egyszerű, pedig millió féle megoldást kerestem már rá, de igazán bevált módszert, azt hiszem legalábbis, nem sikerült találnom. Még jó, hogy a család arra van, hogy támogasson és biztasson. Nos ez nálunk épp az ellenkezője.

A munka ünnepe...

Tegnap kaptam egy sms-t, hogy ha van kedvem, menjek bringázni egy nagyobb túrára. Kiderült, hogy Esztergomba megyünk kocsival, és onnan pedig egy 130 km-es felvidéki túrát teszünk. Gondoltam én, milyen jó, végre egy kis mozgás a "kötelezően kiszabott punnyadás" után, amit a foghúzás miatt el kellett viselnem. Egyből belementem a dologba, mentünk is ma reggel, kiértünk Esztergomba, bő fél óra múlva a többiek is megérkeztek és elindultunk csinos kukás-narancssárga mellényünkben. Minden tök szép és jó volt, én irtó boldog voltam attól, hogy megint tekerek. Mindez az illúzió összesen 10 percig tartott, ami alatt megtettünk kb. 260 métert, amikor is megadta magát a biciklim hajtókarja, és lerepült. Egy darabig még agonizáltunk azon, hogy keressünk-e szerelőt vagy valami szerszámot, amivel meg tudjuk szerelni, de aztán abban maradtunk, hogy az egyik tag megcsinálja a bringámat jövő hétre. Így aztán bringa be a kocsiba,többiek visszatértek a tekeréshez, én meg át a városon és fel az első pesti buszra. 

Mondanom sem kell persze, hogy mérhetetlenül csalódott vagyok. Olyan érzés, mintha megcsaltak volna. Márpedig én tudom milyen az. És nem gondoltam, hogy ha egy egyszerű, két kerékkel rendelkező tárgy bedobja az unalmast, akkor az pont ilyen érzés. Én már lélekben felkészültem arra a katartikus élményre, amit a130 km letekerése után a kényelmes kocsiülés és a korábban felszabadult endorfin hatása  együttesen vált majd ki. És ez most teljesen kimaradt, helyén tátongó űrt semmi sem tölti ki. És most tekerés helyett elb@sztam a napot, nem mozogtam semmit, és még szomorkás a hangulatom is. És persze még mindig nem hiszem el, hogy az a tetves hajtókar már megint nem jó!!!!!!!!!!!!!!!!!!És jövő héten tényleg agyonverem a szerelőt azzal a mocsok hajtókarral...

Benjamin Franklin számadása életéről (részlet)

"Úgy kívántam élni, hogy ne vétsek soha, s legyőzzem a természeti hajlam, szokás és társaság kísértéseit. Mivel tudtam, vagy legalább azt hittem: tudom mi jó s mi rossz, elgondolkodtam miért is ne cselekedhetném mindig az egyiket és miért ne kerülhetném el a másikat messzi. Azonban hamarosan látnom kellett, hogy nagy fába vágtam a fejszémet. Míg minden igyekezetemmel egyik hibámat tartottam szemmel, észrevétlen becsusszant a másik; a szokás rajtaütött a figyelmetlenségen; a hajlandóság néha erősebbnek bizonyult a meggondolásnál. Végül megbizonyosodtam afelől, hogy magammal kötött elvi megállapodásom, mely szerint az erkölcsösség egybevág legszemélyesebb érdekeimmel, nem elegendő ballépéseim megakadályozására; megcsontosodott rossz szokásokat kell letörnöm, majd jókat megszereznem és elplántálnom, mielőtt viselkedésem egyenletes helyességében megbízhatnék. E célból a következő módszert dolgoztam ki.
Tizenhárom erény címszavába gyűjtöttem mindazt amit magam elé mint szükségest vagy kívánatost tűztem, majd minden címszóhoz mellékeltem egy rövid utasítást az erény mibenlétéről. Az erény címszavai s a hozzá fűzött címszavak így hangzottak:
1. MÉRTÉKLETESSÉG
Ne egyél a tunyulásig, ne igyál a részegségig.
2. CSÖND
Csak úgy szólj, ha a magad vagy mások javát szolgálod; kerüld a fecsegést.
3. REND
Legyen meg minden holmid helye; legyen meg minden tevékenységed ideje.
4. HATÁROZOTTSÁG
Határozz mit kell tenned; hiánytalanul tedd meg amit elhatároztál.
5. TAKARÉKOSSÁG
Csak úgy költekezz, ha mások vagy a magad javát szolgálod; ne pocsékolj.
6. SZORGALOM
Ne veszíts időt; hasznos dolgon munkálkodj mindig; mellőzz minden fölös tevékenységet.
7. ŐSZINTESÉG
Bántó módon senkit félre ne vezess; jámboran s méltányosan gondolkodj, s ha szólsz eképpen szóljál.
8. IGAZSÁG
Senkit igaztalanul meg ne sérts; iránta való kötelességed el ne mulaszd.
9. MÉRSÉKLET
Kerüld a végleteket; de légy türelmes a legvégső határig azok iránt, akik megsértenek.
10. TISZTASÁG
Ne tűrd sem tested,sem ruhád, sem környezeted tisztátalanságát.
11. NYUGALOM
Állj ellent az apró bosszúságnak; a hétköznapi és elkerülhetetlen hibák ne zavarjanak.
12. MAKULÁTLANSÁG
Ritkán élj a kéjjel; céljának egészségedet vagy a nemzést tekintsd; csömörig, erőd fogytáig, mások vagy magad békéjének, jóhírének rovására ne űzd.
13. ALÁZAT
Kövesd Jézust és Szókratészt
Lévén szándékom mindezen erényekből életmódot formálni, úgy véltem nem volna tanácsos, ha figyelmemet egyszerre osztom meg valamennyi között, hanem egyenként építem őket életembe; s mikor az egyik már véremmé vált, akkor térek a másikra, és így haladok tovább, míg végére nem járok mind a tizenháromnak. Minthogy pedig némely erények előbbi elsajátítása könnyítheti dolgomat a továbbiakban, e célszerűségi sorrend szem előtt tartásával formuláztam meg az erények lajstromát.
Elsőül állítottam a Mértékletesség-et, mert az elmében hűvös tisztaságot teremt, mely oly fontos, ha résen kell állnunk megcsontosodott szokásaink szüntelen vonzása és az örökös kísértések ellenében. Emez erény teljes birtokában könnyebb megfelelni a Csönd parancsolatának. Vágyam az volt hogy tudásom is gyarapodjék, míg erényeimet öregbítem, és meggondolván hogy a beszélgetések során több tudományra tehet szert az ember a füle, mint a nyelve útján: igyekeztem tehát letenni a fecsegés, szójátékfaragás, tréfálkozás szokásáról, mely csak a semmirevaló társaság előtt kedves, épp ezért az erények sorában második helyre a Csönd-et tűztem. Ettől s a soron következő Rend-től reméltem, hogy több időt biztosítanak mind erénytervezetem valóra váltásához, mind tanulmányaimhoz. Ha pedig a Határozottság egyszer véremmé válik, megerősíti majd akaratomat a további erények birtokba vételéhez; Takarékosság és Szorgalom megszabadít megmaradt adósságaimtól, majd jóléthez és anyagi függetlenséghez segítvén megkönnyíti az Őszinteség és Igazság gyakorlását, etc., etc.
Majd eszembe vettem, hogy Püthagorasznak az Arany Versek-ben adott tanácsához híven önvizsgálat volna szükséges naponként; ehhez pedig a következő rendszert dolgoztam ki. Kötöttem egy kis könyvet, melyben minden erénynek külön lapot nyitottam. A lapokra hét-hét hosszanti vonalat húztam, megjelölvén mindeniket egy-egy erény kezdőbetűjével. E keresztvonal mentén, a hét megfelelő napjánál kis fekete ponttal jelölhettem, milyen hibát találtam a napi önvizsgálat során.
Egy lap képe:

Mértékletesség: Ne egyél tunyulásig; Ne igyál részegségig.
	H	K	Sz	Cs	P	Sz	V
M
Cs		*	*
R	*	*	*			*	**
H		*			*
T	*
Sz				*
Ő
I
M
T
Ny
M
A

Úgy határoztam hogy egyheti szigorú figyelmet szentelek minden soron következő erénynek. Ilyenformán az első héten legfőbb gondom az volt, hogy legcsekélyebbet se vétsem a Mértékletesség ellen, a többi erényt pedig sorsára bíztam, csupán a táblázaton jelöltem esténként a nap egyéb vétkeit. Az első héten sikerült is tisztán tartanom első soromat, melyet az M betű jelölt, s föltehettem, hogy az erény immár szokássá erősödött bennem; megkíséreltem tehát figyelmemet a második erényre terelni, hogy a következő héten már a két első sorom tisztán álljon. Ily módon járván az erények végére, egy tanfolyamot tizenhárom hét alatt fejeztem be, s minden évben négy tanfolyamra jutott idő. S miként a kertész sem esik a gyomlálásnak kertszerte, mert erejéből nem telnék minden dudvára-gazra, hanem sorra veszi az ágyásokat, hasonlóképpen reméltem bátorítást és erőt a lapok fokozatos megtisztulásától az erényekben való öregbedésemhez, míg majd néhány tanfolyam után boldogan lapozgathatok makulátlan könyvemben naponkénti önvizsgálataim során.
Valójában javíthatatlannak éreztem magam a Rend dolgában; most pedig, hogy megöregedtem és ki-kihagy az emlékezetem, fájdalmasan sínylem javíthatatlanságomat. Mindazáltal, bár a tökélyig soha nem jutottam vágyam- s fáradozásaimmal, mégis a merő fáradozás jobb és boldogabb emberré tett, mintha meg sem kísértettem volna a célt; … remélem, hogy utódaim közül egynéhány követi példámat, s hasznát a maga javára fordítja.”

Csak egy...

"Nem akarlak és rád gondolok, menekülnék és nem tudok, nyugalom kellene, béke, csend, de itt visszhangzol, idebent."
(Szabó Lőrinc)

Tűz...

Nem tudom, más hogy van vele, de én valami fantasztikus eufóriával vegyes félelmet érzek, ha tüzet látok. Ma pedig volt tűz. Nagy. A bánya, ami már évek óta nem "gyulladt ki", most égett. Megint. Sőt, egészen fantasztikus volt a látvány. A domb mögött húzódott a sáv, ami lángolt. A tűz fénye kísérteties narancsvörösre festette a füstöt, ami gomolyogva szállt tovább a lovarda felé, miközben a domb és a rajta növő csonka, levéltelen fácskák sötétben maradtak. Az egyik közülük egészen olyan volt, mintha a fák között egy loncsos hajú, fekete lobogó köpönyeges férfi állt volna, aki élvezettel nézi, hogyan fal fel a tűz mindent, ami az útjába kerül. Ha lenne hozzá tehetségem, megfesteném, annyira gyönyörű volt...

Anyum hívta a tűzoltókat. Gyorsan eloltották. De annyira szép volt...és minden tiszteletem a tűzoltóké...

Új, vagy csak a régi, valami rég elfeldett

Kicsit akadozik az írás, térben és időben is. Apu TV-t néz, ami azt jelenti, hogy az agyam is kihagy, és ötpercenként figyelmeztetnem kell magamat, hogy folytassam, amit elkezdtem. Eltűnt ugyanis az édes kis narancssárga füldugóm, ami olyan, hogy ha valaki a fülembe üvölt, én azt is suttogásnak hallom vele. Ez benne a legjobb. Pár dologról akartam ma csak írni. Egyik az, hogy megjelent az új, csodás gyógyszertan jegyzet második része, benne az én még csodálatosabb ábráimmal. Boldog vagyok, a család meg büszke rám. És tegnap előtt meg már el is küldtem a következő kötet első ábráit.De erről ennyit, nem fényezem magam tovább :P

Körülöttem őskáosz van, rendet kellene tenni, mert amíg nincs rend, az agyamat a kórbonctan helyett nem köti le más, csak a szétszórt ruhák, mosatlan kajás dobozok és az új gyógyszertan jegyzet, amik szanaszét hevernek sok másik könyv, füzet, és toll mellett. Minden nap elhatározom ugyanis, hogy na, tanulok, és ha elfáradtam, akkor meg rendet rakok. Ezt azt hiszem 4 napja húzom. Egyelőre nem vagyok túl hatékony.

Viszont, sikerült életem első normális miniprepjét összehozni, a jó ég tudja, hogyan, de sikerült. És végre minden band jól látszik. Még ha eredetileg a ligálás nem is sikerült valószínűleg. És emiatt ott folytatom, ahol 3 hónapja elkezdtem . De szeptember óta ez az első igazi sikerélmény, ami a laborhoz köthető. Kép van, de feltölteni nem tudom, mert nem működik a Picasa.

peace&love kiskaticabogaar

Már csak azért se....

Már csak azért sem fogok a 100. bejegyzésbe semmi különlegeset írni. Tulajdonképpen miért is kéne. Hiszen ez az egész "kerek-dolog" egy mesterséges kreáció.Tulajdonképpen sokkal inkább azon bejegyzéseket kéne "ünnepelni", amik az embernek igazán fontos szám alatt íródnak. Például egy 18. születésnap, egy 5ös dolgozat. Na, de akkor a lényeg. Első kisállatos éjjeli ügyeletem krónikája, amit az alábbi, a tanszékvezető úrnak írt levelem tud legjobban demonstrálni.

"Tisztelt Tanár Úr!

A március 31.-én, az éjszakai ügyelet alatt a Kisállat Klinikán történtekkel kapcsolatban keresem Önt. Ezen az éjszakán hárman voltunk beosztva kötelező, ketten pedig önkéntes ügyeletre. Fél 11-ig nem volt semmi gond, így ketten maradtak az intenzíven, mi többiek pedig elmentünk aludni,és beosztottuk, ki mikor kel fel ügyelni. A probléma ekkor kezdődött. Először néhány ittas külföldi hallgató a saját kutyáját kereste üvöltözve a folyosókon, miközben nekik semmi dolguk nem lett volna ott. Többszöri kérésünkre sem hagyták el az épületet(velük reggel találkoztam is, benn aludtak, de nem tudom, hogy hol). Ezután két másik,ugyancsak ittas hallgató, akiket nem ismertem fel, egymást tologatták egy betegszállító asztalon, ami egy doboz sört is otthagytak. Az Equus Napok miatt ezen az estén az Equus Klubban buli volt, így éjfél tájt elkezdtek beszállingózni a Klinika benti mosdójára azok az ittas hallgatók, akik az ujjlenyomatos leolvasóval be tudtak lépni (tehát főleg negyedévesek, de volt köztük ötödéves is). Többször kértük őket, hogy fejezzék be az üvöltözést a folyosókon,és menjenek ki a hallgatói szobából, ill. az épületből, ahol semmi keresnivalójuk nem volt, mivel egyikük sem volt beosztva. Volt közöttük pár csendesebb egyén is, aki csak beszélgetni jött be (de nekik megint csak nem kellett volna bent lenniük a klinikán). Később, mikor kicsit lecsendesedtek, a hallgatói szobába bejött egy pár, akik úgy gondolták, hogy mint egy ingyen szállóban, fent fognak aludni a galérián. Kérdésemre, miszerint ügyelnek-e, azt felelték, nem, így végül ők kimentek az épületből, mert nem engedtük, hogy a még ügyelő két hallgató helyére lefeküdjenek. Végül mikor rám került a sor az intenzíven, már csak egyvalaki volt rajtam kívül, akinek nem kellett volna bent lennie. Ő a saját állítása szerint azért maradt bent, mert félti a Daisy nevű németjuhászt, akit éjszaka gyomorcsavarodással hoztak be, és most az enyhén illuminált állapotban lévő sebészek és asszisztensek műtöttek.(Ezt én magam nem tudom megítélni, mert a sebészekkel nem találkoztam az éjszaka alatt, és egy józan asszisztens hozta be a kutyát). Mindezeken felül nem történt semmi rongálás, amit észrevettünk volna, vagy esetleg személyi sérülés. Mindenesetre vállalom a "besúgó" szerepét, amit ezek után nyilván a nyakamba varrnak az ominózus évfolyamtársak, de azt hiszem, nem csak a magam nevében beszélek, mikor azt mondom, hogy egyszerűen felháborító, amit egyes hallgatók megengedtek maguknak a múlt éjjel. Remélem tudnak tenni valamit ez ügyben. "
Azt hiszem, a fenti sorok valóban hűen tükrözik tegnap esti élményeimet ;)

peace&love kiskaticabogaar

Váci Mihály: Hegedű

Ordítanék utánad, de hiába:
oly néma vagyok, béna, mint az állat,
és mint a kő, mely megütött, s utána
ha belerúgsz, még felvérzi a lábad.

Hegedűként, felsodort idegekkel,
kiszáradva és megfeszülve élek,
oly vágyakkal utánad, hogy vonótlan
sikolt, szikrázik belőlem az ének.

Jön és megy...jövünk, megyünk...

Ezennel örömmel (?) tudatom, többé nem leszek eme nemes kollégium tagja. Hazaköltözöm. Oka elég sokrétű, mindenesetre eléggé megalapozott. Először is, úgy tűnik, apukám hajlik arra, hogy a jövőben fejhallgatóval nézze a TV-t, így aztán nincs más hátra, mint hogy hazaköltözzek. Másik ok, hogy rettenetesen hiányoznak a többiek. Boldi hülyeségei, Zsófi kamaszos szenvedése, Sárika és Berti, így együtt, ebben a formában. És persze Dávid, Szilvi,Gergő és Lilla is, meg apu és anyu. De a legeslegjobban anyucikám, és a vele való beszélgetések.A harmadik ok pedig az, hogy úgy tűnik, legjobb barátnőm az évfolyamon úgy döntött, mostantól levegőnek néz. Oka számomra többé kevésbé ismeretlen. Feltételezhető, hogy az ok az, hogy egyrészt nem néztem jó szemmel egy "sötét angyallal" való barátságát, másrészt pedig valószínűleg mindez nála vagy múló szeszély vagy pedig neveztessék a dolog idiopatikusnak.

Anyu viccelődött azon, hogy nem lenne-e jobb, ha végleg hazaköltöznék, hogyha már egyszer annyira elmagányosodtam. De úgy tűnik, igaza van. én pedig most szinte menekülök haza. Bár lenne már holnap délután, labor után, hogy tudjam végre, hogy vissza tudok-e este jönni a cuccaimért, vagy jövő héten is kénytelen leszek átszenvedni egy pár napot még itt. Esküszöm, komolyan elkezdtem begolyózni. Viszont egy dolgot tanultam: mindenhol jó, de legjobb otthon! És milyen igaz ez!!! 

Rosszkedv vs. jókedv

Ma reggel anyuékkal kirándultunk egyet Királyréten. Mikor visszafelé jöttünk, eszembe jutott, hogy milyen szar hetem is volt, és hogy képtelen voltam másként hozzáállni. És most viszont, hogy elmentem könyvet venni, irtó jó kedvem lett, szinte boldog vagyok. És még mindig utálom a Valentin napot...De erről majd azon a  napon részletesebben.
peace & love kiskaticabogaar

Melyik a jobb..avagy pro és kontra...

Több mindennel kapcsolatban felmerült bennem ez a kérdés. Egyrészt az, hogy koleszban, vagy itthon jobb-e. Ezt egyelőre csak elég felszínesen tudom megítélni, mivel koleszos még sose voltam. Úgy tűnik, talán ebben a félévben látatlanban mégis ennek a javára dől el a mérleg, így valószínűleg az elkövetkezendő hónapok  során helyzetjelentéseimet többnyire onnan fogom már közvetíteni.

Másik téma az, hogy hogyan jobb az embernek, magányosan, más emberek problémáitól mentesen, vagy inkább társaságban. Ebben az esetben viszont egyre inkább afelé hajlok, hogy igyekezzem azokat az embereket, akik körülvesznek, nem túlságosan közel engedni magamhoz, mert úgy tűnik, többnyire csalódás a vége. Segítek valakin, cserébe nem azt kapom, amire vártam, vagy segíteni próbálok, és ezért az illető rá "zuhantja" élete összes problémáját. Vagy a buli és kikapcsolódás. Én már több, mint 2 éve szingliként tengődöm, persze nem önszántamból. Egyedül nyilván nem fogok ismerkedni, elég hülyén venné ki magát a dolog. De ha megyek a barátnőimmel, én (egoistának tűnhetek, de ez most őszinte önkritika), "színes" egyéniségem ellenére eltűnök közöttük, mert nem vagyok sem különösebben csinos (persze a magam módján mégiscsak,nem tartom magam rút kiskacsának, csak senki se látja bennem a hattyút,rajtam kívül), sem elég laza ahhoz, hogy túlszárnyaljam őket. Mert úgy tűnik, manapság ezeken akad meg az emberek szeme. A barátnőim olyanok, hogy minden ujjukra jut valaki, de nekik egyik sem jó. Így tehát mind egyedül vagyunk, de nekik legalább táplálhatja az önbizalmukat az, hogy legalább VALAKI érdeklődését felkeltették. Azt hiszem, egyértelmű, hogy a  VALAKI fogalmába nem tartoznak bele a tizenéves suhancok, a munkások, a kukásautón lógó értelmes arcok, a hajléktalanok és a szexre éhes arab taxisok sem....
Néha az az érzésem, hogy változtatnom kellene azon, hogy ennyire befelé forduló vagyok, de egyszerűen nem tudok mit tenni, a környezetem egyszerűen ezt váltja ki belőlem.

tear&pain by kiskaticabogaar

Ó, azok a pirosbetűs napok....

Igen,tudom, ezt talán kicsit személyesebb bejegyzés a kelleténél, de valóban azokra kedves napokra gondoltam, amit egy nő minden hónapban egy hétig kénytelen végigszenvedni. Mikor már a tanulás is nehezemre esik, mert a beleim,már bocsánat úgy nyomják a méhemet ülés közben, hogy az majd' kiszakad a helyéről...Nem lenne baj ezzel a vizsgaidőszak végi hajrával, ha kicsit kevésbé lennék kókadt ilyen "apró" női hülyeség miatt.
Mert hogy tulajdonképpen tök érdekes tantárgy ez a parazitológia. Viccen kívül. Bár tudom, épeszű ember nem mondana ilyesmit, de én nagyon szerettem ezt a tantárgyat tavaly. És még itt van előttem 7-8 nap. Tehát ha elég okos vagyok, meg ügyes, akkor sikerülhet levizsgázni belőle. Aztán persze jött a 7. félév, amikor már kevésbé voltam elragadtatva a sok féreg látványától. Meg attól, hogy mennyire unalmasan lehet előadni egy ilyen érdekes dolgot is, ha az valaki úgy tartja a gyakorlatot, mintha verset mondana. Mert nálunk a mi csoportunknál sajnos így esett. Most így visszagondolva, már a parazitológia gyakorlat említésétől is elalszom. Nem egy olyan gyakorlat volt, amikor éreztem, hogy erősen közelít az állapotom ahhoz, mielőtt az ember lemegy alfába...

A fura az egészben az, hogy annyira hullámzik a kedélyállapotom, hogy egyik percben még úgy állok hozzá, hogy rendben, csinálom, de nem baj, ha nem sikerül. Most meg megint ott tartok, hogy izgulok miatta, pedig nem kéne, másrészt pedig félek, hogy nem úgy tanulom meg, ahogy kellene, vagy nem lesz elég, amit megtanulok, vagy megint a legostobább félelmem, miszerint én ehhez lassú vagyok, nem érek a végére, és emiatt úgy állok hozzá eleve, hogy nem sikerülhet, másnak se sikerült ennyi idő alatt, nekem se fog stb...Egyszer komolyan az őrületbe fogom ezekkel kergetni magamat. Az a fura, hogy összegződik az alap szorongásom a "télapó-hetének" enyhe depresszív hatásával, és ez a kettő rendkívül hatásosan lerontja a teljesítményemet a tanulás terén...Pedig ez azt hiszem már a 4. nap...Még egy ilyen nap és komolyan megőrülök...Többnyire elég könnyen meg saját magam felvidítása, de az utóbbi 10 napban ez valahogy sehogy sem akar összejönni...

Önbizalom...

“Tegyünk valami olyant minden nap, amitől félünk.” (Eleanor Roosevelt)

“Sosem tudhatod milyen eredményei lesznek a cselekedeteidnek, de ha nem cselekszel eredményük sem lesz.” (Mahatma Gandhi)

“Ha kitör a vihar, mindenki a természete szerint cselekszik.
Van, ki elnémul a félelemtől. Van, ki menekül. Van, ki elbújik.
És van, aki szárnyát kitárja, és sasként szárnyal a szélben.”
(Elizabeth: Az aranykor)

“Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között,
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal,
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó,
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével,
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveled hát saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet, nem mástól várod, hogy virágot hozzon neked.
És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz…
Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes.”

(Veronica A. Shoffstall)

 “Mélyen hiszek a szerencsében, és azt találtam, minél keményebben dolgozom, annál szerencsésebb vagyok.” (Stephen Leacock)

“Nincs zavarba ejtőbb, mint látni, hogy valaki elvégzi azt, amit mi lehetetlennek hittünk.” (Sam Ewing)

“Általában az az ember jut a legmesszebb, aki hajlandó merni és csinálni. Egy óvatos hajó soha nem jut messze a parttól.” (Dale Carnegie)

“A hozzáállás az a kapcsoló, amely minden mást elindít.” (ismeretlen)

“Aki nem próbálja meg a lehetetlent, az a lehetségest sem fogja elérni soha.” (Goethe)

 

“Amikor a változás szelei fújnak, a kétkedők falakat húznak föl, az optimisták pedig  vitorlákat.” (ismeretlen)

“Az emberek úgy nézik a dolgokat ahogy vannak, és azt kérdezik: miért? Én úgy nézem a dolgokat ahogy lenniük kellene, és azt kérdezem: miért ne?”
(Robert F. Kennedy)

“Te magad vagy az az erő, amely életre hívja a történéseket – a jót, a rosszat egyaránt. Rajtad áll, melyikre tartod magad érdemesnek: helyes gondolkodással a szerencsét idézed meg, vagy gondolkodás nélkül cselekszel, és bajokat zúdítasz az életedre. Rajtad múlik, bearanyozod-e napjaidat vagy feketére fested magad körül a világot.”
(Tatiosz ) 

93 és tehénbőgés...

Nem mintha arra hajtanék, hogy minél előbb elérjem a 100. bejegyzést, vagy az egy napra eső bejegyzések maximumát. De ma ismételten megszületik egy "csoda", azaz egy bejegyzés. A lényeg tehát, hogy ha feltételezzük, hogy az embernek minden sikerülhet, csak hinnie kell magában., akkor holnap sikerülni fog a sebészet vizsgám...Na jó, ez már szánalmas, megyek vissza tanulni. Mire eljutok a gépig, a legjobb gondolataim kárba vesznek. Lassú vagyok XD

Este

Tegnap annyira nem bírtam elaludni, hogy a hajnali blogbejegyzés után még filmet néztem és aztán még mindig forgolódtam egy jó darabig. Ráadásul a szuszogás nem hagyott alább, így hát kénytelen voltam kiköltözni a nappaliba, és a kanapén aludtam. Viszont ritka nyugis éjszakám volt. Anyám reggel 7kor csak annyit mondott, hogy mindenki megkérdezte, miért alszom kinn. Pedig logikus volt, hogy nyilván nem fogja tudni a választ, hiszen mikor megkérdezték, akkor én még bőven aludtam.
És végre nekiláttam a sebészet tanulásnak, némi esélyem még talán van rá, hogy felkészüljek rá :).

Lonely

Hajnali fél egy, de egyszerűen nem tudok elaludni. Fáradt vagyok ugyan, de az agyam ezerrel jár, ráadásul "választott" szobatársam úgy szuszog, mint egy téli álmot alvó medve.
Zene csak úgy:
Late again to home room
Crying every time you called
Cheated in our high school
Wandered up and down the hall
Here I am before you
Staring out into the sounds
Maybe it was all true
Maybe it was from the start...

The story of a broken heart
Stand up and I'll tell you
Now everything was torn apart
No one else could feel you

Over it was on me
Now it's just another day
Pride and there was progress
Told you what I meant to say
Now it's just a chapter
Characters leave their marks
Ended in disaster
Broken down from the start....

The story of a broken heart
Destiny was see-thru
Everything was torn apart
No one else could feel you
Walking down the boulevard
Maybe it was all true
Lead me now through the dark
Till the light is in view...

Here I am before you...<3

Siker

Hát, igen, ez az ami megint vagy inkább még mindig hiányzik nekem. Úgy jöttem át erre az egyetemre, hogy itt majd végre azt tanulhatom, amit szeretek, az lesz belőlem, ami mindig is lenni szerettem volna, és akkor időnként jön valami esemény, ami lerombolja a nehezen felépített kis magányos boldogságomat. Elég egy sikertelen vizsga, egy újabb félresikerült szilveszter. De nem is folytatom a sort. Tulajdonképpen ezen az egyszerű kis lelki válságon átjuthatnék egyszerűen, ha nem zavarná meg időről időre valamelyik tesóm a gondolatmenetemet. Jár az agyam mindenféle egyszerű, de amúgy lényeges dolgon, amit képtelen vagyok világosan megemészteni, mert mindig megtalál valamelyikük, hogy helló, mit csinálsz, vagy helló, és elkezd mesélni valamit, ami többnyire az aktuális pillanatban vagy nem érdekel, vagy fel sem fogom. Semmiféle lelki magánéletem nem lehet itthon. Bármit is csinálok, rögtön ott ugrál körülöttem valaki, és azt lesi, mit gépelek, olvasok tanulok, nézegetek stb. Állandóan itt a rettegés, hogy már megint bejött valaki a szobába. Ami persze nem csak az enyém. Amivel nem lenne gond, csak mindig basztat valaki a saját ostoba gondjaival, meg az életével, ami nekem már gyakorlatilag nincsen, köszönhetően ezen az egyetemen eltöltött eddigi parádés 3 és fél évnek.

Ma egy holnap reggeli vizsgára kellene tanulnom, de egész nap egyszerűen nem tudtam rászánni magam, hogy marketingmenedzsmentet és számviteli ismereteket tanuljak. Olyan magas szinten leszarom, hogy most is tanulás helyett írogatok ide, és nem érdekel, hogy éjfélig már csak másfél óra, és egy cseppnyi lelkiismeret furdalásom sincsen miatta. Na jó, talán egy kicsi van, de az nem éppen elegendő ahhoz, hogy kikapcsoljam a gépemet, és inkább valami máshoz, mondjuk tanuláshoz kezdjek...

Bár, de , mégis ezt fogom most tenni, de csak mert muszáj...

fear&cry kiskaticabogaar