Hát, igen, ez az ami megint vagy inkább még mindig hiányzik nekem. Úgy jöttem át erre az egyetemre, hogy itt majd végre azt tanulhatom, amit szeretek, az lesz belőlem, ami mindig is lenni szerettem volna, és akkor időnként jön valami esemény, ami lerombolja a nehezen felépített kis magányos boldogságomat. Elég egy sikertelen vizsga, egy újabb félresikerült szilveszter. De nem is folytatom a sort. Tulajdonképpen ezen az egyszerű kis lelki válságon átjuthatnék egyszerűen, ha nem zavarná meg időről időre valamelyik tesóm a gondolatmenetemet. Jár az agyam mindenféle egyszerű, de amúgy lényeges dolgon, amit képtelen vagyok világosan megemészteni, mert mindig megtalál valamelyikük, hogy helló, mit csinálsz, vagy helló, és elkezd mesélni valamit, ami többnyire az aktuális pillanatban vagy nem érdekel, vagy fel sem fogom. Semmiféle lelki magánéletem nem lehet itthon. Bármit is csinálok, rögtön ott ugrál körülöttem valaki, és azt lesi, mit gépelek, olvasok tanulok, nézegetek stb. Állandóan itt a rettegés, hogy már megint bejött valaki a szobába. Ami persze nem csak az enyém. Amivel nem lenne gond, csak mindig basztat valaki a saját ostoba gondjaival, meg az életével, ami nekem már gyakorlatilag nincsen, köszönhetően ezen az egyetemen eltöltött eddigi parádés 3 és fél évnek.
Ma egy holnap reggeli vizsgára kellene tanulnom, de egész nap egyszerűen nem tudtam rászánni magam, hogy marketingmenedzsmentet és számviteli ismereteket tanuljak. Olyan magas szinten leszarom, hogy most is tanulás helyett írogatok ide, és nem érdekel, hogy éjfélig már csak másfél óra, és egy cseppnyi lelkiismeret furdalásom sincsen miatta. Na jó, talán egy kicsi van, de az nem éppen elegendő ahhoz, hogy kikapcsoljam a gépemet, és inkább valami máshoz, mondjuk tanuláshoz kezdjek...
Bár, de , mégis ezt fogom most tenni, de csak mert muszáj...
fear&cry kiskaticabogaar
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése