így, félúton karácsony és szilveszter között furcsa érzések kerítettek hatalmukba. Most már érzem, hogy bár még több, mint 4 hónap, azért mégis csak közeleg az a május.Ezért úgy gondoltam, hogy ha a részletes kórbinak nem is, de a kiskórbinak mindenképpen itt az ideje nekiesni. Mindezzel nincs is gond. Csakhogy.
Csakhogy mialatt írogatom a tételeket, az agyamban felgyülemlett negatív gondolatok tömege napalmként robbantja szét az elmúlt 3 hónapban kínkeservesen felépített önbizalmam falait. És tanulás közben érzem, hogy vissza-visszatérnek azok az érzések, amik korábban is szinte lehetetlenné tették azt, hogy hatékonyan legyek képes tanulni.
Közben pedig felütötte fejét az alkotói válság. A kis regényem egy újabb fejezetét kellene megírnom, de egész egyszerűen nincsenek ötleteim. Egy hete be vagyok zárva a lakásba, se hó, se jég, hogy legalább szánkózni vagy korizni ki lehetne mozdulni.
A lényeg, hogy tudom, hol kellene folytatni, de ideje a lelkem mélyére ásni, és onnan előszedni valami megrázó élményt, hogy folytathassam a regényemet.És ezáltal mozdíthassam elő lelki felépülésemet. De végre találtam egy jó sztorit. Megrázó lesz, de azért talán elég jó ahhoz, hogy folytathassam a történetet.
