Váci Mihály: Hegedű

Ordítanék utánad, de hiába:
oly néma vagyok, béna, mint az állat,
és mint a kő, mely megütött, s utána
ha belerúgsz, még felvérzi a lábad.

Hegedűként, felsodort idegekkel,
kiszáradva és megfeszülve élek,
oly vágyakkal utánad, hogy vonótlan
sikolt, szikrázik belőlem az ének.

Jön és megy...jövünk, megyünk...

Ezennel örömmel (?) tudatom, többé nem leszek eme nemes kollégium tagja. Hazaköltözöm. Oka elég sokrétű, mindenesetre eléggé megalapozott. Először is, úgy tűnik, apukám hajlik arra, hogy a jövőben fejhallgatóval nézze a TV-t, így aztán nincs más hátra, mint hogy hazaköltözzek. Másik ok, hogy rettenetesen hiányoznak a többiek. Boldi hülyeségei, Zsófi kamaszos szenvedése, Sárika és Berti, így együtt, ebben a formában. És persze Dávid, Szilvi,Gergő és Lilla is, meg apu és anyu. De a legeslegjobban anyucikám, és a vele való beszélgetések.A harmadik ok pedig az, hogy úgy tűnik, legjobb barátnőm az évfolyamon úgy döntött, mostantól levegőnek néz. Oka számomra többé kevésbé ismeretlen. Feltételezhető, hogy az ok az, hogy egyrészt nem néztem jó szemmel egy "sötét angyallal" való barátságát, másrészt pedig valószínűleg mindez nála vagy múló szeszély vagy pedig neveztessék a dolog idiopatikusnak.

Anyu viccelődött azon, hogy nem lenne-e jobb, ha végleg hazaköltöznék, hogyha már egyszer annyira elmagányosodtam. De úgy tűnik, igaza van. én pedig most szinte menekülök haza. Bár lenne már holnap délután, labor után, hogy tudjam végre, hogy vissza tudok-e este jönni a cuccaimért, vagy jövő héten is kénytelen leszek átszenvedni egy pár napot még itt. Esküszöm, komolyan elkezdtem begolyózni. Viszont egy dolgot tanultam: mindenhol jó, de legjobb otthon! És milyen igaz ez!!!