Év vége..és e végre

Már egy ideje nem jelentkeztem, "talán" a vizsgaidőszak az oka.Azt a magányos szerelmes dolgot meg egy időre azt hiszem, sikeresen eltemettem magamban, megvolt vele a szokásos szülinap-utáni-év-végi enyhe depresszió.Sebaj, túléltük. Én és a kóbor lelkem. Mindenesetre most sokkal jobb kedvem van, végre tudok koncentrálni arra, ami igazán fontos most.
Végre kiürült a szervezetemből az a hatalmas mennyiségű koffein, amivel 3 hónapig mérgeztem magam. Nincs többé koffein, helyette viszont jött egy több napos, iszonytató kétoldali fejfájás. Most már viszont, hogy ez is elmúlt,végre minden oké, és ..nincs és, ennyi. Sose használtam még ennyiszer a "végre" szócskát. Most, hogy pihentem pár napot, amíg karácsony volt, sikerült lenyugodnia az agyamnak, és újult erővel vetem bele magam a tanulás gyönyöreibe 8D....XD

peace&love kiskaticabogaar

Magányos szerelmesek...

Az igazság az, hogy szeretem. Csillapíthatatlanul szeretem... Az első pillanattól fogva. Akkor is szerettem,amikor megesküdtem, hogy nem. Nem tehetek róla, csak érzem.

"A legtöbb szerelmi történet olyanokról szól, akik egymásba szeretnek. De mi van velünk, a többiekkel? Hol a mi történetünk? Azokról, akik magányosan szerelmesek. Mi vagyunk az egyoldalú vonzalmak áldozatai, mi vagyunk az elátkozott szerelmesek, a viszont nem szeretettek, a járóképes sebesültek, a fogyatékosok, akiknek nem jár remek parkolóhely."

 Nem jó nekünk, magányos szerelmeseknek. Főleg akkor nem, mikor születésnapunkon ráébredünk, hogy ismét eltelt egy újabb év, egy újabb, ami nem hozta meg a beígért boldogságot. És a szeretett személy még mindig ott van, változatlanul, ugyanolyan távol, és ugyanolyan közel. Szinte megérinthetné az ember, de mégsem teszi. Mert tudja, hogy bizonytalan lenne a válasz. Fél attól, hogy elkötelezi magát Ő,valaki mással és akkor már tényleg reménytelenné válik a vágyakozás. De attól is, hogy mégis beadja a derekát a másik, de csak kényszerből. Hogy igen, ennyi, ez jutott nekem, nem kellek neki,  akkor itt ez a szerencsétlen hülye, aki láthatóan oda van értem, és a kútba is beugrana a kedvemért. Talán mégis jobb lenne az egyszerű várakozás, és abban még ott van a remény. De valahogy azt érezzük mi, magányos szerelmesek, hogy minden perccel, órával, nappal és évvel messzebb kerülünk attól, hogy az igazi, akit megtaláltunk, viszontszeressen minket. Mert minden perc, egy újabb gondolat az Ő fejében, minden óra egy újabb döntés, elhatározás, és tett. És ha megtörténik a legrosszabb, hogy akire hiába mosolygunk minden nap, elkötelezi magát valakivel, akkor vége, és a lélek egy darabja összeesik, fájdalmasan lüktet és elhal. És ilyenkor azt érezzük, hogy a szívünk már sosem fog dobogni senki iránt úgy, mint azelőtt. Hogy lelkünk tartalékolja az erejét arra, hogy esetleg megint beüt a krach, és az újabb veszteség megint egy újabb darabot hasít ki belőle. Bár lenne szeptember elején a születésnapom, és így nem kéne minden karácsony előtt végigkínlódni ezt az érzést, ami harmadik éve gyötör.

23...év

Újabb év, újabb csodák, élmények és kalandok. Most jöttem Üllőről, így letudva a második "éjszakai műszak" is. Bár hozzátenném, isteni szerencsém volt, mert ma este megint nem volt semmiféle esemény, csak reggel 5kor hoztak be egy kólikázó lovat.