Zajlik az élet...

Hűha, hol is kezdjem, hát tényleg zajlik, több fronton is egyszerre.

Kezdem a munka részével, mivel emiatt kezdtem el írogatni ma....

Három hosszú hét betegség után, végre visszatértem dolgozni. Furcsa volt újra visszaszokni, mert ilyenkor az ember nem leli a helyét, azt gondolja kicsit, hát, ha ezek kibírták nélkülem 3 hétig, minek jöttem vissza dolgozni? De persze némi szenvedés és agyalás árán rájöttem, hogy nyilvánvalóan szükség van a munkámra, hiszen néha magam is úgy gondolom, hogy még én is kevés vagyok a saját telepeim ellátására. De persze ehhez kellett ismét 3 hét.

Aztán sokasodott, nehezedett a munka az utóbbi 2 hétben, én meg fáradtam, és bár gyakorlatilag leszoktam a kávéról, mégis egyre többet agyaltam különböző okoknál fogva azon, hogy talán nem jól dolgozom, talán "szarul csinálom", csak már annyira reménytelen vagyok, hogy feladták. Pedig nem, és mikor a minap a főnökömmel egy közös boncolás apropóján végre tudtunk beszélni, kijelentette, nem érti, hogy miért gondolom egyáltalán azt, hogy elégedetlenek velem. Mert nem. És ezen felbuzdulva milliónyi új feladatot bízott rám, hogy az elképesztő... Változtatni fogunk egy csomó dolgon, pl.: ahogy/ahol eddig dolgoztam, heti jelentést kell írnom stb. 

Ami pedig a magánéletemet illeti, felcsillant a remény, hogy nem maradok vénlány :) 

Vannak napok....

Igen, vannak napok, mikor olyan abszurd feladatokkal bízzák meg az embert, hogy inkább visszakérdez, hogy biztosan jól hallotta-e...

Én kaptam egy ilyet 2 hete. Menjek ki az egyik telepre, és "ellenőrizzem" a telepi ellátót, hogy egy bizonyos vizsgálatot jól csinál-e meg. Lebeszéltem az öreggel (aki kb. a nagyapám lehetne...), hogy akkor együtt kimegyünk, megnézzük. Nem néztük meg az összes ólat, hiba volt, de meg sem fordult a fejemben, hogy az egész kabarémutatvány ezen részét megkérdőjelezzem. Mert bizonyára ő és közös "felettesünk" nyilvánvalóan megbeszélték...Hogy elég lesz csak párat átnézni....Ugyanezt tettük előző héten is, én ugyanúgy nem foglalkoztam a dologgal. Mert ezt leszámítva minden rendben ment. A saját telepeimen természetesen minden ólat végigböngésztem, mindenhonnan a szükséges számú állatot...De ez a későbbiekben "lényegtelen" volt...

Aztán jött a fekete leves....

Hogy én ezért meg azért lettem kiküldve, miért nem így csináltuk. Bassza meg az ég! Egyébként sem lennék az öreg helyében, mert milyen már, hogy egy unokám korú ember mondja meg, mit csináljak, de hogy ha ez az ember odaküld egy alig egy éve munkába állt még fiatalabb, még tapasztalatlanabb valakit,hogy ellenőrizzen, akkor az már tényleg egyenesen vérlázító. Még akkor is, ha történetesen senki sem mondja nekem, hogy engem ellenőrizni jött ez a csitri. Csak mert szerintem nyilvánvaló.

És valahol az is egy vicc az egészben, hogy ha képes volt kimenni egy olyan telepre, ahol ugyancsak nem ő az ellátó, akkor ugyanezt miért nem tudta megtenni ugyanitt??? Nekem ugyanúgy félnapi kiesést jelentett a munkából, sőt, időben még valamivel többet is, mivel nekem ugye nincsen pályamatricám, tehát az út egy részét kénytelen voltam kerülőutakon megtenni, hazafelé meg eltévedtem...

Mikor már nagyon csütörtök van...

 Lassan egy éve, hogy végeztem....És lassan egy éve annak is, hogy egy nagy baromfis cégnek dolgozom, mint állatorvos.

 Még mindig furcsa, hogy nőként vagyok itt, sok-sok-sok fickó között...Kezdenek ugyan "elférfiasítani", de azért még van min dolgozni. Mostanában elég sok konferencián, céges rendezvényen jártam, és bizony a saját korosztályomból mindössze egy, az idősebbek közül pedig csupán néhány nővel találkoztam.

 A mai napom "csodás" volt....7-re mentem, be, mert tudtam, hogy ha a termelési igazgató megérkezik, onnantól kezdve vége a munkának, ugyanis az illetőnek sose áll be a szája. Folyamatosan viccelődik, szórakoztat. Nem bírja a csöndet. 

 A legviccesebb mégis az, hogy annak ellenére, hogy az irodát reggel nem én nyitottam, mégis csend volt. Semmi mozgás...kb. 5 percig. Mert egy másik kolléga fél órán át jártatta nekem a száját...Így maradt még fél órám, de az alatt nem sokat haladtam...És persze természetesen a termelési igazgató is megjelent, és csak mondta, mondta és mondta a magáét.

 Ezután következett egy megbeszélés, persze angolul...Egy megbeszélés, amiről azt gondoltam, lezavarjuk egy óra alatt...de délután egykor jöttem ki...megebédeltem gyorsan, és folytattam a munkát ott, ahol reggel abbahagytam. Haladtam is vele elég jól, mígnem 3 óra felé megjelent a főnököm, és rájött az a fajta poénkodós szófosás, amitől azt hittem, ráborítom az asztalt... Ez nála azt jelenti, hogy miközben ő dolgozik (leveleket meg papírokat írogat), szórakoztatja az irodában ülő 4. embert, miközben folyamatosan szívja a véremet. Ezekre a "kedves" kis beszólásokra meg vagy nem mondok semmit, vagy kigondolok valami hasonlóan kedves megjegyzést, amivel ugyan ügyesen kivágom magam a kényes helyzetből, de közben meg elrontom, amit éppen csinálok. Szerintem az elmúlt egy évben nem hallottam annyi vaskos poént, mint ma...Kár is volna példát mondani rá, de némelyikbe még így is belepirultam..."elférfiasításom" ellenére...

És a legjobb, mi volt kedves főnököm válasza erre az egészre "hát te aztán jól kifogtál minket, úgy tűnik, mindenkinek az agyára ment a meleg"...Ilyen idióta kifogást...nekem is melegem van, mégsem vegzálok senkit miatta, legfeljebb morgok egy kicsit...

Még hogy ne dolgozz nőkkel...a másik se sokkal jobb...szerintem az uraknál is vannak egyfajta "piros betűs napok"...frusztrált kisgyerekes apukák a hét végére már olyan kiéhezettek, hogy a felgyülemlett feszültséget a fiatal kolléganőkön vezetik le és ordenáré szócsatékban élik ki magukat.

A legjobb, hogy holnap vezetői...már előre rettegek, megint mit fognak csinálni a többiek...De legalább már lassan péntek...nagyon péntek...