Az egyetemi élet, (nagy)családom és egyéb állatfajták, a mindennapi csodák...és f@szságok....avagy mi jár egy állatorvos fejében, amikor épp nem dolgozik vagy tanul már megint...
Igen, igen, igen, sikerült. Végeztem. Befejeztem az egyetemet. Állatorvos lettem. DR. .... dr. Sz. K. V. ... De még fel kell dolgoznom. Akkor, ott éreztem, hogy ez jó, de most olyan furcsa minden...
Az ember elképzeli, milyen lesz. A pillanat, amikor megtudja, hogy állatorvos lett. És nem, nem olyan. Elképzeli, hogy hogyan közli majd másokkal. Milyen szavakkal, telefonon vagy élőszóban? Azt hiszem, nekem ezeket a dolgokat még fel kell dolgoznom ahhoz, hogy igazán örülni tudjak. Mert most valahogy az egésznek nem értem a jelentőségét. Ezért is lesz jó, hogy csütörtökön letekerek a Balatonhoz. Eddig nem mertem rá gondolni, és most, hogy szabad, most meg nem tudok. Rettentő furcsa...
Igen, az R-betűs vizsga elsőre nem sikerült, de a PONT meglett, és ugye már a D is készen van. És már csak egy!!!!!!!!!!!!!
Most egyszerre 1000 dolog jár az agyamban. Ha ránézek az élhigi jegyzeteimre, az agyamat elönti az unalom, és a szemeim apatikusan bámulnak a semmibe...Remek így tanulni. Már csak 5 nap (a maival együtt), de egyre kevésbé tűröm a monoton tanulást...Reggeli, tanulás, ebéd, bringa, tanulás, alvás, reggeli, tanulás, ebéd...
A másik dolog, ami miatt tulajdonképpen billentyűzetet ragadok... Hát, ugye felvesznek egy nagy céghez dolgozni, amitől nagyon boldog vagyok, és eszembe sem jutna máshova menni dolgozni...de...
De tegnap felhívott a HMK-s doki, hogy nincs-e kedvem helyettesíteni őt a jövő héten 5 napig, mert elutazna a fia diplomaosztójára....Mondanom sem kell, nemet mondtam. Hétfőn vizsga, aztán meg megyek Balatonra, mert nagyon rám fér már a pihenés, ami azt illeti... Nagy nehezen, de megértette. Elköszöntünk, én meg tanultam tovább.
5 perc nem telt bele, megint hív, hogy ugye nem Seherezádé (a régi élettárs fedőneve...) miatt, mert ő már nincs a képben...Még a feltételezést is viccesnek éreztem, hogy egy szőke picsa miatt nem menjek oda vissza. Nem érek rá, valóban nem, de ha ráérnék, akkor sem tenném...
És ekkor kezdte a dolog érzelmi zsarolós részét. Ezt utálom benne a legjobban, mert már teljesen kiismertem, és mivel tudtam róla, hogy fel fog hívni, annyira nem ért felkészületlenül a dolog. A szokásos frázisok (téged itt mindenki szeret, te egy kincs vagy, jobban értesz hozzá, mint bárki az országban stb.) után kikérdezett a jövendőbeli munkahelyemről. Meséltem egy pár dolgot...Utána olyanokat mondott, hogy azt hittem, dobok egy hátast, hogy a csirke az unalmas, hogy azt ő is megunta, meg hogy én nem is ezt szeretem csinálni (azannyaköcsögit, miért tudná jobban, mint én, hogy mit szeretek csinálni???). És mikor másodjára is nemet mondtam, akkor rájött, hogy ez akkor tényleg végleges nem...és jött azzal, hogy pedig most fizetni is tudna érte...Addig eszébe sem jutott ez az opció...Nekem viszont utólag megfordult a fejemben, hogy mi lett volna, ha már az elején kapásból igent mondok?
Akkor az utolsó hetemet (egy ideig), amit a családdal tölthetnék, azt a lenti ÜTŐKÉPES csapattal tölthetném...Remek ;) És mivel a fizetés dolgot nem említette meg még az elején, akkor ha azonnal igent mondok, akkor fizetni sem jut az eszébe...Elképesztő...hogy még mindig ennyire megvezethetőnek tart...
És az egész itt nem fejeződött be. Felvenne nyárra május végétől szeptemberig...Majdnem mondtam: ANYÁDDAL SZÓRAKOZZÁL! Milyen munkahely lehet az, ahol elengedik jótékonykodni az embert 5 hónapra (mert ugye októbertől májusig nincs munka...hehe...)??? Vagy ha tényleg dolgozom, akkor legalább hétvégén ugorjak át...Persze, mert a szabadidőmet pont ővele akarom eltölteni...
Most érzem át igazán, mennyire megfogtam az Isten lábát ezzel a másik hellyel.
