Mosoly...

"Egy magányos ember.
       Még egy magányos ember.
           Egy szégyenlős mosoly.
                 Két boldog ember."

Az egyik biztosan az, de vajon a másik is azzá lett?Mit olvashatunk ki vajon a másik mosolyából? Milyen az, amikor a másik másképpen mosolyog vissza ránk, mit másokra? Mikor érezni, hogy valami más, valami új és mély gondolat rejtezik a mosoly mögött? És vajon tényleg ott van az a gondolat, és nem csak mi képzeljük ezt így, mert így tűnik számunkra igaznak? Mikor érezhetjük úgy, hogy a mosoly, amire visszaemlékszünk, tényleg több volt, mint azelőtt, és nem csupán egy baráti mosoly. Vajon az a pár néma, boldog pillanat, ami eltelt a szótlan mosoly alatt, mindkettő magányos ember számára jelent valamit? És ha ez többször is megismétlődik, akkor mit gondolhatunk? Mit tehetünk, hogy ne rontsuk el azt, ami van, hogy ne emeljünk gátat egymás közé? Hogy a szégyenlős mosoly képe mindig olyan maradjon, mint legelőször volt?

Relax...avagy hogy ne legyünk idegesek, amikor azok vagyunk...

"Soha ne vitatkozz idiótákkal.Lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal...."

      Woody Allen

Egyetlen dolog van, ami az emberekben igazán fel tud bosszantani. Ez pedig az, amikor valaki hülyeségről vagy hazugságról próbál meggyőzni. Más dolog az, ha valaki valamit rosszul tud, és más az, hogyha tudja, hogy nincs igaza, és mégsem ismeri be. Igaz, hogy én is nehezen veszem magam rá ilyesmire, gyakran több napba telik, mire rászánom magam, de ha teljességgel bebizonyosodik, hogy nem volt igazam, akkor bocsánatot kérve megmondom a másiknak, hogy tényleg neki volt igaza.

Na, de a lényeg: ha egy ilyen emberrel vitatkozom, az gyakran átmegy veszekedésbe. Ideges leszek attól, ha valakit nem tudok meggyőzni arról, hogy igenis NEKEM van igazam, és nem neki. Persze ettől és sírógörcsöt kapok, és alul maradok a vitában. Bár, igyekszem elsajátítani a gyors relaxáció módszerét.Meg minél inkább magamévá tenni Woody Allen tanácsát...