"Egy magányos ember.Még egy magányos ember.
Egy szégyenlős mosoly.
Két boldog ember."
Az egyik biztosan az, de vajon a másik is azzá lett?Mit olvashatunk ki vajon a másik mosolyából? Milyen az, amikor a másik másképpen mosolyog vissza ránk, mit másokra? Mikor érezni, hogy valami más, valami új és mély gondolat rejtezik a mosoly mögött? És vajon tényleg ott van az a gondolat, és nem csak mi képzeljük ezt így, mert így tűnik számunkra igaznak? Mikor érezhetjük úgy, hogy a mosoly, amire visszaemlékszünk, tényleg több volt, mint azelőtt, és nem csupán egy baráti mosoly. Vajon az a pár néma, boldog pillanat, ami eltelt a szótlan mosoly alatt, mindkettő magányos ember számára jelent valamit? És ha ez többször is megismétlődik, akkor mit gondolhatunk? Mit tehetünk, hogy ne rontsuk el azt, ami van, hogy ne emeljünk gátat egymás közé? Hogy a szégyenlős mosoly képe mindig olyan maradjon, mint legelőször volt?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése