Múlt pénteken valami ostobaság miatt összekaptam egy évfolyamtársammal.Nem, nem tévedés, évfolyamtárs, nem pedig barátnő. Sose volt az, bár ő talán azt hihette( nekem mindössze egy barátnőm van, akivel már 1 éve tervezzük, hogy a vizsgaidőszak után összefutunk).A lényeg, hogy az összeveszés tárgya az, hogy nem vagyok hajlandó vele tölteni az egyetemen fel-felbukkanó szabad óráimat, hanem inkább mások társaságát választottam. Csak mert jobban ismerem őket, nem bizalmaskodnak velem, viszont jó fejek, viccesek, szeretnek erre az egyetemre járni, és ha tanulunk, akkor ők is tanulnak. Az illető viszont, akivel összevesztem, haragszik az egész világra, gyűlöl kb mindent és mindenkit, de legfőképpen az egyetemet, az évfolyamunkat, a tanárokat, a lányokat, a fiúkat, a fiatalokat, az öregeket, a csinosakat, a vékonyakat, az egészségeseket, a vidámakat, a gyakorlatokat, az előadásokat, az 5ös csoportot és így tovább. Nem folytatom. Ennyi elég is, mert egy könyvet lehetnem megtölteni azzal, amit ő szeret. Mennyivel egyszerűbb lenne összegyűjteni azt, amit tényleg szeret. Ez valószínűleg ráférne egy félbetépett írólap kisebbik felére, szép nagy betűkkel. A másik dolog az anyáskodás. Egy anyám van, akit nagyon szeretek, ha ő anyáskodik felettem, az teljesen oké, ez az ő privilégiuma. De ne akarjon már gondoskodni rólam egy nálam több, mint 10 évvel idősebb, testileg-lelkileg roncs nőszemély, ha már egyszer nem az anyám.Most úgy tűnik, "öri-hari" (ez egyfajta tiniszleng). De nem bánom, mert múlt péntek óta olyan vagyok, mintha egy haldoklókkal teli kórteremből léptem volna át egy olyanba, ami újszülött csecsemőkkel van tele. Egyszerűen felszabadultam, eltűntek a felhők a fejem fölül, a kövek a mellkasomról, és így tovább. És ez most jó. Nagyon jó.
peace & love kiskaticabogaar
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése