2025. január 9., csütörtök

Te úgyis ráérsz,nem?

Hosszú éveken át teljesen hiábavaló volt a küszködésünk, hogy legyen gyerekünk. Aztán egészen váratlanul megérkezett a kislányunk. A rózsaszín köd azt hiszem a kórházból való hazatérés után nem sokkal eloszlott. Tudtam ugyan, hogy nem lesz egyszerű, de ez azért néha egészen embert próbáló helyzetek elé állítja az embert. Az első oltásig nincs látogató, a férjem ragaszkodik hozzá. Mert hogy a szamárköhögés járvány.😬Mindent neten kell rendelni, a kutyával is jóformán ugyanazokat a köröket futjuk le, a valóságban és képletesen is. Babakocsival limitált, hova mehetünk, a rendelt holmik többsége meg amúgy is csomagautomatába érkezik. Szerintem simán lehet, hogy lassan dealernek néznek, annyit járok ugyanahhoz a csomagponthoz.….

A férjem nehezen érti meg, hogy nekem - vele ellentétben- őrületes ez a bezártság és a napok egyhangúságán az sem segít, hogy egy pár hónapos gyerekkel és egy kutyával vagyok összezárva. Egyre többet beszélek magamban, meg hát a családdal és a barátokkal telefonon tartjuk a kapcsolatot.

De már a telefon is baj, mert miért telefonálók annyit. Miért? Azért b@szod mert a saját családomat nem láthatom, a tiédet meg nézhetem minden héten. És hallgathatom anyós gennyesen cukiskodó gügyögését, meg ahogy após beszámol az aktuális heti konteóról, némi hitleri párhuzammal körítve.

Kicsit könnyebb lenne, ha néha velem is törődnél. Ahogy a fogamzásgátlót is azért szedem, hogy az újbóli teherbe esés veszélye ne fenyegessen, úgy azért főzök, mosok, takarítok, hogy megfeleljek neked. De tökre felesleges. Nem szólsz hozzám, nem beszélsz velem, ha mégis, akkor az többnyire nettó b@szogatás, hogy mit és hogyan csinálok, intézek szarul. És most, hogy jön a születésnapod, még szarabbul érzem magam, mert pusztán azért van lelkiismeret furdalásom, amiért nincsen amiatt , hogy nem intéztem neked születésnapi ajándékot. Márpedig ajándék az nem lesz. Amit rendeltem, az nem fog ideérni, amit meg kértél, azt nem tudom megszerezni. Csodálatos nap lesz ez is. És meg fogsz sértődni, meg szarul fog esni.

Rühellem a januárt, ettől még alapból is be tudok csavarodni, de most aztán pláne.

2022. május 1., vasárnap

Mikor, ha nem vasárnap? Én is vasárnap.....

Csináld a dolgodat, csináld reggeltől estig. Indulj korábban, ha hazaértél, akkor még nézz utána ennek-annak. Meg persze írjál le mindent, de főként hétköznap. Nincs időd semmire? Nekem sincs, én is hétvégén pótolom a lemaradást. Ja, hogy te ezt vasárnap este? De hát én akkor már nem akarok céges dolgokkal foglalkozni, intézd hétköznap....F@sz kivan már néha. Dolgozz hétvégén is, elvégre azért a kocsi... Persze, értem én. Dolgozom is. De akkor hogyan legyen jelentés pénteken? Jövőbe látok? Vagy mi? Eddig jó volt vasárnap este, eddig te is ültél rajta, hétfőn küldted tovább. Te magad mondtad, hogy van hétvége is. Szeretek is vasárnap kelni, hajnalban, a kedvesem mellől, aki még finoman utánam nyúl, hogy óvatosan vezess, és végigsimít a gerincemen azokkal a puha ujjakkal. Beleremegek, és bújnék vissza, de muszáj menni, intézni, hogy azért még legyen valami a vasárnapból.
Meg akkor ugye ott van az is, hogy szerinted elaprózom magam. Nyilván el. A nyakamba varrod a friss munkaerőt, tanítsam be, de nem kérdez semmit. Csak beül mellém. Lompos, nem szól rá senki, mint egy 15 éves, igénytelen, lompos punk. De nem 15, hanem 25. Vazeeee....Reggeli után nem mosol fogat? A szád szélén ott a rántotta, és egész nap ott van, nem törlöd le. Nem szólok, gondoltam nézel néha tükörbe is, de ezek szerint nem. És nem kérdezel, semmit. Ilyen nincs b@zmeg, nekem évek múltán is vannak kérdéseim. Ezernyi, olyan nincs, hogy te mindent tudsz. Én sem tudok eleget, nem magyarázok elég jól ahhoz , hogy azt mondhasd, minden egyértelmű. Még mások is visszakérdeznek néha... Jövünk-megyünk egész nap, iszonyú a csönd a kocsiban, kussolsz, mint aki fél. Nem vagyok ijesztő, kicsit talán harsány, de most leginkább fáradt. Fáradt tőled, a munkától, attól hogy nincs gyerek, hogy nem jön, hogy tudom, mit kell tenni érte, de ugye mikor, a nap csak 24 órából áll.
Azt mondod, ne aprózzam el magam, de nem tudom máshogy, ahhoz túlontúl is lekiismeretes vagyok. Lehet bele kéne sz@rni, mindenbe. De azt nem lehet. Innentől kezdve pedig egy ördögi kör. Columbo hadnagy felesége újra akcióban, csak nyomoz egész nap, kideríti a baj forrását, aztán kiderül, nem is az ő dolga lett volna, van arra más. De az meg nem csinálja. De ha baj van, mégis téged keres. És te vagy nyomozol, és megtalálod a "tűz" okát, vagy csak tüzet oltasz megint, hogy aztán nem sokkal később máshol, másnál megint tüzet olthass. Csak ettől meg nem tiszta a lelkiismeret... Viszont mennyivel jobb így, kiírva magamból <3

2017. május 21., vasárnap

Egy unalmas nap margójára...

Nincs kedvem, semmihez nincs kedvem. Itthon vagyok, illetve vagyunk, nemrég néztünk meg egy filmet, de ettől is halálosam unom magamat. Nincs kedvem olvasni, se könyvet, se szakirodalmat. Holnap elutazunk egy másik országba (hideg, ködös, de szép). Boldognak kéne lennem, mert az utat nem én fizetem, de mégse. Hát ige, a pénz nem boldogít. 
Mostanában munkafronton sem az igazi minden. Ittt vagyok lassan 3 éve, de mostanában úgy érzem, túl hamar elszakad a cérna. Felkapom a vizet ostobaságokon, kiabálok, káromkodok. Dolgozni sincs kedvem. Pedig ez már nem fogható a tavaszi fáradtságra...
Csapongok, megint más téma. Van egy barátnőm a cégnél. Kedves csaj, de hát, őt nem az eszéért szeretjük. Megcsalta a férjét, már többször is. Eddig csak egyvalakiről tudtam, de most kiderült, megvolt neki az egyik- egyébként friss házas- kolléga is. Ez régi sztori, már vagy fél éve történt, de most majdnem megtörtént újra...Én most szembesültem ezzel az egésszel. Őrület, ide jutott a világ, itt tartunk. Van értelme egyáltalán egy párkapcsolatnak így? Van értelme pusztán a gyerekek miatt együtt maradni??
Néha a saját helyzetemen is elagyalok...Fél éve élünk együtt, gyakorlatilag az elmúlt egy évben alig volt köztünk intim együttlét. Azt is jobbára én erőszakoltam ki magamnak. Nem jó ez így, nem vagyok boldog. Már amúgy is alig ér hozzám, ma is jóformán egy szava nem volt hozzám, még arra sem volt képes, hogy az ebédet megköszönje. Fuck. 

2015. november 7., szombat

Zajlik az élet...

Hűha, hol is kezdjem, hát tényleg zajlik, több fronton is egyszerre.

Kezdem a munka részével, mivel emiatt kezdtem el írogatni ma....

Három hosszú hét betegség után, végre visszatértem dolgozni. Furcsa volt újra visszaszokni, mert ilyenkor az ember nem leli a helyét, azt gondolja kicsit, hát, ha ezek kibírták nélkülem 3 hétig, minek jöttem vissza dolgozni? De persze némi szenvedés és agyalás árán rájöttem, hogy nyilvánvalóan szükség van a munkámra, hiszen néha magam is úgy gondolom, hogy még én is kevés vagyok a saját telepeim ellátására. De persze ehhez kellett ismét 3 hét.

Aztán sokasodott, nehezedett a munka az utóbbi 2 hétben, én meg fáradtam, és bár gyakorlatilag leszoktam a kávéról, mégis egyre többet agyaltam különböző okoknál fogva azon, hogy talán nem jól dolgozom, talán "szarul csinálom", csak már annyira reménytelen vagyok, hogy feladták. Pedig nem, és mikor a minap a főnökömmel egy közös boncolás apropóján végre tudtunk beszélni, kijelentette, nem érti, hogy miért gondolom egyáltalán azt, hogy elégedetlenek velem. Mert nem. És ezen felbuzdulva milliónyi új feladatot bízott rám, hogy az elképesztő... Változtatni fogunk egy csomó dolgon, pl.: ahogy/ahol eddig dolgoztam, heti jelentést kell írnom stb. 

Ami pedig a magánéletemet illeti, felcsillant a remény, hogy nem maradok vénlány :) 


2015. június 21., vasárnap

Vannak napok....

Igen, vannak napok, mikor olyan abszurd feladatokkal bízzák meg az embert, hogy inkább visszakérdez, hogy biztosan jól hallotta-e...

Én kaptam egy ilyet 2 hete. Menjek ki az egyik telepre, és "ellenőrizzem" a telepi ellátót, hogy egy bizonyos vizsgálatot jól csinál-e meg. Lebeszéltem az öreggel (aki kb. a nagyapám lehetne...), hogy akkor együtt kimegyünk, megnézzük. Nem néztük meg az összes ólat, hiba volt, de meg sem fordult a fejemben, hogy az egész kabarémutatvány ezen részét megkérdőjelezzem. Mert bizonyára ő és közös "felettesünk" nyilvánvalóan megbeszélték...Hogy elég lesz csak párat átnézni....Ugyanezt tettük előző héten is, én ugyanúgy nem foglalkoztam a dologgal. Mert ezt leszámítva minden rendben ment. A saját telepeimen természetesen minden ólat végigböngésztem, mindenhonnan a szükséges számú állatot...De ez a későbbiekben "lényegtelen" volt...

Aztán jött a fekete leves....

Hogy én ezért meg azért lettem kiküldve, miért nem így csináltuk. Bassza meg az ég! Egyébként sem lennék az öreg helyében, mert milyen már, hogy egy unokám korú ember mondja meg, mit csináljak, de hogy ha ez az ember odaküld egy alig egy éve munkába állt még fiatalabb, még tapasztalatlanabb valakit,hogy ellenőrizzen, akkor az már tényleg egyenesen vérlázító. Még akkor is, ha történetesen senki sem mondja nekem, hogy engem ellenőrizni jött ez a csitri. Csak mert szerintem nyilvánvaló.

És valahol az is egy vicc az egészben, hogy ha képes volt kimenni egy olyan telepre, ahol ugyancsak nem ő az ellátó, akkor ugyanezt miért nem tudta megtenni ugyanitt??? Nekem ugyanúgy félnapi kiesést jelentett a munkából, sőt, időben még valamivel többet is, mivel nekem ugye nincsen pályamatricám, tehát az út egy részét kénytelen voltam kerülőutakon megtenni, hazafelé meg eltévedtem...

2015. június 11., csütörtök

Mikor már nagyon csütörtök van...

 Lassan egy éve, hogy végeztem....És lassan egy éve annak is, hogy egy nagy baromfis cégnek dolgozom, mint állatorvos.


 Még mindig furcsa, hogy nőként vagyok itt, sok-sok-sok fickó között...Kezdenek ugyan "elférfiasítani", de azért még van min dolgozni. Mostanában elég sok konferencián, céges rendezvényen jártam, és bizony a saját korosztályomból mindössze egy, az idősebbek közül pedig csupán néhány nővel találkoztam.

 A mai napom "csodás" volt....7-re mentem, be, mert tudtam, hogy ha a termelési igazgató megérkezik, onnantól kezdve vége a munkának, ugyanis az illetőnek sose áll be a szája. Folyamatosan viccelődik, szórakoztat. Nem bírja a csöndet. 

 A legviccesebb mégis az, hogy annak ellenére, hogy az irodát reggel nem én nyitottam, mégis csend volt. Semmi mozgás...kb. 5 percig. Mert egy másik kolléga fél órán át jártatta nekem a száját...Így maradt még fél órám, de az alatt nem sokat haladtam...És persze természetesen a termelési igazgató is megjelent, és csak mondta, mondta és mondta a magáét.

 Ezután következett egy megbeszélés, persze angolul...Egy megbeszélés, amiről azt gondoltam, lezavarjuk egy óra alatt...de délután egykor jöttem ki...megebédeltem gyorsan, és folytattam a munkát ott, ahol reggel abbahagytam. Haladtam is vele elég jól, mígnem 3 óra felé megjelent a főnököm, és rájött az a fajta poénkodós szófosás, amitől azt hittem, ráborítom az asztalt... Ez nála azt jelenti, hogy miközben ő dolgozik (leveleket meg papírokat írogat), szórakoztatja az irodában ülő 4. embert, miközben folyamatosan szívja a véremet. Ezekre a "kedves" kis beszólásokra meg vagy nem mondok semmit, vagy kigondolok valami hasonlóan kedves megjegyzést, amivel ugyan ügyesen kivágom magam a kényes helyzetből, de közben meg elrontom, amit éppen csinálok. Szerintem az elmúlt egy évben nem hallottam annyi vaskos poént, mint ma...Kár is volna példát mondani rá, de némelyikbe még így is belepirultam..."elférfiasításom" ellenére...

És a legjobb, mi volt kedves főnököm válasza erre az egészre "hát te aztán jól kifogtál minket, úgy tűnik, mindenkinek az agyára ment a meleg"...Ilyen idióta kifogást...nekem is melegem van, mégsem vegzálok senkit miatta, legfeljebb morgok egy kicsit...

Még hogy ne dolgozz nőkkel...a másik se sokkal jobb...szerintem az uraknál is vannak egyfajta "piros betűs napok"...frusztrált kisgyerekes apukák a hét végére már olyan kiéhezettek, hogy a felgyülemlett feszültséget a fiatal kolléganőkön vezetik le és ordenáré szócsatékban élik ki magukat.

A legjobb, hogy holnap vezetői...már előre rettegek, megint mit fognak csinálni a többiek...De legalább már lassan péntek...nagyon péntek...


2014. október 17., péntek

15 hónap, 19 nap...

Igen,pontosan ennyi ideje élek és dolgozok itt. Friss diplomás, fiatal nőként, egy olyan helyen,ahol mindenki férfi, idősebb és tapasztaltabb...

  Éppen most tértem vissza újra a munkába,egy hosszú, 3hétig elhúzódó betegség után. Megmondom őszintén, bár én visszajöttem, a munkakedvemet elhagytam valahol. Már alig várom, hogy ennek a hétnek vége legyen és hazamehessek Budapestre...

És most,hogy hazajöttem, végre sikerült lehiggadni is. Rájöttem,hogy valójában saját magamra haragszom,amiért állandóan azzal foglalkozom,hogy mások mit gondolhatnak rólam...Ez nálam az örök rettegés tárgya...Mert ugye nem szeretnék olyannà válni,mint az elődöm...akiről még mindig keringenek rosszindulatú(de valós) vagy éppen túlontúl őszintére sikeredett történetek...

De én nem vagyok ő. Jobb vagyok,jobban csinálom,szeretem,amit csinàlok,és szeretek ezekkel srácokkal dolgozni.


2014. szeptember 2., kedd

Mint a hegedű...

"Értelme magvait a sorsom
 szétszórja már, mint záruló virág.
 Félelmeim úgy könyörögnek érted,
 mint égre kulcsolt ágú őszi fák.

 Amerre lépek: szétterülve, törten,
 emlékeink hullt erdője zizeg,
 s levéltelen napjaim ágbogán át
 eget betöltve sóhajt a neved.

 Ordítanék utánad, de hiába:
 oly néma vagyok, béna, mint az állat,
 és mint a kő, mely megütött, s utána
 ha belerúgsz, még felvérzi a lábad.

 Hegedűként, felsodort idegekkel,
 kiszáradva és megfeszülve élek,
 oly vágyakkal utánad, hogy vonótlan
 sikolt, szikrázik belőlem az ének."

Már 3. hónapja dolgozom...

Jó itt,jó kollégáim vannak, rendes főnököm...

Jó a lakás is,ahol lakom...

De...

Sok ideje már,hogy nincsen senkim,és kezdek belezavarodni....

És van itt valaki,akit már hónapok óta nagyon kedvelek...néha szeretem,néha gyűlölöm őt...

Óvatosan kell bánni vele,mert hihetetlenül érzékeny...

Próbálom titkolni az érzést,de nagyon nehéz...

Főleg úgy,hogy bár én tudom a legjobban,hogy házinyúlra nem lövünk,van valamiféle mágnes benne,amivel menthetetlenül magához vonz,és nem tudok szabadulni tőle...

Ehhez még tegyük hozzá,hogy mivel mindketten egyedül vagyunk,természetesen a kollégák folyamatosan húzzák vele az agyamat...már én magam sem tudom,mit gondoljak...

Ha éppen jóban vagyunk,relatíve kedves,de elég egy apróság és onnantól kezdve megint levegőnek néz engem...Mintha tőlem bármilyen vicc sértés lenne...


 

2014. július 1., kedd

A mélyből a csúcsra

Túl vagyok a diplomaosztón, túl a hosszú utazáson, ami végül ide vezetett, az ország ebbe a Budapesttől távoli szegletébe. Holnaptól hivatalosan dolgozom, mint állatorvos. Még mindig hihetetlen, de kezdem felfogni végre. A posztgraduális depresszió elmúlt, és a helyét átvette a féktelen eufória.

Gondolkodtam rajta, hogy mi legyen a blog sorsa, most, hogy befejeztem a sulit. A munkámról majd csak érintőlegesen írhatok, meg aztán arról is, hogy pontosan mi történik körülöttem, mert titoktartási nyilatkozatot kellett kitöltenem, amit ugye illendő betartani.

Szoktatnom kell még a lelki világomat ahhoz, hogy megértsem, a felnőttek élete nem csak móka és kacagás, és hogy a munka nem mindig lesz olyan, mint amilyennek én akarom.

Szóval akkor miről is lesz szó mostantól? Arról, hogyan tudok egy félig ismert-félig idegen csapatba úgy beilleszkedni, hogy voltaképpen idegen vagyok (másik megyéből jöttem, és 15-20 évvel fiatalabban, mint a többiek). És hogyan tudom elfogadtatni velük, hogy azt a DR.-t nem véletlenül adták, és hogy hiába vagyok fiatal, tudom, amit tudok, és hamarosan megjön a tapasztalás is a tudás mellé.

Hogy hogyan találok rá a helyemre, hogyan találok új barátokat? Mi lesz velem később?

Olvastam, hogy érdemes magunk elé kitűzni hosszú és rövidtávú célokat. Nekem ez így hangzik:
- fél év: jogsi
- 1 év: telepi ellátó állatorvos
- 5 baromfi-egészségügyi szakállatorvos
Az utolsó dolog egyelőre elég necces, mert nem nagyon akarják a képzést elindítani sajnos :/ Legalábbis eddig sem a 2015-ös, sem a 2016-os szakállatorvos-képzésben nem jelent ez meg :/ De azért remélem, hogy itt hosszú távon megmaradok, és 2017-re talán lesz annyi baromfi iránt érdeklődő, hogy esetleg elindítják :)

2014. június 17., kedd

Minden jó, ha a vége jó :)

Igen, igen, igen, sikerült. Végeztem. Befejeztem az egyetemet. Állatorvos lettem. DR. .... dr. Sz. K. V. ... De még fel kell dolgoznom. Akkor, ott éreztem, hogy ez jó, de most olyan furcsa minden...

Az ember elképzeli, milyen lesz. A pillanat, amikor megtudja, hogy állatorvos lett. És nem, nem olyan. Elképzeli, hogy hogyan közli majd másokkal. Milyen szavakkal, telefonon vagy élőszóban? Azt hiszem, nekem ezeket a dolgokat még fel kell dolgoznom ahhoz, hogy igazán örülni tudjak. Mert most valahogy az egésznek nem értem a jelentőségét. Ezért is lesz jó, hogy csütörtökön letekerek a Balatonhoz. Eddig nem mertem rá gondolni, és most, hogy szabad, most meg nem tudok. Rettentő furcsa...

Nem elég jóra vágyni:

a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
Több kell - az értelem!
Mit ér a hûvös ész?!
Több kell - az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!

2014. június 11., szerda

Az a fránya R-betű...de már csak 1...


Igen, az R-betűs vizsga elsőre nem sikerült, de a PONT meglett, és ugye már a D is készen van. És már csak egy!!!!!!!!!!!!!


Most egyszerre 1000 dolog jár az agyamban. Ha ránézek az élhigi jegyzeteimre, az agyamat elönti az unalom, és a szemeim apatikusan bámulnak a semmibe...Remek így tanulni. Már csak 5 nap (a maival együtt), de egyre kevésbé tűröm a monoton tanulást...Reggeli, tanulás, ebéd, bringa, tanulás, alvás, reggeli, tanulás, ebéd...


A másik dolog, ami miatt tulajdonképpen billentyűzetet ragadok... Hát, ugye felvesznek egy nagy céghez dolgozni, amitől nagyon boldog vagyok, és eszembe sem jutna máshova menni dolgozni...de...

De tegnap felhívott a HMK-s doki, hogy nincs-e kedvem helyettesíteni őt a jövő héten 5 napig, mert elutazna a fia diplomaosztójára....Mondanom sem kell, nemet mondtam. Hétfőn vizsga, aztán meg megyek Balatonra, mert nagyon rám fér már a pihenés, ami azt illeti... Nagy nehezen, de megértette. Elköszöntünk, én meg tanultam tovább.

5 perc nem telt bele, megint hív, hogy ugye nem Seherezádé (a régi élettárs fedőneve...) miatt, mert ő már nincs a képben...Még a feltételezést is viccesnek éreztem, hogy egy szőke picsa miatt nem menjek oda vissza. Nem érek rá, valóban nem, de ha ráérnék, akkor sem tenném...

És ekkor kezdte a dolog érzelmi zsarolós részét. Ezt utálom benne a legjobban, mert már teljesen kiismertem, és mivel tudtam róla, hogy fel fog hívni, annyira nem ért felkészületlenül a dolog. A szokásos frázisok (téged itt mindenki szeret, te egy kincs vagy, jobban értesz hozzá, mint bárki az országban stb.) után kikérdezett a jövendőbeli munkahelyemről. Meséltem egy pár dolgot...Utána olyanokat mondott, hogy azt hittem, dobok egy hátast, hogy a csirke az unalmas, hogy azt ő is megunta, meg hogy én nem is ezt szeretem csinálni (azannyaköcsögit, miért tudná jobban, mint én, hogy mit szeretek csinálni???). És mikor másodjára is nemet mondtam, akkor rájött, hogy ez akkor tényleg végleges nem...és jött azzal, hogy pedig most fizetni is tudna érte...Addig eszébe sem jutott ez az opció...Nekem viszont utólag megfordult a fejemben, hogy mi lett volna, ha már az elején kapásból igent mondok?

Akkor az utolsó hetemet (egy ideig), amit a családdal tölthetnék, azt a lenti ÜTŐKÉPES csapattal tölthetném...Remek ;) És mivel a fizetés dolgot nem említette meg még az elején, akkor ha azonnal igent mondok, akkor fizetni sem jut az eszébe...Elképesztő...hogy még mindig ennyire megvezethetőnek tart...

És az egész itt nem fejeződött be. Felvenne nyárra május végétől szeptemberig...Majdnem mondtam: ANYÁDDAL SZÓRAKOZZÁL! Milyen munkahely lehet az, ahol elengedik jótékonykodni az embert 5 hónapra (mert ugye októbertől májusig nincs munka...hehe...)??? Vagy ha tényleg dolgozom, akkor legalább hétvégén ugorjak át...Persze, mert a szabadidőmet pont ővele akarom eltölteni...


Most érzem át igazán, mennyire megfogtam az Isten lábát ezzel a másik hellyel.



2014. május 22., csütörtök

Túl az Óperencián, Túl a Tengeren...Túl a Járványtanon....

Már csak 2 vizsgám van, az egyik holnap Élelmiszer-higiénia...És nem tudom, mit gondoljak róla....rettegjek? Vagy inkább relax (vagy ahogy a gimis angoltanárom mindig mondta: "RILEX" )?

Pár perce értem haza a színházból...igen, a színházból (Agyigó-részletek Szabó Magda verseiből és életrajzi regényeiből), ami önmagában vicc, hogy az ember miért megy színházba a vizsga előtti estén, de közben rájöttem valamire. Végül is ez egy ZÁRÓ vizsga. Ahol nem arra kíváncsiak, mit nem tudok, hanem arra, hogy mit tudok...tehát: én 8 napja foglalkozom ezzel az egésszel, ráadásul részt vettem egy 6 hetes gyakorlaton is, amiből (némi segédanyaggal) magam írtam meg a naplót. Innentől kezdve azt mondom: igen, tudok. És holnap is tudni fogok. És igen, sikerülni fog. Azért, mert magabiztos vigyorral a képemen ülök le azok elé az emberek elé. Pontosan ugyanúgy, mint 9 nappal ezelőtt. És akkor is végigmosolyogtam az utolsó tételt.

És nincs "de mi lesz, ha", mert nem lesz HA, hanem IGEN, SIKERÜLNI FOG!!!

És, tegnapelőtt végre felhívtak a csirkés cégtől, így tudom, továbbra is számítanak rám, legyen bármi is. Szóval nem kell a jövőmön aggódnom, egyszerűen igyekeznem kell holnap a legjobb formámat hozni. Júliusban meg irány Nyíregyháza :)

2014. május 13., kedd

Még egy nap

Még egy éjszaka, és itt az első megmérettetés.Járványtan. Néha úgy érzem, nagyon májer vagyok, néha meg úgy,hogy nem tudok semmit. Most is épp egy ilyen fázisban vagyok. Nem tudom, miért, de egyre nehezebben tudok koncentrálni....Áááááá, legyen már holnap délután és legyek már végre túl ezen az egészen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Az előbbi pillanatnyi elmezavar után lássunk valamit. Az tény, hogy szóbeli vizsgán sose szórtak még ki (1 kivétellel, de akkor tényleg nem volt százas a tudásom...), így holnap sem fognak. Ez most csak a szokásos "pre-exam" pánikroham. Azt hiszem, elég jó vagyok, mert az elmúlt 4 hétben csak 2 ilyenem volt :). 

2014. május 9., péntek

Péntek esti semmi

Néha már komolyan oda jutok, hogy még magamnak is elhiszem, hogy sikerülni fog. Mert sikerülni fog, jobban állok, mint azt a tegnapi nap alapján gondoltam. És most még az is eszembe jutott, hogy elgondolkozom rajta, mit is fogok tenni, amint végeztem, de inkább mégse. Nem vagyok babonás (annyira), de nem innék előre a medve bőrére :) Csupán a biztonság kedvéért :)
Ó, és egy remek hír, holnapra Rozi gyógyultan fogom hazahozni a bringadokitól :) Már alig várom :) Mitől vagyok ilyen vidám??? Csak nem a névnapi forrócsokitól? :D

2014. május 7., szerda

Mégegyhét

Még egy hét, és érkezik a következő megmérettetés. Hosszú volt az eddig eltelt 3 és fél hét, és még jön egy egész....Olyan az agyam, mintha egy nagy zsák volna, benne fésűkkel. Most jó, hogy csak ennyi van benne, de félek, hogy ha belekerül még egy, akkor össze kell préselni a már bent lévőket, és akkor összekócolódnak a fogaik...Ergo elfelejtem, amit megtanultam...Persze nyilván nem, de kezdek kimerülni. Pedig jövő SZERDÁN lesz a járványtan, csak egyre inkább nehezemre esik hinni magamban. Ráadásul Rozi "beteg", így szombatig bringám sincsen....Meg fogok hülyülni tőle...
De, ha már itt tartok, akkor megpróbálom "feldobni magam, az előbbiekből kiindulva:

Rozi szombatra meggyógyul, és kibiciklizem magamból a gondokat.

Jól állok a tételekkel.

Mindent tudni fogok, mindenre emlékezni fogok, ami igazán fontos. TUDOM.

Állatorvos leszek. TUDOM. Már az enyém, és nem veheti el tőlem senki!!!

2014. május 3., szombat

Már csak 3...

Igen, tényleg "csak" 3. Túl vagyok a védésen. A bírálótól ötöst kaptam, és a várakozásokkal ellentétben annyira nem izgultam, hogy végül bravúrosan sikerült a védés. Nem zavarodtam bele a szövegembe, jól feleltem a kérdésekre, így aztán "nem is tehettek mást", mint hogy ötöst adjanak. Így persze a vége is ötös lett. Külön megkaptam, hogy a legjobban sikerült védés az enyém lett :) Szóval most "Öröm és bódottá' ".


Ma túlestem az első pánikrohamon, ami abban nyilvánult meg, hogy először elkezdtem üvöltözni a papagájaimmal, és kiköltöztettem őket a fürdőszobába. A hím olyan hangos, hogy még 5 perc, és ketrecestül repültek volna ki az ablakon...mindketten...akkor meg szerintem az erkölcsi bizonyítvány is repült volna...
Aztán elkezdtem pótcselekvéseket végezni.: takarítás, szemöldökszedés (ez különösen fontos most, hogy még 4 hétig csak a tankönyveim látják a szemöldökömet), kifestettem a körmeimet, minden tétel után megszámolom, hány is hiányzik még a végéig, a fél órás "engedélyezett" biciklizésből 2 óra lett...stb. Szerintem ez a Salmonellák iránti rettegés. Mintha attól félnék, hogy nem tudom megtanulni. Pedig hát megtanultam a TBC-t is, és az E. coli-t is. Pedig azok "fingatósabb" tételek

Azóta persze visszaültem a könyvek fölé, és még magamban sem merek szitkozódni, pedig átkozottul jól esne. Csak tudom jól, hogy éppen az ellenkezőjét érném el vele. Márpedig én idén tavasszal lediplomázok. Ez a 3 lépés már csak bakugrás hozzá. Korábban még az államvizsga utáni terveimre is szívesen gondoltam, most meg nem merek , mert "mivanha....". Pedig nincs. Nem lesz, mert nem akarom. Sikerülni fog!!!!!

És egy kis motiváció:



"Mondok valamit, amit amúgy is tudsz. A világ nem csak napfény és szivárvány. Ez egy kegyetlen, undok hely, és bármilyen tökös srác vagy, térdre kényszerítenek ha hagyod, és soha nem engednek felállni. Senki nem tud olyan nagyot ütni, mint az élet, de nem az számít mekkorát ütsz, hanem, hogy mennyi ütést állsz ki, mikor talpon kell maradni. Bírni kell a pofont, és muszáj menni tovább. Csak így lehet győzni. Ha tudod, hogy mit érsz menj és küzdj meg azért, ami jár, és közben viseld el a pofonokat! Ne mutogass másra, ne mond, hogy nem te vagy a hibás, hanem ő, vagy ő, vagy akárki. Ez gyáva duma, és te fiam nem vagy gyáva, te jobb vagy annál!"





2014. április 28., hétfő

A finisben...

Igen, ez már tényleg a vége, a "legeslegvége". Egy csoporttárssal már visszafelé számolunk. Még 4. Csak hogy világos legyen, mi ez a négy apró dolog, ami elválaszt egyelőre az álmom beteljesedésétől:

4. diplomavédés
3. járványtan államvizsga
2. élelmiszer-higiénia államvizsga
1. állat-egészségügyi igazgatástan vizsga

Holnap lesz a védés. A dolgozatra ötöst kaptam a szakdoga-bírálótól :) . Most épp az ő kérdéseit válaszolom meg.

És igen, én is imádom a szomszéd kisfiú elektromos kisautóját, amivel napi négyszer fel-alá vonul az ablakom alatt...

És egy kis kikapcsolódás, mostanában ezt hallatom:




2014. április 11., péntek

Dsida Jenő: Édesanyám keze


A legáldottabb kéz a földön,
a te kezed jó Anyám
Rettentő semmi mélyén álltam
Közelgő létem hajnalán;
A te két kezed volt a mentőm
s a fényes földre helyezett…
Add ide, – csak egy pillanatra, –
Hadd csókolom meg kezedet!

Ez a kéz áldja, szenteli meg
A napnak étkét, italát
Ez a kéz vállalt életére
Gyilkos robotban rabigát,
Ez tette értünk nappalokká
A nyugodalmi perceket…
Add ide, – csak egy pillanatra, –
Hadd csókolom meg kezedet!

Hányszor ügyelt rám ágyam mellett,
Ha éjsötétbe dőlt a föld,
Hányszor csordúlt a bánat könnye,
Amit szememről letörölt,
Hányszor ölelt a szent kebelre,
Mely csupa, csupa szeretet! –
Add ide, – csak egy pillanatra, –
Hadd csókolom meg kezedet!

Ha megkondult az est harangja
Keresztvetésre tanitott,
Felmutatott a csillagokra,
Ugy magyarázta: ki van ott;
Vasárnaponként kora reggel
A kis templomba vezetett…
Add ide, – csak egy pillanatra, –
Hadd csókolom meg kezedet!

Lábam alól, ha néha, néha
El is tévedt az igaz út,
Ujjaid rögtön megmutatták:
Látod a vétek szörnyü rút! –
Ne hidd Anyám, ne hidd hogy egykor
Feledni birnám ezeket!…
Add ide, – csak egy pillanatra, –
Hadd csókolom meg kezedet!

Oh, hogy igy drága két kezeddel
Soká vezess még, adja ég;
Ha csókot merek adni rája
Tudjam, hogy lelkem tiszta még.
Tudtam, hogy egy más, szebb hazában
A szent jövendő nem veszett! –
Add ide, – csak egy pillanatra, –
Hadd csókolom meg kezedet!

A legáldottabb kéz a földön
A te két kezed, jó Anyám!
Mindenki áldja közeledben:
Hát én hogy is ne áldanám?!
Tudom megáldja Istenünk is,
Az örök Jóság s Szeretet! –
Némán, nagy, forró áhitattal,
Csókolom meg a kezedet!
1924

2014. február 28., péntek

A jövő....az a fényes jövő...

Bejegyzés helyett most egy saját FB bejegyzés, és a hozzá fűzöttek:

"Eddig azt hittem, csak az a nyomasztó, ha diploma után nem vár álláslehetőség....úgy tűnik, a fordítottja ugyanígy igaz...mikor nem csak te magad várod, hogy elsőre sikerüljön minden, hanem a jövendőbeli munkaadóid is...és még kevésbé akarsz nekik csalódást okozni, mint saját magadnak..."
Tetszik ·  ·  · kb. egy órája · Szerkesztve · 


Szóval a lényeg, hogy rájöttem, mi az oka annak, hogy nem tudok aludni...Végre elérkezett a várva-várt gyakorlat, a csirke-csoda, én meg annyira teljesíteni akarok, hogy magamtól is túl sokat várok el . . . ennek következtében meg annyira kikészítettem magamat, hogy nem tudtam aludni sem 2 hétig...Jaj, ma akkorát alszom, mint eddig soha :D

2014. február 22., szombat

Elcsúsztam a tyúkszaron...

Igen, ezt most szó szerint kell venni. Ismét visszatértem hát a csirkékhez, de most kicsit másképp. Nemhivatalosan  itt vagyok, hivatalosan másutt. El lett intézve, hogy itt lehessek, persze nem végig, csak 4 hetet, mert utána térhetek vissza a "kutyulikhoz-ciculikhoz"...
Pénteken az egyik telepen utána nyúltam egy csirkének, ami szerintem rontást küldött rám, mert bár ezeknek az ólaknak a bejáratánál mindig nedvesebb az alom, hát itt meg extrán az volt. Nem estem el, de annyira azért megcsúsztam, hogy megrándult a bokám, és most meg nem tudok leguggolni...Hát, ööö, elég kellemetlen. Ma kimentem a faluba a boltig, a szakadó esőben, hogy legalább megtornáztassam egy kicsit, de nem sokkal jobb.

Persze most ennek a bejegyzésnek a lényege nem az, hogy a fájós bokámon siránkozzak, az ettől függetlenül pont ugyanúgy fáj.

Ezen a héten 3 napot voltam telepeken (ezt most számoltam ki, de rájöttem, hogy csak azért tűnt 4-nek, mert sok helyen jártam: 1 előnevelő, 3 broiler és 2 tanyasi), de hulla vagyok. Mostanában elég nehezen tudok aludni, de még nem jöttem rá miért. Az előző gyakorlatra szintem mindig 9-re kellett mennünk, így 6:30-kor keltem. Most itt 8-ra vagy 9-re járok, de a szemben álló épületbe. Így tehát kelhetnék 7-kor is akár, de neem, én minden reggel 4-kor felriadok, és képtelen vagyok visszaaludni...És persze 9-fél 10 körül este le kell feküdnöm a sok kávé ellenére is, mert nem tudok ébren maradni...

És a dolog, ami egész héten motoszkált a fejemben. Kicsit másnak érzem a helyzetet, mint a legutóbb. Akkor még olyan lazán vettem a dolgokat, nem rettegtem az államvizsgáktól sem...sem attól, hogy hogyan fogom én ezt a helyet megszokni úgy, hogy magabiztosabb legyek. Ezen a héten éreztem úgy, hogy mintha semmit sem tanultam volna eddig. Pedig nem igaz. Én tudom a legjobban, hogy nem igaz... Nem fogok betojni a felelősségtől. Képes vagyok az új információk befogadására, az államvizsgákra képes vagyok önállóan felkészülni anélkül, hogy másoknak panaszkodnék róla.

Az alábbi pontokkal már korábban találkoztam, mostanában elég gyakran előveszem őket:

1. Azzal foglalkozz, amit szeretsz!
- állatorvos akartam mindig is lenni, most is, és az is leszek!

2. Segíts másoknak!
- ez azt hiszem, megy...

3. Alapozz az erősségeidre!
- erős vagyok, tanulékony, és ha valami érdekel, akkor még inkább


4. Ne hagyd, hogy szórakozzanak veled!
- ki merne szórakozni velem?


5. Szabadulj meg a negatív ismerőseidtől!
- pipa...

6. Ne kritizáld magad!
- igen, ez elég nehezen megy...


7. Találj példát, amivel azonosulni tudsz!
- elég hamar meglett...


8. Tanuld meg elfogadni a dicséretet!
- ez megy :)


9. Lásd meg a dolgok pozitív oldalát!
- még fejlesztés alatt áll...


10. Csak saját magadhoz hasonlítsd magad!
- hát igen...igyekszem...