Rájöttem valamire. Megint, a mai napon már másodjára.Az egyetemi élet elvett tőlem valamit, ami most borzasztóan hiányzik. És ez nem más, mint az idealizmusom.
"Az idealizmus köznapi értelemben olyan eszmerendszer, amely a világban közvetlenül nem tapasztalható, nem érzékelhető elvek, eszmék („ideálok”) létezésében és igazságában hisz (például Isteni gondviselés, a társadalom jobbítása, lovagi erények stb.)" / Wikipédia /
Eddig eszembe sem jutott, de pár perce olvastam egy évfolyamtársam levelét, és beugrott, hogy milyenek is voltak az első idők a SZIE ÁOTK-n. Akkoriban úgy gondoltam, ez simán menni fog, elvégre én vagyok a család esze. És ment is minden, de nagyon nehezen dolgozom fel a kórbonctan bukást. Pedig meg fogom csinálni, és visszaküzdöm magamat a csúcsra. Elvégre nem véletlenül szeretnék én ezzel foglalkozni. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy felkeresem azt a rendelőt a kerületben, méghozzá február elején. Gyakorlati tudást fogok szerezni, felkeresem Fodor Kingát, hogy segítsen a szakdolgozat ügyében, és igenis kiharcolom magamnak, hogy megszerezzem a doktori címet. Mert nem lehet véletlen, hogy ezt a hatalmas állatszeretetet és természettudomány iránti érdeklődést az Isten belém oltotta. Ennek célja kell hogy legyen. Én pedig véghez viszem, főleg most, hogy van még másfél évem minderre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése