Vizsgaidőszak

"Ha félek, magamhoz húzom a félelmem tárgyát. Megjelenik. Azzal festem a falra, hogy elgondolom, hogy teret engedek neki, hogy az aggodalmammal, a pesszimizmusommal magam éltetem."

/Tisch Ferenc/

Eme csodás hat hét a vége felé közeledik. És mint így, én meg a kétségbeesés határait feszegetem. Még két hét és két vizsga. De most ügyes leszek, és egyiket sem rakom át másik időpontra. Nem azért, mert az egyik esetben meg sem tehetem, mert ugye nincs is másik vizsgaidőpont. Hanem mert...mert meg akarom őket csinálni két hét alatt, mert elegem van az itthon gubbasztásból és a tövig lerágott körmökből. Más is parázik ezen, nem csak én. Tehát tulajdonképpen én még egészen jó vagyok. És nem lesz szükségem a dékáni vizsgára, mert arra nem szeretnék alapozni. sikerülni fog mindkét vizsga, mégpedig elsőre. És most kikapcsolom a gépet.

Kóbor lélek visszatér...ismét

Vajon mitől függ egy vizsga sikere? Az, hogy valaki mennyire tanul, vagy hogy mekkora az önbizalma? Szerintem ez a kérdés nem csak engem foglalkoztat, hanem másokat is. De azt hiszen, talán kijelenthetem, hogy a mi egyetemünkön ez fele-fele arányban. Mert ha valaki megtanulja az anyagot, az még nem elegendő. El kell hitetnie magával, hogy valóban tudja, és nem jöhet közbe semmi váratlan esemény, ami romba döntené a magabiztosságát. Mint az én esetemben. Rájöttem, hogy ha az elejétől fogva megpróbálom úgy nézni a dolgokat, hogy szeretek tanulni új dolgokat, és hogy néha csak az az akadály, hogy túl sokáig foglalkoztam valamivel. Mert hiszen nálam nem gond az, ha sokáig kell tanulnom. Néha szinte még élvezem is, de komolyan. És innentől kezdve ha a tanulás része megy, akkor már tényleg csak az marad hátra, hogy hinnem kell magamban. És abban, hogy képes vagyok bármire, ha igazán akarom. Mert mint tudjuk, az élet nem csak napsütés meg szivárvány :) Mert az is van benne épp elég, no meg hát a félelmek és önkínzás birodalmából vezető kiút éppen ide vezet. De állnom kell a pofonokat, amiket az élet ad. Azt, hogy néha nem sikerül valami, hogy leszűröm a következtetéseket, és hogy nem mindig másokat hibáztatok azért, ami történik. És ha tévedek, akkor javítok magamon, és akkor minden sikerülhet. Mert ha előre rettegek attól, amit ide le sem merek írni, akkor van esély rá, hogy bekövetkezik. De erre nem is szabad gondolni. Nem azért tanulok, hogy ama rettenetes végkifejlet ne következzen be, hanem azért, hogy sikeresen befejezzem ezt a félévet, hogy boldog ötödévesként folytathassam azt, amibe négy éve belekezdtem. Az állatorvosi egyetemet. És most ez a fontos.

Kóbor lélek visszatér...

Kóbor lélek visszatér, de csak annyi időre, hogy megossza veletek élete legkedvesebb videóját.

Íme: Rocky -rendkívül hatásos-motivációs üzenete:

"...Mondok neked valamit, amit már úgyis tudsz.A világ nem csak napsütés meg szivárvány.Ez egy aljas, undorító hely.És nem érdekel, milyen kemény vagy,térdre fog kényszeríteni,és ott is ragadsz, ha hagyod magad.Se te, se én nem tudunk olyan keményen ütni, mint az élet.Nem lényeges, milyen keményen ütsz.Hanem mekkora pofonokat viselsz el, és mégy tovább előre. Mennyit bírsz ki, és menni tovább előre. Így kell győzni. Ha tudod, hogy mit érsz, kérd meg az árát, de a pofonokat is el kell fogadni, nem ujjal mutogatni,
hogy emiatt vagy amiatt az ember miatt nem érted el azt, amit akartál. A gyávák teszik azt,
és te nem vagy az. Te jobb vagy annál..."

...és itt a videó,természetesen TeCsőről:

http://www.youtube.com/watch?v=qcB4iLvV9G4

A lényeg a fontos...már akinek

Hát, csak az a kérdés, hogy kinek mi a lényeg. Apám a minap kedvesen megjegyezte, hogy ha én is a Képzőre felvételiztem volna, akkor én is kapnék 5ösöket, mint a húgom. Rendkívül figyelmes megjegyzés volt, apámnak úgy tűnik nem az a fontos, hogy ki mit tanul, vagy hogy mennyit, hanem az, hogy hányast kap érte. 

Csak az a gáz benne, hogy nem gondolkodik el azon, hogy húgomnál egy szigorlatra való felkészülés időigénye is kevesebb, mint nekem egy egyszerűbb, kétkredites vizsga. Mégis milyen alapon hasonlítja össze kettőnk teljesítményt, ha egyszer ég és föld a két egyetem??! Az enyém komoly diplomát ad a legvégén, az övé meg egy barkácsolós büfészak, és a papírját altestének kitörlésére fogja tudni használni. Nagyjából. Nem azt mondom, hogy nekem meg lazán megy majd a munkakeresés, de talán mégis egyszerűbb lesz egy kicsit.

Tudom, ezen aztán igazán nem kellene bosszantanom magam, de idegesít, hogy így gondolja. Oké, tudom, hogy nem vagyok éltanuló. De nagyon nagy a nyomás, az én önbecsülésem amúgy is kb. a béka feneke alatt van, és ilyen és hasonló beszólásokkal nem sokat segít a helyzeten. Nehezen veszem rá magam a tanulásra, sajnos ez van, nem lustaságból, hanem mert szorongós vagyok. Apu azt gondolja, hogy ezt pár biztató szóval pikkpakk meg lehet oldani. Pedig elképzelni nem tudja, milyen  nehéz dolgom van. És nem azért, mert sokat kell tanulni, hanem mert mindig félek, és az kattog az agyamban, hogy mi lesz, ha... . Márpedig ez nem a legjobb dolog, így tehát az én esetemben egy vizsga nem azért nehéz, mert ténylegesen az, hanem mert mindig azzal kell kezdenem a tanulást, hogy legyőzzem halogatós, problémakerülő, szorongós természetemből fakadó félelmeket. És ez nem egyszerű, pedig millió féle megoldást kerestem már rá, de igazán bevált módszert, azt hiszem legalábbis, nem sikerült találnom. Még jó, hogy a család arra van, hogy támogasson és biztasson. Nos ez nálunk épp az ellenkezője.

A munka ünnepe...

Tegnap kaptam egy sms-t, hogy ha van kedvem, menjek bringázni egy nagyobb túrára. Kiderült, hogy Esztergomba megyünk kocsival, és onnan pedig egy 130 km-es felvidéki túrát teszünk. Gondoltam én, milyen jó, végre egy kis mozgás a "kötelezően kiszabott punnyadás" után, amit a foghúzás miatt el kellett viselnem. Egyből belementem a dologba, mentünk is ma reggel, kiértünk Esztergomba, bő fél óra múlva a többiek is megérkeztek és elindultunk csinos kukás-narancssárga mellényünkben. Minden tök szép és jó volt, én irtó boldog voltam attól, hogy megint tekerek. Mindez az illúzió összesen 10 percig tartott, ami alatt megtettünk kb. 260 métert, amikor is megadta magát a biciklim hajtókarja, és lerepült. Egy darabig még agonizáltunk azon, hogy keressünk-e szerelőt vagy valami szerszámot, amivel meg tudjuk szerelni, de aztán abban maradtunk, hogy az egyik tag megcsinálja a bringámat jövő hétre. Így aztán bringa be a kocsiba,többiek visszatértek a tekeréshez, én meg át a városon és fel az első pesti buszra. 

Mondanom sem kell persze, hogy mérhetetlenül csalódott vagyok. Olyan érzés, mintha megcsaltak volna. Márpedig én tudom milyen az. És nem gondoltam, hogy ha egy egyszerű, két kerékkel rendelkező tárgy bedobja az unalmast, akkor az pont ilyen érzés. Én már lélekben felkészültem arra a katartikus élményre, amit a130 km letekerése után a kényelmes kocsiülés és a korábban felszabadult endorfin hatása  együttesen vált majd ki. És ez most teljesen kimaradt, helyén tátongó űrt semmi sem tölti ki. És most tekerés helyett elb@sztam a napot, nem mozogtam semmit, és még szomorkás a hangulatom is. És persze még mindig nem hiszem el, hogy az a tetves hajtókar már megint nem jó!!!!!!!!!!!!!!!!!!És jövő héten tényleg agyonverem a szerelőt azzal a mocsok hajtókarral...

Benjamin Franklin számadása életéről (részlet)

"Úgy kívántam élni, hogy ne vétsek soha, s legyőzzem a természeti hajlam, szokás és társaság kísértéseit. Mivel tudtam, vagy legalább azt hittem: tudom mi jó s mi rossz, elgondolkodtam miért is ne cselekedhetném mindig az egyiket és miért ne kerülhetném el a másikat messzi. Azonban hamarosan látnom kellett, hogy nagy fába vágtam a fejszémet. Míg minden igyekezetemmel egyik hibámat tartottam szemmel, észrevétlen becsusszant a másik; a szokás rajtaütött a figyelmetlenségen; a hajlandóság néha erősebbnek bizonyult a meggondolásnál. Végül megbizonyosodtam afelől, hogy magammal kötött elvi megállapodásom, mely szerint az erkölcsösség egybevág legszemélyesebb érdekeimmel, nem elegendő ballépéseim megakadályozására; megcsontosodott rossz szokásokat kell letörnöm, majd jókat megszereznem és elplántálnom, mielőtt viselkedésem egyenletes helyességében megbízhatnék. E célból a következő módszert dolgoztam ki.
Tizenhárom erény címszavába gyűjtöttem mindazt amit magam elé mint szükségest vagy kívánatost tűztem, majd minden címszóhoz mellékeltem egy rövid utasítást az erény mibenlétéről. Az erény címszavai s a hozzá fűzött címszavak így hangzottak:
1. MÉRTÉKLETESSÉG
Ne egyél a tunyulásig, ne igyál a részegségig.
2. CSÖND
Csak úgy szólj, ha a magad vagy mások javát szolgálod; kerüld a fecsegést.
3. REND
Legyen meg minden holmid helye; legyen meg minden tevékenységed ideje.
4. HATÁROZOTTSÁG
Határozz mit kell tenned; hiánytalanul tedd meg amit elhatároztál.
5. TAKARÉKOSSÁG
Csak úgy költekezz, ha mások vagy a magad javát szolgálod; ne pocsékolj.
6. SZORGALOM
Ne veszíts időt; hasznos dolgon munkálkodj mindig; mellőzz minden fölös tevékenységet.
7. ŐSZINTESÉG
Bántó módon senkit félre ne vezess; jámboran s méltányosan gondolkodj, s ha szólsz eképpen szóljál.
8. IGAZSÁG
Senkit igaztalanul meg ne sérts; iránta való kötelességed el ne mulaszd.
9. MÉRSÉKLET
Kerüld a végleteket; de légy türelmes a legvégső határig azok iránt, akik megsértenek.
10. TISZTASÁG
Ne tűrd sem tested,sem ruhád, sem környezeted tisztátalanságát.
11. NYUGALOM
Állj ellent az apró bosszúságnak; a hétköznapi és elkerülhetetlen hibák ne zavarjanak.
12. MAKULÁTLANSÁG
Ritkán élj a kéjjel; céljának egészségedet vagy a nemzést tekintsd; csömörig, erőd fogytáig, mások vagy magad békéjének, jóhírének rovására ne űzd.
13. ALÁZAT
Kövesd Jézust és Szókratészt
Lévén szándékom mindezen erényekből életmódot formálni, úgy véltem nem volna tanácsos, ha figyelmemet egyszerre osztom meg valamennyi között, hanem egyenként építem őket életembe; s mikor az egyik már véremmé vált, akkor térek a másikra, és így haladok tovább, míg végére nem járok mind a tizenháromnak. Minthogy pedig némely erények előbbi elsajátítása könnyítheti dolgomat a továbbiakban, e célszerűségi sorrend szem előtt tartásával formuláztam meg az erények lajstromát.
Elsőül állítottam a Mértékletesség-et, mert az elmében hűvös tisztaságot teremt, mely oly fontos, ha résen kell állnunk megcsontosodott szokásaink szüntelen vonzása és az örökös kísértések ellenében. Emez erény teljes birtokában könnyebb megfelelni a Csönd parancsolatának. Vágyam az volt hogy tudásom is gyarapodjék, míg erényeimet öregbítem, és meggondolván hogy a beszélgetések során több tudományra tehet szert az ember a füle, mint a nyelve útján: igyekeztem tehát letenni a fecsegés, szójátékfaragás, tréfálkozás szokásáról, mely csak a semmirevaló társaság előtt kedves, épp ezért az erények sorában második helyre a Csönd-et tűztem. Ettől s a soron következő Rend-től reméltem, hogy több időt biztosítanak mind erénytervezetem valóra váltásához, mind tanulmányaimhoz. Ha pedig a Határozottság egyszer véremmé válik, megerősíti majd akaratomat a további erények birtokba vételéhez; Takarékosság és Szorgalom megszabadít megmaradt adósságaimtól, majd jóléthez és anyagi függetlenséghez segítvén megkönnyíti az Őszinteség és Igazság gyakorlását, etc., etc.
Majd eszembe vettem, hogy Püthagorasznak az Arany Versek-ben adott tanácsához híven önvizsgálat volna szükséges naponként; ehhez pedig a következő rendszert dolgoztam ki. Kötöttem egy kis könyvet, melyben minden erénynek külön lapot nyitottam. A lapokra hét-hét hosszanti vonalat húztam, megjelölvén mindeniket egy-egy erény kezdőbetűjével. E keresztvonal mentén, a hét megfelelő napjánál kis fekete ponttal jelölhettem, milyen hibát találtam a napi önvizsgálat során.
Egy lap képe:

Mértékletesség: Ne egyél tunyulásig; Ne igyál részegségig.
	H	K	Sz	Cs	P	Sz	V
M
Cs		*	*
R	*	*	*			*	**
H		*			*
T	*
Sz				*
Ő
I
M
T
Ny
M
A

Úgy határoztam hogy egyheti szigorú figyelmet szentelek minden soron következő erénynek. Ilyenformán az első héten legfőbb gondom az volt, hogy legcsekélyebbet se vétsem a Mértékletesség ellen, a többi erényt pedig sorsára bíztam, csupán a táblázaton jelöltem esténként a nap egyéb vétkeit. Az első héten sikerült is tisztán tartanom első soromat, melyet az M betű jelölt, s föltehettem, hogy az erény immár szokássá erősödött bennem; megkíséreltem tehát figyelmemet a második erényre terelni, hogy a következő héten már a két első sorom tisztán álljon. Ily módon járván az erények végére, egy tanfolyamot tizenhárom hét alatt fejeztem be, s minden évben négy tanfolyamra jutott idő. S miként a kertész sem esik a gyomlálásnak kertszerte, mert erejéből nem telnék minden dudvára-gazra, hanem sorra veszi az ágyásokat, hasonlóképpen reméltem bátorítást és erőt a lapok fokozatos megtisztulásától az erényekben való öregbedésemhez, míg majd néhány tanfolyam után boldogan lapozgathatok makulátlan könyvemben naponkénti önvizsgálataim során.
Valójában javíthatatlannak éreztem magam a Rend dolgában; most pedig, hogy megöregedtem és ki-kihagy az emlékezetem, fájdalmasan sínylem javíthatatlanságomat. Mindazáltal, bár a tökélyig soha nem jutottam vágyam- s fáradozásaimmal, mégis a merő fáradozás jobb és boldogabb emberré tett, mintha meg sem kísértettem volna a célt; … remélem, hogy utódaim közül egynéhány követi példámat, s hasznát a maga javára fordítja.”

Csak egy...

"Nem akarlak és rád gondolok, menekülnék és nem tudok, nyugalom kellene, béke, csend, de itt visszhangzol, idebent."
(Szabó Lőrinc)