Kedd este

Beszélgettünk ma az egyik gyakorlaton. Kórbonctanon,bár tulajdonképpen a coli-hasmenéses malac helyén akár lehetett volna az ebéd is, és a helyszín lehetett volna a menza. A lényeg, hogy szóba került, hogy az, hogy az ember reggeltől estig benn dekkol az egyetemen, nem jó, mert egyre fásultabb lesz tőle az ember. Nehéz is tulajdonképpen kizökkenni. Múlt héten már-már engem is elkapott ez a mókuskerék-érzés. Hogy az ember csak megy és megy, de ha van is ideje pihenni, akkor sem lesz az már valódi pihenés, mert a napközben megivott orbitális mennyiségű kávétól nemcsak a kezei remegnek, hanem már az agya is. Tulajdonképpen ez néha úgy nyilvánul meg, mint valódi stressz, amikor az embernek csak aludni van kedve, valamikor meg abban, mint nekem is most, hogy féktelen energiát érzek magamban bármire. Legyen szó arról hogy másszuk meg a Mount Everestet, vagy hogy tanuljunk ma még valamit.

Arról is szó esett, bár akkor már csak az egyik fiúval beszélgettem, hogy tulajdonképpen sokkal egyszerűbb lenne bármit megtanulni, hogyha úgy állnánk hozzá még akár egy szigorlathoz is, hogy meg tudom tanulni, szeretem, érdekel stb. Meg az is érdekes, hogy vajon miért van az, hogy az ember, mikor gyerek, olyan 10-12 éves forma, akkor hihetetlenül érdeklik a dolgok, és annyi minden megmarad benne. És persze ezt most magamra is értem. Fura, hogy annyira tartok a vizsgáktól, hogy már a felkészülés alatt rettegek, és ez érezhető, mert visszafog. Nem akarok fogadkozni, mert úgysem tartom be, hiszen ismerem magam. Elég könnyen találok kifogást bármi ellen. És irtó könnyen meg tudom győzni magam arról, hogy igazam van. Egy dolog miatt irigylem kicsit a gyerekeket, az pedig az, hogy sokkal kevesebb bennük a félelem bármi iránt, beleértve a tanulást is.

Csak...csak úúúgy :)

Tudom, hogy ez már minimum a harmadik olyan bejegyzés, aminek ezt a nem túl fantáziadús nevet adom, de ennek oka van. Mégpedig az, hogy vannak napok, amikor igazából semmi érdemleges dolog nem történik velem, csak éppenséggel az a sok-sok apró - talán mások számára érdektelennek tűnő-esemény, ami mégis megesik, összeadódva valami egészen érdekes, pozitív felhangot adnak a napomnak. A sok vicces, vagy éppen szívet melengető történés, amiken szabadidőmben képes vagyok órákig merengeni.Persze nem egyhuzamban, hanem mondjuk buszon ülve, egy unalmasabb órán.  :)
peace&love kiskaticabogaar

:S

“Aki meg akar tenni valamit, talál rá módot, aki nem, az talál kifogást.”
(Stephen Dolly)

Agy,nagy vagy

"Agy kikapcs, aztán bekapcs és átkapcs"...Kicsit se látszik, hogy fáradt vagyok ...:S De tényleg, agyilag nem kicsit zokni. Ma a délutánomat a laborban töltöttem. És most már fogalmazni sem egészen úgy tudok, mint ahogy délelőtt tettem.Vagy más egyéb alkalommal. Délután alatt pedig azt értem , hogy ebéd után átslattyogtam a járványtanra, kb. fél egyre, aztán ott is ragadtam fél hétig. És ma még tanulni kell. Holnap meg 5kor kelés és irány Üllő, Norbi meg kitalálta, hogy menjünk 10 perccel korábban. Érdekes lesz. És persze mivel a füzetkémet otthagytam, reggel még be kell mennem a laborba. Remélem Reni ott lesz, különben mehetek vissza délután...Sertésszagúan meg aztán talán mégse kélne bemennem a városba :).

Hétfő...újra

Egyre gyorsabban repül az idő.Ahogy telik el egyre több hét a szorgalmi időszakból, úgy egyre közeledik a vizsgaidőszak is. És jobbnál-jobb fakultációs és egyéb előrehozott vizsgák.

És bizony elérkezik lassan az október vége, így le kell adnom a szakdolgozatom/ TDK-dolgozatom első oldalát, Ami nem egy egyszerű dolog, mert ZZ egészen más formátumot kér, vagyis inkább vár el tőlünk, mint amit az egyetemi szabályzat előír. Érdekes.Mármint az, hogy el kellene döntenem, hogy mi legyen a forma. Nem szeretném 2 verzióban elkészíteni. Azt hiszem, a legjobb az lesz, ha inkább az egyetemi szabályzatot követem, de az 1 oldal helyett írok egy hosszabb lélegzetvételű, de most már kellőképpen tagolt kis szöveget. Most viszont lelépek, hogy immáron formát ölthessen a kézzel írott verzió gépelt formátumban is. Bár van egy olyan érzésem, hogy ez most legfeljebb fél oldal lesz, és hét közben szülöm meg a maradék fél oldalt :).Tulajdonképpen nekem így még mindig jobb, mert most tényleg látom, hogy a többiek mennyit szenvednek ezzel az egésszel. Mármint azok, akik idén adják elő. Kíváncsi leszek rá, hogy mi mit alkotott. Hajninak meg szurkolok, hogy sikerüljön befejeznie az egészet. Szegény nagyon kínlódik vele.De valahogy csak összejön majd :)

peace&love kiskaticabogaar

Egy élménydús péntek...

Azt hiszem, ez végre egy olyan pénteki nap volt benn a laborban, amit végre tényleg élveztem, méghozzá úgy, hogy valószínűleg sikerült nem elrontani semmit. Jó, ez persze azért nem teljesen igaz. Már hogy kivételesen sikeresen beleraktam az agarózgélbe a Gel Red festéket, csak éppen megszaladt kicsit a kezem és így a megfuttatott gélen aztán a PRRS DNS-band úgy világított, mint a telihold...Tehát remélem szerdán nem felejtem el a dolgot, és akkor kihigítom egy kicsit az egészet, mert hát így kicsit használhatatlan lett. Az a fura, hogy azt hittem, azért lett olyan csuda fényes az egész, mert esetleg többet mértem bele a kelleténél a DNS-ből meg a markerből,de mind1, már nem lényeg. A fontos., hogy végre sikerült megcsinálni többé-kevésbé rendesen valamit.

Élménybeszámoló: érdeklődés hiányában elmarad

Igazából meg sem kéne lepődnöm azon, hogy a művészekből,tanárokból és műkedvelő "orvosokból" álló kis családomat abszolút hidegen hagyja, hogy én mit csinálok, amikor nem vagyok otthon. Természetesen az egyetem falain kívül töltött időre gondolok. Néha elkezdek mesélni valamit, de úgy tűnik, csak nekem vicces, csak én értem, közben meg annyira kikívánkozik belőlem mindaz, ami napközben velem történik, hogy néha úgy érzem, szétrobbanok tőlük. De nem mesélek nekik semmit, mert hiába érdekes, mintha a levegőbe beszélnék. Múltkor 5 percig magyaráztam valamit, mire öcsém visszakérdezett, hogy "most egyébként hozzánk beszélsz?". Éljen a tapintat. Én bezzeg hallgathatom végig a zsidó vicceket, a nyugdíjba ment lepukkant művésztanárok hülyeségeit, a szeretőket, a hetente váltogatott barátnőket, a férjek,vőlegények és menyasszonyok hülyeségeit. Pedig egy bizonyos szint után már én is leszarom magasról. És akkor ezek után csodálkoznak azon, hogy én állandóan szorongok, meg befelé forduló vagyok. Mert ugyan magyarázhatom nekik,hogy mennyire letört, hogy az első PCR, amit egyedül csináltam, nem sikerült, hogy nem tudok buborékmentesen pipettázni, hogy az első agar, amit öntöttem, olyan hullámos lett, mint a Balaton. Nem értik, és sajnos a jövőben még kevésbé fogják érteni. Sürgősen találnom kell egy megfelelő beszélgetőpartnert, aki hajlandó hasonló, az átlagoshoz képest magasröptű beszélgetésekhez, különben felfalnak az érdekesnél érdekesebb élmények. Pláne mióta az MTA-n vagyok, csudijó és vices meg érdekes dolgok történnek velem, csak kár, hogy pont a család az, akik szarnak rá magasról. Nekik ez valószínűleg csak annyit jelent, hogy csinálok valamit, amit ők nem értenek, és ez csak bonyolultabb lesz, így bele sem akarnak folyni. Vagy egyszerűen nem tartják érdemesnek a mondanivalómat arra, hogy meghallgassák. Mondhatom, szép jövő.

peace&love kiskaticabogaar