Hűha, hol is kezdjem, hát tényleg zajlik, több fronton is egyszerre.
Kezdem a munka részével, mivel emiatt kezdtem el írogatni ma....
Három hosszú hét betegség után, végre visszatértem dolgozni. Furcsa volt újra visszaszokni, mert ilyenkor az ember nem leli a helyét, azt gondolja kicsit, hát, ha ezek kibírták nélkülem 3 hétig, minek jöttem vissza dolgozni? De persze némi szenvedés és agyalás árán rájöttem, hogy nyilvánvalóan szükség van a munkámra, hiszen néha magam is úgy gondolom, hogy még én is kevés vagyok a saját telepeim ellátására. De persze ehhez kellett ismét 3 hét.
Aztán sokasodott, nehezedett a munka az utóbbi 2 hétben, én meg fáradtam, és bár gyakorlatilag leszoktam a kávéról, mégis egyre többet agyaltam különböző okoknál fogva azon, hogy talán nem jól dolgozom, talán "szarul csinálom", csak már annyira reménytelen vagyok, hogy feladták. Pedig nem, és mikor a minap a főnökömmel egy közös boncolás apropóján végre tudtunk beszélni, kijelentette, nem érti, hogy miért gondolom egyáltalán azt, hogy elégedetlenek velem. Mert nem. És ezen felbuzdulva milliónyi új feladatot bízott rám, hogy az elképesztő... Változtatni fogunk egy csomó dolgon, pl.: ahogy/ahol eddig dolgoztam, heti jelentést kell írnom stb.
Ami pedig a magánéletemet illeti, felcsillant a remény, hogy nem maradok vénlány :)
