Csak egy...

"Nem akarlak és rád gondolok, menekülnék és nem tudok, nyugalom kellene, béke, csend, de itt visszhangzol, idebent."
(Szabó Lőrinc)

Tűz...

Nem tudom, más hogy van vele, de én valami fantasztikus eufóriával vegyes félelmet érzek, ha tüzet látok. Ma pedig volt tűz. Nagy. A bánya, ami már évek óta nem "gyulladt ki", most égett. Megint. Sőt, egészen fantasztikus volt a látvány. A domb mögött húzódott a sáv, ami lángolt. A tűz fénye kísérteties narancsvörösre festette a füstöt, ami gomolyogva szállt tovább a lovarda felé, miközben a domb és a rajta növő csonka, levéltelen fácskák sötétben maradtak. Az egyik közülük egészen olyan volt, mintha a fák között egy loncsos hajú, fekete lobogó köpönyeges férfi állt volna, aki élvezettel nézi, hogyan fal fel a tűz mindent, ami az útjába kerül. Ha lenne hozzá tehetségem, megfesteném, annyira gyönyörű volt...

Anyum hívta a tűzoltókat. Gyorsan eloltották. De annyira szép volt...és minden tiszteletem a tűzoltóké...

Új, vagy csak a régi, valami rég elfeldett

Kicsit akadozik az írás, térben és időben is. Apu TV-t néz, ami azt jelenti, hogy az agyam is kihagy, és ötpercenként figyelmeztetnem kell magamat, hogy folytassam, amit elkezdtem. Eltűnt ugyanis az édes kis narancssárga füldugóm, ami olyan, hogy ha valaki a fülembe üvölt, én azt is suttogásnak hallom vele. Ez benne a legjobb. Pár dologról akartam ma csak írni. Egyik az, hogy megjelent az új, csodás gyógyszertan jegyzet második része, benne az én még csodálatosabb ábráimmal. Boldog vagyok, a család meg büszke rám. És tegnap előtt meg már el is küldtem a következő kötet első ábráit.De erről ennyit, nem fényezem magam tovább :P

Körülöttem őskáosz van, rendet kellene tenni, mert amíg nincs rend, az agyamat a kórbonctan helyett nem köti le más, csak a szétszórt ruhák, mosatlan kajás dobozok és az új gyógyszertan jegyzet, amik szanaszét hevernek sok másik könyv, füzet, és toll mellett. Minden nap elhatározom ugyanis, hogy na, tanulok, és ha elfáradtam, akkor meg rendet rakok. Ezt azt hiszem 4 napja húzom. Egyelőre nem vagyok túl hatékony.

Viszont, sikerült életem első normális miniprepjét összehozni, a jó ég tudja, hogyan, de sikerült. És végre minden band jól látszik. Még ha eredetileg a ligálás nem is sikerült valószínűleg. És emiatt ott folytatom, ahol 3 hónapja elkezdtem . De szeptember óta ez az első igazi sikerélmény, ami a laborhoz köthető. Kép van, de feltölteni nem tudom, mert nem működik a Picasa.

peace&love kiskaticabogaar

Már csak azért se....

Már csak azért sem fogok a 100. bejegyzésbe semmi különlegeset írni. Tulajdonképpen miért is kéne. Hiszen ez az egész "kerek-dolog" egy mesterséges kreáció.Tulajdonképpen sokkal inkább azon bejegyzéseket kéne "ünnepelni", amik az embernek igazán fontos szám alatt íródnak. Például egy 18. születésnap, egy 5ös dolgozat. Na, de akkor a lényeg. Első kisállatos éjjeli ügyeletem krónikája, amit az alábbi, a tanszékvezető úrnak írt levelem tud legjobban demonstrálni.

"Tisztelt Tanár Úr!

A március 31.-én, az éjszakai ügyelet alatt a Kisállat Klinikán történtekkel kapcsolatban keresem Önt. Ezen az éjszakán hárman voltunk beosztva kötelező, ketten pedig önkéntes ügyeletre. Fél 11-ig nem volt semmi gond, így ketten maradtak az intenzíven, mi többiek pedig elmentünk aludni,és beosztottuk, ki mikor kel fel ügyelni. A probléma ekkor kezdődött. Először néhány ittas külföldi hallgató a saját kutyáját kereste üvöltözve a folyosókon, miközben nekik semmi dolguk nem lett volna ott. Többszöri kérésünkre sem hagyták el az épületet(velük reggel találkoztam is, benn aludtak, de nem tudom, hogy hol). Ezután két másik,ugyancsak ittas hallgató, akiket nem ismertem fel, egymást tologatták egy betegszállító asztalon, ami egy doboz sört is otthagytak. Az Equus Napok miatt ezen az estén az Equus Klubban buli volt, így éjfél tájt elkezdtek beszállingózni a Klinika benti mosdójára azok az ittas hallgatók, akik az ujjlenyomatos leolvasóval be tudtak lépni (tehát főleg negyedévesek, de volt köztük ötödéves is). Többször kértük őket, hogy fejezzék be az üvöltözést a folyosókon,és menjenek ki a hallgatói szobából, ill. az épületből, ahol semmi keresnivalójuk nem volt, mivel egyikük sem volt beosztva. Volt közöttük pár csendesebb egyén is, aki csak beszélgetni jött be (de nekik megint csak nem kellett volna bent lenniük a klinikán). Később, mikor kicsit lecsendesedtek, a hallgatói szobába bejött egy pár, akik úgy gondolták, hogy mint egy ingyen szállóban, fent fognak aludni a galérián. Kérdésemre, miszerint ügyelnek-e, azt felelték, nem, így végül ők kimentek az épületből, mert nem engedtük, hogy a még ügyelő két hallgató helyére lefeküdjenek. Végül mikor rám került a sor az intenzíven, már csak egyvalaki volt rajtam kívül, akinek nem kellett volna bent lennie. Ő a saját állítása szerint azért maradt bent, mert félti a Daisy nevű németjuhászt, akit éjszaka gyomorcsavarodással hoztak be, és most az enyhén illuminált állapotban lévő sebészek és asszisztensek műtöttek.(Ezt én magam nem tudom megítélni, mert a sebészekkel nem találkoztam az éjszaka alatt, és egy józan asszisztens hozta be a kutyát). Mindezeken felül nem történt semmi rongálás, amit észrevettünk volna, vagy esetleg személyi sérülés. Mindenesetre vállalom a "besúgó" szerepét, amit ezek után nyilván a nyakamba varrnak az ominózus évfolyamtársak, de azt hiszem, nem csak a magam nevében beszélek, mikor azt mondom, hogy egyszerűen felháborító, amit egyes hallgatók megengedtek maguknak a múlt éjjel. Remélem tudnak tenni valamit ez ügyben. "
Azt hiszem, a fenti sorok valóban hűen tükrözik tegnap esti élményeimet ;)

peace&love kiskaticabogaar

Váci Mihály: Hegedű

Ordítanék utánad, de hiába:
oly néma vagyok, béna, mint az állat,
és mint a kő, mely megütött, s utána
ha belerúgsz, még felvérzi a lábad.

Hegedűként, felsodort idegekkel,
kiszáradva és megfeszülve élek,
oly vágyakkal utánad, hogy vonótlan
sikolt, szikrázik belőlem az ének.

Jön és megy...jövünk, megyünk...

Ezennel örömmel (?) tudatom, többé nem leszek eme nemes kollégium tagja. Hazaköltözöm. Oka elég sokrétű, mindenesetre eléggé megalapozott. Először is, úgy tűnik, apukám hajlik arra, hogy a jövőben fejhallgatóval nézze a TV-t, így aztán nincs más hátra, mint hogy hazaköltözzek. Másik ok, hogy rettenetesen hiányoznak a többiek. Boldi hülyeségei, Zsófi kamaszos szenvedése, Sárika és Berti, így együtt, ebben a formában. És persze Dávid, Szilvi,Gergő és Lilla is, meg apu és anyu. De a legeslegjobban anyucikám, és a vele való beszélgetések.A harmadik ok pedig az, hogy úgy tűnik, legjobb barátnőm az évfolyamon úgy döntött, mostantól levegőnek néz. Oka számomra többé kevésbé ismeretlen. Feltételezhető, hogy az ok az, hogy egyrészt nem néztem jó szemmel egy "sötét angyallal" való barátságát, másrészt pedig valószínűleg mindez nála vagy múló szeszély vagy pedig neveztessék a dolog idiopatikusnak.

Anyu viccelődött azon, hogy nem lenne-e jobb, ha végleg hazaköltöznék, hogyha már egyszer annyira elmagányosodtam. De úgy tűnik, igaza van. én pedig most szinte menekülök haza. Bár lenne már holnap délután, labor után, hogy tudjam végre, hogy vissza tudok-e este jönni a cuccaimért, vagy jövő héten is kénytelen leszek átszenvedni egy pár napot még itt. Esküszöm, komolyan elkezdtem begolyózni. Viszont egy dolgot tanultam: mindenhol jó, de legjobb otthon! És milyen igaz ez!!! 

Rosszkedv vs. jókedv

Ma reggel anyuékkal kirándultunk egyet Királyréten. Mikor visszafelé jöttünk, eszembe jutott, hogy milyen szar hetem is volt, és hogy képtelen voltam másként hozzáállni. És most viszont, hogy elmentem könyvet venni, irtó jó kedvem lett, szinte boldog vagyok. És még mindig utálom a Valentin napot...De erről majd azon a  napon részletesebben.
peace & love kiskaticabogaar