Hihetetlen, ámde nem lehetetlen. Már egy jó ideje úgy vagyok vele, talán magamból kiindulva, hogy az ember ígérget fűt-fát s sajnos nem mindig tartja be. Vagy inkább elfelejtkezik az ígéretéről. Most ezt az eddigi hozzáállásomat valaki megcáfolta.
A történet ott indul, hogy legutóbbi gyakorlati helyemen állásajánlatot kaptam. Méghozzá elég jó állásajánlatot. Így aztán elég szomorú is voltam, mikor el kellett jönnöm onnét 6 hét után. A gyakorlat végén az állatorvos, aki a munkát felajánlotta, azt mondta, hogyha akarom, elintézi, hogy az egyik gyakorlat helyett megint mehessek hozzájuk. Nagyon örültem az ajánlatnak, de féltem, hogy elfelejti/ nem tudja elintézni, így aztán nem is nagyon éltem bele magam. Egy hétre rá aztán felhívott. Hogy akkor mikor is mennék, mert megpróbálja elintézni. 1 órával később felhívott, hogy minden oké, mehetek hozzájuk megint. Majdnem kiugrottam a HÉV-ből, mikor ezt bejelentette a telefonba. Körülbelül így éreztem magam:
Szóval épp hogy csak a szemeim nem lábadtak könnybe...
Most még 2 hetem van ezen a gyakhelyen, de már azon gondolkozom, hogy bár repülne el ez is olyan gyorsan, mint az előző....Már annyi remek dolgot terveztem be magamnak február közepére, hogy totálisan be vagyok zsongva tőle. Ez az elutazás, egy találkozás régi barátokkal, velük buli, aztán még egy látogatás vidéken, egy túra...
Szóval úgy tűnik, vannak olyanok, akiknek a lehetetlen szó hiányzik a szótárából. Remek,legalábbis rám nézve remek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése