Ma 2x jelentkezem, először józanul, aztán pedig enyhén becsípve. Már a gépelési stílusomon is meglátszik, hogy ez már a becsípett állapot, mert össze-vissza gépelek, hajnali 4 és hiába aludhatnék, inkább a gép előtt ülve jártatom az agyam. Hogy miről? Arról, hogy miért nem kellek senkinek? Időnként egy-egy buliban - ahogy ma is - letámad valami vadidegen, akit sose láttam, és valószínűleg sose fogok többet, és bőszen dicsérni kezd, hogy micsoda melleim vannak...vicces, erre van szükségem a legkevésbé. Ez olyan tény, amivel magam is tisztában vagyok, mégsem építenék erre egy kapcsolatot. De inkább megyek aludni, mert hulla vagyok...
"Amikor leejtünk egy poharat vagy egy tányért, hangos csörrenéssel törik össze. Amikor egy ablak vagy egy asztal törik el, vagy amikor egy kép leesik a falról, mind-mind zajt csap. De a szív, amikor összetörik, semmilyen hangot nem ad ki. (...) Hallgat, hogy azt kívánjuk, bárcsak szólna valami, hogy elterelje a figyelmünket a fájdalomról. Ha ad is hangot, az a belső hang. Üvölt, de nem hallja más, csak te. Olyan hangosan, hogy belecsendül a füled, hogy megfájdul a fejed. Fel-alá csapkod a mellkasodban, mint egy fogságba esett hatalmas fehér cápa, ordít, mint egy kölykétől megfosztott anyamedve. Így néz ki, így hangzik, csapkodó, rettegő, csapdába esett vadállat, ordít érzelmei rabjaként. Ez van a szerelemmel - senki sem érinthetetlen. Annyira vad és annyira nyers, mint amikor a nyílt sebet tengervízbe mártják. De amikor eltörik, mégis hallgat. Te csak ordítasz tovább odabenn, de senki se hallja."[Cecelia Ahern]
peace without love.... kiskaticabogaar...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése