Ez az egy mondat tökéletesen leírja, hogy néha hogyan érzek nőtársaim iránt. Természetesen, mivel eleve egyértelműen az ellenkező, az erősebbik nem (gyengébbek kedvéért:férfiak) iránt vonzódom, ezért aztán néha elég nehéz elviselni a NŐKet. Igen, igen, így, nagybetűvel. Hogy miért? Mert eze esküszöm hogy állandóan csak azzal vannak, elfoglalva, hogy jaj, mi ilyen fáradtak vagyunk, meg olyan fáradtak, meg hogy letört a műkörmöm, most épp “depizni” van kedvem, utálom az egyetemet, nincs kedvem bejárni, nincs kedvem jegyzetelni. És ilyenkor kinyílik a zsebemben a bicska: AKKOR MINEK JÖTTÉL IDE B@SZKI !!!!! Ha valaki ennyire utálja az egész egyetemet, ha fáradt tőle, akkor menjen innen a francba és csináljon valami mást. Minek ezen állandóan lovagolni??? Erre legszívesebben nem mondanék semmit, egyszerűen lekevernék egy igazi taslit az illetőknek. Az is eszembe jutott, hogy ugye nekem a vizsgaidőszak utáni 2 hét az agyrázkódás és a betegségem miatt nem éppen üdítő pihenéssel telt. Egyesek most voltak síelni, tök jó nekik. Én is szívesen mennék, mégsem irigykedem. Mert minek? Attól sem lesz jobb, nem igaz? Ellenben így, hogy nem foglalkozom vele “agyban”, nem gyötröm ezzel magamat egész nap.,mégiscsak megvagyok, sőt, nagyon jól.
Ráadásul a szokásukhoz híven ezzel másokat nyaggatnak. Az ember már jókedvű sem lehet, mert ezek állandóan lerohasztják még a legnagyobb jókedvet is valami pesszimista megjegyzéssel. Ismét visszatértünk hát az előző félév közepe tájékán rám tört hullámvölgyhöz. Pontosabban fogalmazva viszont inkább válaszúthoz érkeztem: vagy csúszok én is le a többiekkel, vagy észreveszem a “viadukt” elejét, és inkább azon próbálok meg át jutni ezen. És azt hiszem, egyértelmű, de a második lehetőséget választom, mert különben idő előtt begolyózok.
Mindehhez hozzátenném azt is, hogy végre péntek, tehát rettenetesen örülök most, hogy “vége” a hétnek. Nem elsősorban azért, amiért egy normális ember, hogy vége a sulinak/melónak stb, hanem mert most két teljes napig nem kell hallgatnom senki NŐ hülyeségeit. Ilyenkor örülök annak is, hogy nőnek születtem, mert ha férfi volnék, nem tudnám elviselni a panaszkodást. Viszont már kezdem megérteni, hogy valószínűleg miért nem képesek a férfiak elviselni sokszor a nőket. Szerintem ezért. És én már csak azért sem leszek ilyen. De viszont már érzem, hogy nyugi van, “örök napfény, forever young” ,és a ráncaim is kisimultak <3 :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése