Új év, új lehetőségek

Bár már szeptember végén járunk, azért talán még aktuálisnak tekinthető eme bejegyzés. 

Kicsit kimerült vagyok mostanában. Nem is csoda, mert annyi mindent bevállaltam erre  félévre, hogy már most ki vagyok merülve, holott a felébe még bele sem kezdtem igazán. Először is, valamilyen ismeretlen indíttatásból elvállaltam önkéntes ügyeletet. Nem tudom miért...Még azt is meg akartam csinálni, hogy keddenként bejárok a száloptikás vizsgálatokra. Persze aztán aludtam rá pár napot, és a lelkesedésem lelohadt a normális szintre. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem érdekel, csak inkább egy területre koncentrálom egyszerre az erőmet, és igyekszem nem elaprózódni a részletek között.

Aztán még ott a szakdolgozat is. Végre van témám, témavezetőm és hála a jó Istennek találtam belső konzulenst is. Ami nagyon jó. Most takarékon van a téma, mert le kellene utaznom a röntgenfelvételek miatt  Hortobágyra. Ez pedig igényel pár dolgot...Pénz az utazásra, kajára, IDŐ és persze a fényképezőgép, amit kinéztem magamnak. Ez is olyan dolog, ami állandóan nyomaszt. Fontos lenne ugyanis, hogy meglegyen a jövő hétre, a táskával együtt. Viszont a fizetésről nem tudok semmit. Elvileg jövő hét, de addig nem tudom megrendelni a gépet meg a fotóstáskát, amíg nincsen fizetés...Ördögi kör. A Dokit meg fel sem hívhatom addig, amíg nem biztos, hogy mikor megyek. De ezen nem szabad agyalnom, mert csak zavar.

Még egy dolog, hogy tanulni kéne egy csomó mindent, mert magamból kiindulva sok idő kell, sok mindenre...Járványtan ZH, élhigi ZH, aztán ott a belgyógyászat és a sebészet záróvizsga. Most is igazából tanulnom kellene, de Lilla annyira leszívott, hogy totálisan zombi vagyok.

Próbálom végiggondolni, mi az, amit lelkileg sikerült magamra szednem, jó értelemben persze, az elmúlt évben. Hogy mivel lettem jobb, és több. Például hogy mennyire tudom magam terhelni, mennyire vagyok érett, komoly felnőtt, és mennyi bennem még a gyerek(rossz értelemben). Hogy kevesebb, azt már tudom, sőt érzem is. De még mindig sok. És a halogatás. Már magát a szót is gyűlölöm. Úgy kellene hozzáállnom ehhez a tulajdonságomhoz, hogy nem riasszon vissza már maga a szó is.

A koncentrációval is akadnak gondjaim még, bár a sikeres kórbonctan vizsga után már némileg pozitívabban állok hozzá önmagamhoz. Kicsit ugyan tartok még a félévtől, de aztán eszembe jut egy csomó érdekes dolog, ami még hátra van. Ballagás, tablófotózás, elképzelem magam néha, ahogy és védem a szakdolgozatomat, vagy éppen ahogy átveszem a diplomát <3 .="." div="div" nbsp="nbsp">

Visszatérve az állandó időhiányra, végiggondoltam, mi az, amire időt akarok illetve időt kell szakítanom ebben a félévben:

-tanulni ZH-kra, vizsgákra

-pénzt keresni a tandíjra

-keresni egy másik, fizetős sulit, és beiratkozni

-szakdolgozatot megírni

-kórtörténetet és nyári naplót megírni

Kevésbé de azért fontos:

-kimozdulni itthonról néha, mint eddig is. Ebből azt hiszem, csak egy dolog marad meg, az egyesületi túrák. Kéthetente még ráérek, de ennél több már nagyon sok lenne. Anikónak szólnom kell, hogy nincs időm túrázni, de ha akad idő, akkor szólok neki. Meg aztán pénzügyileg is eléggé leterhelő dolog a TT.

Ideje, hogy rendet rakjak mindenütt, kívül és belül. Ideje visszatérni a rendszeres életmódhoz. Naponta tanulni valamit, a reggeli ébredést nem elhúzni úgy, mint a héten, hogy 6 helyett 12-kor kelek. 

És a gondolkodás. Egyszer végigcsináltam egy egész jógagyakorlatot. Olyan megnyugtató volt utána, hogy szerintem örömmel kezdenék bele megint.

És még valami. A mai nap láttam egy filmet, amiben volt egy érdekes megjegyzés. A szenvedélyek megfojtják az ember életét. Bár nem vallottam volna be magamnak eddig, netfüggő vagyok. Nem túl szélsőséges az én esetem, de azért figyelmet érdemel, és mostantól pedig figyelni fogok erre.

Egy hosszú nap éjszakája

Nem is említem azt a tényt, hogy hány nappal állok a sorsdöntő vizsgám előtt, de azt viszont biztosan kijelenthetem, hogy egész egyszerűen beijedtem. Sokat tanultam eddig is, és be is akarom fejezni a tanulást, de most, 67 tétellel a vége előtt egész egyszerűen beijedtem. És azt is tudom, hogy mitől. Attól félek, hogy mi lesz, ha végigveszem, és nem emlékszem semmire, mi lesz, ha nem sikerül végigvenni, mi lesz, ha három alkalomból egy sem jön össze. Most valahogy tisztábban látom ezt az egészet így, a nap végére, noha a reggel 6 óta tartó maratoni Everwood-filmnézés alaposan lefárasztotta az agyamat. Nem akarom az időmet rettegéssel, és a napok, órák, percek számolgatásával tölteni. Elvégre nem véletlen, hogy képes voltam egy teljes hónapot arra szánni az életemből, hogy megtanuljam ezt az anyagot, aminek a befogadására tavaly ilyenkor még totálisan képtelennek tartottam az agyamat. És most szinte hihetetlen sebességgel vagyok képes tanulni, sőt néha még élvezem is, hogy valami újat tanulhatok. Ez pedig jó, nagyon jó, őszintén örülök annak, hogy végre most, a nap végére ráébredtem arra is, hogy sokkal jobban meg kell bíznom magamban, és soha többet nem szabad a jövőről feltételes módban beszélni, vagy akár csak így is gondolni rá.

Ha tavasz, akkor...vizsgaidőszak

...és ha tavasz, akkor bizony előkerülnek az eddig a pince mélyén porosodó kerti gépek, amiket persze mindenki egyszerre kezd használni. Így a sövényvágó, a fűnyíró, a szegélynyíró, az ütvefúró, a csiszológép, a csempevágó...sorolhatnám, de minek, ezen kedves gépek hangjának kakofóniája mellett igazán élvezetes a tavasz, és arra is emlékeztetnek, hogy irány vissza tanulni, mielőtt valaki tényleg előveszi a betonkeverőjét ...

Éjszakai bagoly

Bár a kávéivásról leszoktam, azért még így is képes vagyok éjszakába menően tenni-venni. Most éppen agyalok, izgulok, mert 10 nap múlva vizsgázom. De erről most ennyit. Most épp nincsen kedvem tanulni, meg aztán már fáradt is vagyok hozzá.Majd holnap.

Odakinn üvölt a szél, lehet vagy 15 fok, de idebenn még mindig 29 fok van, pedig 4 perc múlva éjfél. A szobám falán a klíma beltéri egysége fel van ugyan szerelve, de gyakorlatilag csak dísznek, így hát még mindig meleg van, gépelés közben is izzadok, a homlokomon, a hátamon csurognak végig a cseppek, pedig ez még csak május közepe. Őrület.

Amúgy meg, azért is kezdtem most bele az írásba, mert szokásomhoz híven már napok óta írni akartam valamiről, csak éppenséggel nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá. Most se tudom, de legalább az elszántság megvan. Eszembe jutott, hogy valójában szerintem sosem volt semmi bajom az emberekkel, vagy úgy az emberiséggel általában, viszont van egyetlen egy dolog, ami hibaként róható fel nekik, ez pedig az, hogy szélsőségesek.

"Felesleges hangulatkeltés"-egy cikk az évenkénti veszettségoltás szükségességéről (www.nol.hu)

Népszabadság - Felesleges hangulatkeltés-Dr. Gönczi Gábor tollából

Frusztráció

"frusztráció=Szabad akarat végrehajtásának megakadályozása miatt megélt kudarc; Olyan érzelem, amit egy cél elérésének lehetetlensége miatt érzünk. Zaklatott lelkiállapot." Wikipédia

Gustavo Santaolalla: Coyita

Az elmúlt pár órában történt pár dolog itthon, amitől istenigazából nagyon ideges lettem. Olyan zenét kerestem, ami megnyugtat egy kicsit. Rátaláltam, és egyszerűen tökéletes. Elég csak meghallgatni, nem fecsérelem rá szót, a zene mindent elmond, és Gustavo bácsi arca is a képen <3