Elcsúsztam a tyúkszaron...

Igen, ezt most szó szerint kell venni. Ismét visszatértem hát a csirkékhez, de most kicsit másképp. Nemhivatalosan  itt vagyok, hivatalosan másutt. El lett intézve, hogy itt lehessek, persze nem végig, csak 4 hetet, mert utána térhetek vissza a "kutyulikhoz-ciculikhoz"...

Pénteken az egyik telepen utána nyúltam egy csirkének, ami szerintem rontást küldött rám, mert bár ezeknek az ólaknak a bejáratánál mindig nedvesebb az alom, hát itt meg extrán az volt. Nem estem el, de annyira azért megcsúsztam, hogy megrándult a bokám, és most meg nem tudok leguggolni...Hát, ööö, elég kellemetlen. Ma kimentem a faluba a boltig, a szakadó esőben, hogy legalább megtornáztassam egy kicsit, de nem sokkal jobb.

Persze most ennek a bejegyzésnek a lényege nem az, hogy a fájós bokámon siránkozzak, az ettől függetlenül pont ugyanúgy fáj.

Ezen a héten 3 napot voltam telepeken (ezt most számoltam ki, de rájöttem, hogy csak azért tűnt 4-nek, mert sok helyen jártam: 1 előnevelő, 3 broiler és 2 tanyasi), de hulla vagyok. Mostanában elég nehezen tudok aludni, de még nem jöttem rá miért. Az előző gyakorlatra szintem mindig 9-re kellett mennünk, így 6:30-kor keltem. Most itt 8-ra vagy 9-re járok, de a szemben álló épületbe. Így tehát kelhetnék 7-kor is akár, de neem, én minden reggel 4-kor felriadok, és képtelen vagyok visszaaludni...És persze 9-fél 10 körül este le kell feküdnöm a sok kávé ellenére is, mert nem tudok ébren maradni...

És a dolog, ami egész héten motoszkált a fejemben. Kicsit másnak érzem a helyzetet, mint a legutóbb. Akkor még olyan lazán vettem a dolgokat, nem rettegtem az államvizsgáktól sem...sem attól, hogy hogyan fogom én ezt a helyet megszokni úgy, hogy magabiztosabb legyek. Ezen a héten éreztem úgy, hogy mintha semmit sem tanultam volna eddig. Pedig nem igaz. Én tudom a legjobban, hogy nem igaz... Nem fogok betojni a felelősségtől. Képes vagyok az új információk befogadására, az államvizsgákra képes vagyok önállóan felkészülni anélkül, hogy másoknak panaszkodnék róla.

Az alábbi pontokkal már korábban találkoztam, mostanában elég gyakran előveszem őket:

1. Azzal foglalkozz, amit szeretsz!
- állatorvos akartam mindig is lenni, most is, és az is leszek!

2. Segíts másoknak!
- ez azt hiszem, megy...

3. Alapozz az erősségeidre!
- erős vagyok, tanulékony, és ha valami érdekel, akkor még inkább

4. Ne hagyd, hogy szórakozzanak veled!
- ki merne szórakozni velem?

5. Szabadulj meg a negatív ismerőseidtől!
- pipa...

6. Ne kritizáld magad!
- igen, ez elég nehezen megy...

7. Találj példát, amivel azonosulni tudsz!
- elég hamar meglett...

8. Tanuld meg elfogadni a dicséretet!
- ez megy :)

9. Lásd meg a dolgok pozitív oldalát!
- még fejlesztés alatt áll...

10. Csak saját magadhoz hasonlítsd magad!
- hát igen...igyekszem... 

Grrrrr..........

Talán az egész gyakorlat hasznos voltát jelzi az a tény is, hogy lassan napi egy bejegyzés születik róla. Annyira utálom az egészet, hogy az valami hihetetlen. Olyan rafináltan oldják meg, hogy véletlenül se lássunk semmit a gyakorlatban, hogy az valami döbbenetes. Gyakorlatilag a 30-as listából 5 olyan van, amiről némi jóindulattal azt állíthatjuk, hogy tényleg azt csináltuk, ami az adott pont szerint meg kellett csinálni. Minden másról hülye előadások formájában van szó, amiknek semmi értelme, mert ma is oda jutottam, hogy bármit kérdeztem, semmire sem tudtak tisztességesen válaszolni. Egyszerűen elképesztő. Grrrr....És még ezt a mocsok naplót is írni kéne, de olyan szinten nem csinálunk semmit, hogy egész egyszerűen nem tudom, mit is írjak bele...ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Egy hosszú-hosszú nap...

Ezek a NÉBIH-nél töltött napok egyre fárasztóbbak, Nyávogós Kispajtást egyre kevésbé tudom elviselni, és az előadások is egyre kevésbé hasznosak. Ma például 2 órát voltunk benn, én ehhez 3 órát utaztam. Remek...És a naplót is mások naplói alapján kell írjam, mert ma például az előadó még ahhoz sem vette a fáradságot, hogy rendesen előadást tartson, vagy hogy kiadjon valami használható előadásanyagot. Csak sztorizgatott, ami per pillanat nem nagyon érdekel, és ha érdekelne is, akkor sem értem a felét. Mondta, hogy kérdezzünk, ha érdekel minket valami, de érdemben egyik kérdésemre sem válaszolt, hanem csak terelt. Hogy ezt nézzem meg a jogszabályban, aminek a számát ő nem tudja. Vagy ha csirkés kérdést teszek fel, akkor azt mondja, hogy majd valaki más elmondja nekünk,mert ő ehhez nem ért...Hát kösz, ezzel ki lettem segítve...

Jelenleg ezzel nyugtatom magam...ha valaki látta a Mulánt, abban van egy kedves kis duci szereplő, Chien-Po...Mostanság egyre gyakrabban jut eszembe...Hűha, egyre jobban hiányoznak a csirkéim, és az a február 17 egyelőre elérhetetlen távolságban van tőlem...Mintha egyre csak távolodna...Viszont már csak 6 nap és vége, yepp!!!

A lehetetlen...nem létezik

Hihetetlen, ámde nem lehetetlen. Már egy jó ideje úgy vagyok vele, talán magamból kiindulva, hogy az ember ígérget fűt-fát s sajnos nem mindig tartja be. Vagy inkább elfelejtkezik az ígéretéről. Most ezt az eddigi hozzáállásomat valaki megcáfolta.

A történet ott indul, hogy legutóbbi gyakorlati helyemen állásajánlatot kaptam. Méghozzá elég jó állásajánlatot. Így aztán elég szomorú is voltam, mikor el kellett jönnöm onnét 6 hét után. A gyakorlat végén az állatorvos, aki a munkát felajánlotta, azt mondta, hogyha akarom, elintézi, hogy az egyik gyakorlat helyett megint mehessek hozzájuk. Nagyon örültem az ajánlatnak, de féltem, hogy elfelejti/ nem tudja elintézni, így aztán nem is nagyon éltem bele magam. Egy hétre rá aztán felhívott. Hogy akkor mikor is mennék, mert megpróbálja elintézni. 1 órával később felhívott, hogy minden oké, mehetek hozzájuk megint. Majdnem kiugrottam a HÉV-ből, mikor ezt bejelentette a telefonba. Körülbelül így éreztem magam:

Szóval épp hogy csak a szemeim nem lábadtak könnybe...

Most még 2 hetem van ezen a gyakhelyen, de már azon gondolkozom, hogy bár repülne el ez is olyan gyorsan, mint az előző....Már annyi remek dolgot terveztem be magamnak február közepére, hogy totálisan be vagyok zsongva tőle. Ez az elutazás, egy találkozás régi barátokkal, velük buli, aztán még egy látogatás vidéken, egy túra...

Szóval úgy tűnik, vannak olyanok, akiknek a lehetetlen szó hiányzik a szótárából. Remek,legalábbis rám nézve remek.

Gyak 2, vagy gyök 2?

A gyakorlati félév megpróbáltatásai még nem értek véget...
Túl vagyok a 12 hetes nagyállatos klinikai gyakorlat gyakorlati-vizsgáján. Hát, nem volt nehéz, ami azt illeti, örülök is neki, mert a következő 2 ehhez képest nem lesz piskóta. De azért igyekszem egyikre sem különösebben ráparázni...
Most élelmiszer-higiénia gyakorlaton vagyok, 2 teljes hétig. Egyelőre eléggé zavaros nekem ez a gyakorlat, azt sem tudom, mit is kellene pontosan csinálni...
Meg aztán nem is vagyok egyedül, hanem négyen vagyunk lányok...hát nem egyszerű...

"It's the fear...."

Ez a szám jár a fejemben, közben pedig két érzés között őrlődök: őrjítő boldogság, és tébolyító félelem. Munkát ajánlottak diplomázás után azonnali kezdéssel. Messze, de ez a tökéletes munka, tökéletes munkatársakkal, főnökkel és álmaim netovábbja, hogy egy ilyen cégnél dolgozhassak...

"Ahhoz, hogy az ember önmaga lehessen, bátorságra van szükség. Bátorság kell ahhoz, hogy azt mondja férjének, feleségének, szüleinek, családjának, hogy nagyon szeretlek benneteket, de nekem saját életem és sorsom van, amit meg kell élnem. Ott vagytok a szívemben, de engedjetek szabadon döntenem, és közben ne ítéljetek."

Menni akarok, mennem kell, úgy érzem, ez a sorsom. Van elég bátorságom hozzá, végre van.

"Ha félek, magamhoz húzom a félelmem tárgyát. Megjelenik. Azzal festem a falra, hogy elgondolom, hogy teret engedek neki, hogy az aggodalmammal, a pesszimizmusommal magam éltetem."

És közben félek, borzasztóan félek. Olyan ez, mintha egy tökéltes jövőt festenének elém, amiről nem tudom elhinni, hogy igaz lehet. Nincs előtte túl sok akadály, de ezeket elsőre be kell vennem.
Annyira rettegek attól, hogy lehetetlen, hogy szinte el is hiszem. Pedig nem lehetetlen.

Mert LEHETETLEN NEM LÉTEZIK!

Számomra legalábbis nem !

Finito...

Végre vége az első hat hétnek Nem mondom, hogy semmit sem tanultam, de otthon talán hasznosabban el tudtam volna tölteni az időt...

Na de a lényeg, kicsit ez most nyomaszt, bár nem engem kéne...A két lány, akik velem voltak, idő előtt megpattantak, és az itteni "góré" rájött...Vagy legalábbis megsejtette, hogy talán nem kellő lelkesedéssel látogatták a baromfitelepet...És ma reggel ez a TSZ-elnök kinézetű fickó engem vett elő. 

Nagyon nem szeretek hazudni senkinek, pláne nem szemtől szembe...Ha egyszer a pokolra kerülök, akkor az a jó szívem miatt lesz...