2014. február 4., kedd

Egy hosszú-hosszú nap...

Ezek a NÉBIH-nél töltött napok egyre fárasztóbbak, Nyávogós Kispajtást egyre kevésbé tudom elviselni, és az előadások is egyre kevésbé hasznosak. Ma például 2 órát voltunk benn, én ehhez 3 órát utaztam. Remek...És a naplót is mások naplói alapján kell írjam, mert ma például az előadó még ahhoz sem vette a fáradságot, hogy rendesen előadást tartson, vagy hogy kiadjon valami használható előadásanyagot. Csak sztorizgatott, ami per pillanat nem nagyon érdekel, és ha érdekelne is, akkor sem értem a felét. Mondta, hogy kérdezzünk, ha érdekel minket valami, de érdemben egyik kérdésemre sem válaszolt, hanem csak terelt. Hogy ezt nézzem meg a jogszabályban, aminek a számát ő nem tudja. Vagy ha csirkés kérdést teszek fel, akkor azt mondja, hogy majd valaki más elmondja nekünk,mert ő ehhez nem ért...Hát kösz, ezzel ki lettem segítve...
Jelenleg ezzel nyugtatom magam...ha valaki látta a Mulánt, abban van egy kedves kis duci szereplő, Chien-Po...Mostanság egyre gyakrabban jut eszembe...Hűha, egyre jobban hiányoznak a csirkéim, és az a február 17 egyelőre elérhetetlen távolságban van tőlem...Mintha egyre csak távolodna...Viszont már csak 6 nap és vége, yepp!!!

2014. február 3., hétfő

A lehetetlen...nem létezik

Hihetetlen, ámde nem lehetetlen. Már egy jó ideje úgy vagyok vele, talán magamból kiindulva, hogy az ember ígérget fűt-fát s sajnos nem mindig tartja be. Vagy inkább elfelejtkezik az ígéretéről. Most ezt az eddigi hozzáállásomat valaki megcáfolta.
A történet ott indul, hogy legutóbbi gyakorlati helyemen állásajánlatot kaptam. Méghozzá elég jó állásajánlatot. Így aztán elég szomorú is voltam, mikor el kellett jönnöm onnét 6 hét után. A gyakorlat végén az állatorvos, aki a munkát felajánlotta, azt mondta, hogyha akarom, elintézi, hogy az egyik gyakorlat helyett megint mehessek hozzájuk. Nagyon örültem az ajánlatnak, de féltem, hogy elfelejti/ nem tudja elintézni, így aztán nem is nagyon éltem bele magam. Egy hétre rá aztán felhívott. Hogy akkor mikor is mennék, mert megpróbálja elintézni. 1 órával később felhívott, hogy minden oké, mehetek hozzájuk megint. Majdnem kiugrottam a HÉV-ből, mikor ezt bejelentette a telefonba. Körülbelül így éreztem magam:
Szóval épp hogy csak a szemeim nem lábadtak könnybe...

Most még 2 hetem van ezen a gyakhelyen, de már azon gondolkozom, hogy bár repülne el ez is olyan gyorsan, mint az előző....Már annyi remek dolgot terveztem be magamnak február közepére, hogy totálisan be vagyok zsongva tőle. Ez az elutazás, egy találkozás régi barátokkal, velük buli, aztán még egy látogatás vidéken, egy túra...
Szóval úgy tűnik, vannak olyanok, akiknek a lehetetlen szó hiányzik a szótárából. Remek,legalábbis rám nézve remek.

2014. január 7., kedd

Gyak 2, vagy gyök 2?

A gyakorlati félév megpróbáltatásai még nem értek véget...
Túl vagyok a 12 hetes nagyállatos klinikai gyakorlat gyakorlati-vizsgáján. Hát, nem volt nehéz, ami azt illeti, örülök is neki, mert a következő 2 ehhez képest nem lesz piskóta. De azért igyekszem egyikre sem különösebben ráparázni...
Most élelmiszer-higiénia gyakorlaton vagyok, 2 teljes hétig. Egyelőre eléggé zavaros nekem ez a gyakorlat, azt sem tudom, mit is kellene pontosan csinálni...
Meg aztán nem is vagyok egyedül, hanem négyen vagyunk lányok...hát nem egyszerű...

2013. december 26., csütörtök

"It's the fear...."

Ez a szám jár a fejemben, közben pedig két érzés között őrlődök: őrjítő boldogság, és tébolyító félelem. Munkát ajánlottak diplomázás után azonnali kezdéssel. Messze, de ez a tökéletes munka, tökéletes munkatársakkal, főnökkel és álmaim netovábbja, hogy egy ilyen cégnél dolgozhassak...

"Ahhoz, hogy az ember önmaga lehessen, bátorságra van szükség. Bátorság kell ahhoz, hogy azt mondja férjének, feleségének, szüleinek, családjának, hogy nagyon szeretlek benneteket, de nekem saját életem és sorsom van, amit meg kell élnem. Ott vagytok a szívemben, de engedjetek szabadon döntenem, és közben ne ítéljetek."

Menni akarok, mennem kell, úgy érzem, ez a sorsom. Van elég bátorságom hozzá, végre van.

"Ha félek, magamhoz húzom a félelmem tárgyát. Megjelenik. Azzal festem a falra, hogy elgondolom, hogy teret engedek neki, hogy az aggodalmammal, a pesszimizmusommal magam éltetem."

És közben félek, borzasztóan félek. Olyan ez, mintha egy tökéltes jövőt festenének elém, amiről nem tudom elhinni, hogy igaz lehet. Nincs előtte túl sok akadály, de ezeket elsőre be kell vennem.
Annyira rettegek attól, hogy lehetetlen, hogy szinte el is hiszem. Pedig nem lehetetlen.

Mert LEHETETLEN NEM LÉTEZIK!

Számomra legalábbis nem !

2013. november 20., szerda

Finito...

Végre vége az első hat hétnek Nem mondom, hogy semmit sem tanultam, de otthon talán hasznosabban el tudtam volna tölteni az időt...

Na de a lényeg, kicsit ez most nyomaszt, bár nem engem kéne...A két lány, akik velem voltak, idő előtt megpattantak, és az itteni "góré" rájött...Vagy legalábbis megsejtette, hogy talán nem kellő lelkesedéssel látogatták a baromfitelepet...És ma reggel ez a TSZ-elnök kinézetű fickó engem vett elő. 
Nagyon nem szeretek hazudni senkinek, pláne nem szemtől szembe...Ha egyszer a pokolra kerülök, akkor az a jó szívem miatt lesz...

2013. október 28., hétfő

Szerencs-e

Már a 3. hetemet kezdem itt Szerencsen. Ez a gyakorlati félévem első 6 hete. Sikeresen túl vagyok a tandíjam első részletének befizetésén is. Egyszóval szinte minden klappol.
SZINTE...

Két évfolyamtársammal lakom együtt, akiket jóformán alig ismerek. Bevallom őszintén, nem túlzottan örültem neki, hogy ezzel a két törtető libával leszek együtt, de úgy voltam vele, hogy adok nekik még egy esélyt, hogy bebizonyítsák, nem olyanok, mint amilyennek eddig láttam őket. Sikerült is nekik XD. Sokkal rosszabbak...

Először is, ők a 6 hetet kapásból 1 hét hiányzással indították, ami szerintem már önmagában véve elég indok arra, hogy csendben meghúzzák magukat. De nem, nekik nem tetszett semmi...A kaja mindenhol szar a városban, a szállás gusztustalan, a polcokra úgy pakolnak be, hogy előtte higi-kendővel kitörlik, a WC-t képesek voltak órákig súrolni...Mikor megérkeztek, akkor még volt itt egy kedves házaspár. Ritkán találkoztam velük, de akkor mindig normálisak voltak, sőt, mielőtt elmentek, a fickó még külön szólt is, hogy hagynak itt NEKÜNK egy pár kaját, amit nem vinnének el, mert úgysem tudják elhasználni. A két leányzó kiakadt azon, hogy egyáltalán velük egy épületben kell laknunk, meg azon is, hogy esténként, mikor általában egyszerre hárman neteztünk, gyakran megszakadt a kapcsolat...Szerintük ez a párocska volt a hibás, mert "nyilván egész délután a neten lógnak", az egyikük még majdnem hogy át is küldött volna, hogy kérdezzek már rá, mit csinál a párocska, hogy nincs net...Amiben az a legmókásabb, hogy net azóta nincs normálisan, mióta ez a két lány itt van...De ez kb. egy hét után esett le nekik. Kijelentették, hogy akkor osszuk be, ki mikor lóg a hálón, de az lett a vége, hogy én akkor tudok netezni, ha egyikük sincs itt...Mert a párocska elment, a net mégis szar még mindig...

Ezek persze hétköznapi apróságok, ilyesmiken már csak mosolyogni tudok...Nem foglalkozok velük.

A problémásabb dolog az, hogy eléggé el vannak tévelyedve. Mint már azt említettem, 1 héttel később érkeztek, de ahelyett, hogy csendben meghúznák magukat, inkább rögtön nekik állt feljebb. Szentül meg vannak ugyanis győződve arról, hogy ők az állatorvoshoz jöttek gyakorlatra és nem a SZMg. Zrt.-hez... Ami azért mókás, mert utána néztem egy kicsit, és a telep van megjelölve gyakorlati helyül, az állatorvos pedig gyakorlatvezető. Innentől kezdve nem várhatják az állatorvostól, hogy vigye őket magával napi 5 különböző telepre...Hiszen az illető nem ezt vállalta, naná, hogy nem akar napi 12 óra munka mellett ilyesmivel foglalkozni...Én a magam részéről nem hibáztatom őt.
Nem fogom azt mondani, hogy én tökéletesen elégedett vagyok mindennel, de ha van valami, amit Zsombor testvéremtől megtanultam, az az, hogy ha van egy helyzet, amin nem tudsz változtatni, akkor próbáld meg a legtöbbet kihozni belőle, és élvezni azt. Nos ez a két lány abszolút nem ezt az elvet vallja. Nekik van valami elcseszett elképzelésük arról, hogy milyen az ideális gyakorlat, és ezért boldog-boldogtalanba belerúgva, másokon átgázolva próbálják elérni ezt az idealizált gyakorlati oktatást... Amit ha elérnének, akkor is találnának olyan pontot rajta, amibe bele lehet kötni. Én is tudnék panaszkodni, de a mai nap után nem fogok. Mert a mai nap jó volt, és látom azt, hogy nincs problémájuk velem. Bármilyen furcsán is hangzik, szívesen megyek be reggelente, még akkor is, ha tudom, hogy nem fogom az aznapi 8 órás gyakorlati időt 100 %-ban értelmesen tölteni.

Ezek a lányok ott rúgnak bele az emberekbe, ahol lehet. Hihetetlen, de tényleg, hogy ma például engem kerestek, de a becenevemen. A "titkárnő", a RISKÁs-mindenes nem tudta hirtelenjében, hogy kit keresnek, és mikor mondták neki, hogy engem, de a rendes nevemet, akkor rájött, és mondta, hogy "miért, ti tudjátok a nevemet?"...és erre megsértődtek. Ha hazajönnek, minden nap végighallgatom, hogy valakivel megbeszélik telefonon, hogy itt milyen szar a gyakorlat és milyen idióták az állatorvosok, hogy nem úgy ugrálnak, ahogy ők fütyülnek...Tudják sajnos, hogy én sem vagyok elégedett mindennel, de ettől függetlenül próbálom kihozni belőle a legjobbat, de elképesztő, ahogy ők csak a rosszat keresik...döbbenet...

De, az én legeslegnagyobb szerencsémre elintézték, hogy mostantól a baromfitelepre járjanak, így csak napi 3-4 órára találkozom velük, akkor is többnyire neteznek meg az irtó fontos naplóval foglalatoskodnak :D

Kezd a pesti barátnőm egyre jobban hiányozni...ő sokkal nyugisabb náluk...és kedvesebb...

2013. október 5., szombat

Álmok és álmodozás

Előző két napon dolgoztam, egyik nap fél 5-kor, másik nap 5-kor kellett kelnem. Hulla voltam már csütörtökön is, de pénteken már teljesen kész voltam, mire 2 órával a munka befejezése után hazaértem. Érthető hát a dolog, hogy az ébresztőt 9-re állítottam. Nem sikerült csak 7-ig aludni.
Elképesztő, hogy lassan 2 hónap távlatában is képes egy érzés ennyire lebénítani. Minden második nap vele álmodok, úgy alszom el, hogy az arca a szemem előtt lebeg, miközben lassan alig tudom felidézni. Ha kivételesen tényleg menne monori vásárra, akár még össze is futhatnék vele, de szerintem csak a szívemet fájdítanám vele. Jobb is, hogy már 12.-én vagy 13-án el kell utaznom Szerencsre....Jobban járok vele, azt hiszem...Néha sírhatnékom támad, hogy ennyire messze lakik. És fogalmam sincs, hogy reménykedhetek-e bármiben is a jövőt illetően, vagy sem...

(Közben a dolgaim rendeződni látszanak, így ezért tudott előtérbe kerülni egy ilyen, látszólag lényegtelen probléma.)

Most egy kis HS7 :)
Ettől kicsit jobb a kedvem is :)