93 és tehénbőgés...

Nem mintha arra hajtanék, hogy minél előbb elérjem a 100. bejegyzést, vagy az egy napra eső bejegyzések maximumát. De ma ismételten megszületik egy "csoda", azaz egy bejegyzés. A lényeg tehát, hogy ha feltételezzük, hogy az embernek minden sikerülhet, csak hinnie kell magában., akkor holnap sikerülni fog a sebészet vizsgám...Na jó, ez már szánalmas, megyek vissza tanulni. Mire eljutok a gépig, a legjobb gondolataim kárba vesznek. Lassú vagyok XD

Este

Tegnap annyira nem bírtam elaludni, hogy a hajnali blogbejegyzés után még filmet néztem és aztán még mindig forgolódtam egy jó darabig. Ráadásul a szuszogás nem hagyott alább, így hát kénytelen voltam kiköltözni a nappaliba, és a kanapén aludtam. Viszont ritka nyugis éjszakám volt. Anyám reggel 7kor csak annyit mondott, hogy mindenki megkérdezte, miért alszom kinn. Pedig logikus volt, hogy nyilván nem fogja tudni a választ, hiszen mikor megkérdezték, akkor én még bőven aludtam.
És végre nekiláttam a sebészet tanulásnak, némi esélyem még talán van rá, hogy felkészüljek rá :).

Lonely

Hajnali fél egy, de egyszerűen nem tudok elaludni. Fáradt vagyok ugyan, de az agyam ezerrel jár, ráadásul "választott" szobatársam úgy szuszog, mint egy téli álmot alvó medve.
Zene csak úgy:
Late again to home room
Crying every time you called
Cheated in our high school
Wandered up and down the hall
Here I am before you
Staring out into the sounds
Maybe it was all true
Maybe it was from the start...

The story of a broken heart
Stand up and I'll tell you
Now everything was torn apart
No one else could feel you

Over it was on me
Now it's just another day
Pride and there was progress
Told you what I meant to say
Now it's just a chapter
Characters leave their marks
Ended in disaster
Broken down from the start....

The story of a broken heart
Destiny was see-thru
Everything was torn apart
No one else could feel you
Walking down the boulevard
Maybe it was all true
Lead me now through the dark
Till the light is in view...

Here I am before you...<3

Siker

Hát, igen, ez az ami megint vagy inkább még mindig hiányzik nekem. Úgy jöttem át erre az egyetemre, hogy itt majd végre azt tanulhatom, amit szeretek, az lesz belőlem, ami mindig is lenni szerettem volna, és akkor időnként jön valami esemény, ami lerombolja a nehezen felépített kis magányos boldogságomat. Elég egy sikertelen vizsga, egy újabb félresikerült szilveszter. De nem is folytatom a sort. Tulajdonképpen ezen az egyszerű kis lelki válságon átjuthatnék egyszerűen, ha nem zavarná meg időről időre valamelyik tesóm a gondolatmenetemet. Jár az agyam mindenféle egyszerű, de amúgy lényeges dolgon, amit képtelen vagyok világosan megemészteni, mert mindig megtalál valamelyikük, hogy helló, mit csinálsz, vagy helló, és elkezd mesélni valamit, ami többnyire az aktuális pillanatban vagy nem érdekel, vagy fel sem fogom. Semmiféle lelki magánéletem nem lehet itthon. Bármit is csinálok, rögtön ott ugrál körülöttem valaki, és azt lesi, mit gépelek, olvasok tanulok, nézegetek stb. Állandóan itt a rettegés, hogy már megint bejött valaki a szobába. Ami persze nem csak az enyém. Amivel nem lenne gond, csak mindig basztat valaki a saját ostoba gondjaival, meg az életével, ami nekem már gyakorlatilag nincsen, köszönhetően ezen az egyetemen eltöltött eddigi parádés 3 és fél évnek.

Ma egy holnap reggeli vizsgára kellene tanulnom, de egész nap egyszerűen nem tudtam rászánni magam, hogy marketingmenedzsmentet és számviteli ismereteket tanuljak. Olyan magas szinten leszarom, hogy most is tanulás helyett írogatok ide, és nem érdekel, hogy éjfélig már csak másfél óra, és egy cseppnyi lelkiismeret furdalásom sincsen miatta. Na jó, talán egy kicsi van, de az nem éppen elegendő ahhoz, hogy kikapcsoljam a gépemet, és inkább valami máshoz, mondjuk tanuláshoz kezdjek...

Bár, de , mégis ezt fogom most tenni, de csak mert muszáj...

fear&cry kiskaticabogaar

Év vége..és e végre

Már egy ideje nem jelentkeztem, "talán" a vizsgaidőszak az oka.Azt a magányos szerelmes dolgot meg egy időre azt hiszem, sikeresen eltemettem magamban, megvolt vele a szokásos szülinap-utáni-év-végi enyhe depresszió.Sebaj, túléltük. Én és a kóbor lelkem. Mindenesetre most sokkal jobb kedvem van, végre tudok koncentrálni arra, ami igazán fontos most.
Végre kiürült a szervezetemből az a hatalmas mennyiségű koffein, amivel 3 hónapig mérgeztem magam. Nincs többé koffein, helyette viszont jött egy több napos, iszonytató kétoldali fejfájás. Most már viszont, hogy ez is elmúlt,végre minden oké, és ..nincs és, ennyi. Sose használtam még ennyiszer a "végre" szócskát. Most, hogy pihentem pár napot, amíg karácsony volt, sikerült lenyugodnia az agyamnak, és újult erővel vetem bele magam a tanulás gyönyöreibe 8D....XD

peace&love kiskaticabogaar

Magányos szerelmesek...

Az igazság az, hogy szeretem. Csillapíthatatlanul szeretem... Az első pillanattól fogva. Akkor is szerettem,amikor megesküdtem, hogy nem. Nem tehetek róla, csak érzem.

"A legtöbb szerelmi történet olyanokról szól, akik egymásba szeretnek. De mi van velünk, a többiekkel? Hol a mi történetünk? Azokról, akik magányosan szerelmesek. Mi vagyunk az egyoldalú vonzalmak áldozatai, mi vagyunk az elátkozott szerelmesek, a viszont nem szeretettek, a járóképes sebesültek, a fogyatékosok, akiknek nem jár remek parkolóhely."

 Nem jó nekünk, magányos szerelmeseknek. Főleg akkor nem, mikor születésnapunkon ráébredünk, hogy ismét eltelt egy újabb év, egy újabb, ami nem hozta meg a beígért boldogságot. És a szeretett személy még mindig ott van, változatlanul, ugyanolyan távol, és ugyanolyan közel. Szinte megérinthetné az ember, de mégsem teszi. Mert tudja, hogy bizonytalan lenne a válasz. Fél attól, hogy elkötelezi magát Ő,valaki mással és akkor már tényleg reménytelenné válik a vágyakozás. De attól is, hogy mégis beadja a derekát a másik, de csak kényszerből. Hogy igen, ennyi, ez jutott nekem, nem kellek neki,  akkor itt ez a szerencsétlen hülye, aki láthatóan oda van értem, és a kútba is beugrana a kedvemért. Talán mégis jobb lenne az egyszerű várakozás, és abban még ott van a remény. De valahogy azt érezzük mi, magányos szerelmesek, hogy minden perccel, órával, nappal és évvel messzebb kerülünk attól, hogy az igazi, akit megtaláltunk, viszontszeressen minket. Mert minden perc, egy újabb gondolat az Ő fejében, minden óra egy újabb döntés, elhatározás, és tett. És ha megtörténik a legrosszabb, hogy akire hiába mosolygunk minden nap, elkötelezi magát valakivel, akkor vége, és a lélek egy darabja összeesik, fájdalmasan lüktet és elhal. És ilyenkor azt érezzük, hogy a szívünk már sosem fog dobogni senki iránt úgy, mint azelőtt. Hogy lelkünk tartalékolja az erejét arra, hogy esetleg megint beüt a krach, és az újabb veszteség megint egy újabb darabot hasít ki belőle. Bár lenne szeptember elején a születésnapom, és így nem kéne minden karácsony előtt végigkínlódni ezt az érzést, ami harmadik éve gyötör.

23...év

Újabb év, újabb csodák, élmények és kalandok. Most jöttem Üllőről, így letudva a második "éjszakai műszak" is. Bár hozzátenném, isteni szerencsém volt, mert ma este megint nem volt semmiféle esemény, csak reggel 5kor hoztak be egy kólikázó lovat.